Magyar cégek Afrikában: felemás képet mutat a déli nyitás tízéves mérlege

Vegyes eredményeket ért el eddig a magyar vállalatok afrikai piacra lépésének nagy áttörése, a 2015-ben indított déli nyitás – derül ki Buda Gergely, az ELTE-KRTK Világgazdasági Intézetének elemzéséből, amely

először szedte csokorba 28 vállalatvezető, több külügyi attasé és afrikai külkereskedők tapasztalatait.

A magyar vállalatok afrikai piacra lépése önmagában nem tekinthető sem irreálisnak, sem eleve kudarcra ítéltnek, azonban csak tudatos felkészülés, hosszú távú elköteleződés és integrált szakpolitikai támogatás mellett lehet sikeres – állapítja meg a tanulmány, amely a vállalati tapasztalatok szintjén mutatta meg azokat a gyakorlati akadályokat és lehetőségeket, amelyek meghatározzák a magyar–afrikai gazdasági kapcsolatok alakulását.

Felemás kép

A magyar kormány 2015-ben hirdette meg a déli nyitás politikáját azzal a céllal, hogy diverzifikálja és bővítse az exportpiacokat.

Afrika a gyorsan növekvő gazdaságai és fiatal népessége révén ígéretes célterületnek tűnt, de a tíz éves periódus mérlegét nézve a statisztikai adatok (2008–2024) nem igazolják vissza a stratégiai célok megvalósulását.

Magyarország Afrikába irányuló árukivitele 2012 és 2020 között csökkent, és 2024-re sem érte el a 2011-es szintet. Afrika részesedése a teljes magyar exportból a 2012-es 1,55 százalékról 2024-re 0,66 százalékra, vagyis kevesebb mint a felére) esett vissza.

Kedvező folyamatokat mutat ugyanakkor

a szolgáltatásexport, amely 2017 és 2024 között több mint a duplájára nőtt.

A külkereskedelem rendkívül koncentrált maradt: a Dél-afrikai Köztársaság és az észak-afrikai országok teszik ki a teljes áruforgalom több mint 90 százalékát.

A magyar cégek afrikai terjeszkedését eredetileg az alábbi tényezők ösztönözték:

• Az EU-s és amerikai piacokon tapasztalható erős verseny miatt a cégek új növekedési lehetőségeket kerestek.
• A földrajzi és kockázati kitettség megosztása.
• A magyar mérnöki tudás, az agrár-innovációk (pl. zöldségnemesítés, vetőmagok) és a vízgazdálkodási technológiák versenyképes áron történő exportjának bővítése olyan helyeken, ahol nincs fejlett helyi ipar.

Piacra lépési stratégiák

A magyar vállalatok jellemzően óvatos, alacsony tőkeigényű és kockázatkerülő stratégiákat választottak, a közvetlen megkeresések helyett helyi viszonteladókon és ügynökökön keresztül értékesítenek, akiket képzéssel támogatnak. Így jobban elkerülhetőek a jogi és beruházási kockázatok.

A partnerkapcsolatok kiépítése időigényes, átlagosan 2-3 évig tart,

és az első üzlet megkötéséig több bizalomépítési befektetést (utazások, vásárok) igényel.

A külgazdasági attasék (KGA) és a Magyar Exportfejlesztési Ügynökség (HIPA) rendezvényei kulcsfontosságúak az első kapcsolatfelvételben és a partnerek feltérképezésében. A kormányközi megállapodások és kötött segélyhitelek (pl. Kenyában, Ruandában, Egyiptomban) jelentős mértékben segítették a magyar vízipari és egyéb cégek tendergyőzelmeit.

Kevésbé működőképesnek bizonyultak a leányvállalatok, illetve a közös vállalatok.

A bizonytalan jogi környezet és a bizalmi problémák miatt a leányvállalat-alapítás ritkán sikeres; a szakértők ezért a közös vállalatot is csak második lépésként javasolják a direkt export után. Kivételt a magas hitelképességű helyi partnerrel és EXIM vevőhitellel támogatott projektek (pl. Ghána) jelentenek.

Első a piacismeret

A tanulmány megállapítja, hogy a vállalati siker nem kizárólag erőforrás- vagy technológiai kérdés,

a piaci siker feltételeként a cégek a kulturális érzékenységet, a helyi normákhoz való tudatos alkalmazkodást, a kapcsolatépítésre fordított időt és a nyelvi felkészültséget nevezték meg.

A piacismeret fontosságát szinte minden interjúalany hangsúlyozta. A válaszok szerint a magyar cégek gyakran alábecsülik a helyi környezet komplexitását, és emiatt már a kezdeti fázisban hibás döntéseket hoznak.

A piacismeret azonban nem pusztán az árak, szabályozások vagy fogyasztói szokások megértését jelenti, hanem a társadalmi normák, az üzleti kultúra és a döntéshozatali mechanizmusok alapos feltérképezését is.

Emellett a vezetői elkötelezettség és a személyes jelenlét a legtöbb esetben döntő tényezőnek bizonyult. Az interjúalanyok szerint a türelmes, hosszú távra építő szemlélet elengedhetetlen.

Bár a technológia terén a magyar cégek versenyképesek, a legfőbb korlátok az alábbi területeken jelentkeznek.

A kisebb tőkeerejű kkv-k számára nehézséget okoz a szubszaharai régió fejlesztésfinanszírozási hiánya és a külső forrásoktól való függőség, továbbá a kiszámíthatatlan üzleti környezet, a bürokrácia és a politikai kockázatok.

Előretört az afrikai FDI

A szolgáltatásexporthoz hasonlóan a 2017 és 2024 közötti időszakban a közvetlen tőkebefektetések (FDI) állománya is növekedést mutatott.

Éles egyoldalúság figyelhető meg a tőkeáramlásban: az Afrikából Magyarországra érkező tőkebefektetések állománya és aránya messze meghaladja a Magyarországról Afrikába irányuló magyar befektetésekét.

A tanulmány alapján

a magyar vállalatok többsége óvatos, alacsonyabb tőkebefektetéssel és kisebb kockázattal járó piacra lépési formákat választott.

Licencmegállapodások

Bizonyos ágazatokban – kiemelten az agráriumban és az egészségiparban – a vállalatok az úgynevezett „Coca-Cola-modellt” alkalmazzák. Ennek lényege, hogy a magyar cég egy alapanyagot (pl. sűrítményt) szállít ki, és a helyi partner a végtermék egy részét már helyben, a licenc alapján állítja elő és dolgozza fel.

Bár a HEPA rendezvényei hasznosak voltak az első lépéseknél, a tanulmány összegzése rávilágít egy komolyabb rendszerszintű problémára. A cégek tapasztalatai szerint az ilyen típusú, sokszor elszigetelt vagy ad hoc programok önmagukban nem elegendőek a tartós piaci sikerhez.

Mivel

egy-egy afrikai üzlet tényleges beindulása akár 2-3 évig is eltarthat,

a vállalatoknak nem csupán kezdeti rendezvényekre, hanem egy integrált, hosszú távon is működő és koordinált állami támogatói háttérre lenne szükségük.