A 100 legérdekesebb magyar innováció

Hírek2018. szept. 26.Növekedés.hu

Magyar innovációs program indult, ennek első állomásaként jelent meg a 100 legérdekesebb magyar innováció című kiadvány, amiben több mint kétszáz oldalon olvashatunk a legérdekesebb mai magyar találmányokról és fejlesztésekről. Januárban egy jótékonysági gála keretében díjazzák a tíz legkiválóbb innovációt, majd tavasszal kerül megrendezésre Innoexpo néven az első magyar innovációs kiállítás és vásár a Hungexpo területén. A Teret adunk az innovációnak című programot Kiss Attila, az Innoexpo Kft. ügyvezető igazgatója mutatta be a sajtó megjelent képviselőinek. Mint elmondta, számtalan értékes hazai innovatív ötlet születik, de megfelelő nyilvánosság hiányában sajnos sokuk elhal. A kezdeményezés célja, hogy a jó ötletek a jövőben nagyobb számban tudjanak megvalósulni. Kiemelte: fő céljuk, hogy a magyarországi innovációkat Magyarországon jegyezzék be, ezek az innovációk itt növekedjenek, itt hasznosuljanak, és a magyar gazdaság erősödjön általuk. Ezért a célért együttműködnek az Innovációs és Technológiai Minisztériummal és a már meglévő szakmai szervezetekkel is, felhasználva eddigi tudásukat és kapcsolatrendszerüket.

Az innovációs program első lépéseként száz érdekes magyar innovációt gyűjtöttek egy csokorba. A kiadvány elkészítése során szakpolitikai, pénzügyi és gazdasági szakemberekkel dolgoztak együtt.
Második lépésként Palkovics László miniszter fővédnökségével január 15-én a Stefánia Palotában egy jótékonysági díjátadó és gálaestre kerül sor, többek között a száz innováció képviselőjének részvételével, nagyon fontosnak tartják ugyanis a közöttük lévő kommunikációt is. Itt fogják bejelenteni és díjazni a TOP10 magyar innovációt a szakmai zsűri döntése alapján, hagyományteremtő jelleggel, évről évre. Harmadik lépésként az első magyar Innoexpo innovációs kiállítás és vásárt a Hungexpo területén rendezik meg 2019. március 1–3. között. A program célja az is, hogy folyamatosan összegyűjtse a megszülető új gondolatokat, és információkkal, kommunikációval, workshopokkal, roadshow-kkal, ismeretterjesztő rendezvényekkel, befektetői és egyéb kapcsolatokkal segítse a fejlesztőket. A kommunikáció és a visszacsatolás a kormány számára is fontos, nagyban segíti az innovációt támogató törekvéseiket. Kiss Attila elmondta, a 2019-es Innoexpo kiállítás esetében nagyon fontosnak tartják a tapasztalatszerzést, hogy 2020-ban már a V4-ekre is kiterjeszthessék az eseményt. Dr. Gyuricza Csaba, a NAIK főigazgatója, egyben a zsűri egyik tagja a megjelentek számára elmondta, hogy erre a felkérésre nem is mondhatott mást, csak igent, hiszen Magyarország legnagyobb agrárkutatási innovációval foglalkozó intézményét képviseli, ami európai léptékben is egy meghatározó intézmény. Az innováció nagyon fontos szegmensét adja az agrártudománynak is, és egy olyan új ötletnek tartja az innovációk bemutatását, ami mellé oda kell állni. Nem elég jónak lenni, hanem annak is kell látszani, idézte az ismert mondást. Fontos törekvés összehozni a gazdaság szereplőit. Hangsúlyozta a versenyképesség és a fenntarthatóság erősítését is, mint fontos célt, valamint szerencsés egybeesésnek nevezte, hogy a kormányzat részéről éppen most emelkedik magasabb szintre az innováció, a technológiafejlesztés, amely önálló minisztériumot is kapott. Örömmel tapasztalta, hogy a száz innováció közül huszonnégy kapcsolódik valamilyen módon az agráriumhoz. Ez is mutatja, hogy Magyarország számára létfontosságú ez a terület, ebben tudunk új eredményeket elérni. Kiemelte a szakemberigényt és az egyetemekkel való együttműködés szükségességét, ugyanis az új technológiák más típusú munkaerőt és egészen más képzettségi szintet igényelnek. A sajtótájékoztatóra meghívták két olyan cég képviselőjét is, akik szerepelnek a kiadványban. Petrovszki Krisztián, a Clean Way Kft. vezetője elmondta, a 2014 óta fejlesztett térképes alkalmazásuk az építésbontási hulladékok problematikájának megoldását segítheti elő. Többek között az építési beruházásokat tudja összekötni a bontásból származó hulladékkal és a rekultiválandó területekkel, ezáltal segítve a nyersanyagáramlást, a körkörös gazdaság létrejöttét és a klímaváltozás elleni harcot. Nagyon fontosnak tartja, hogy a fejlesztők meg tudják osztani egymással a tapasztalataikat, de más információkat, befektetői kapcsolatokat is, hogy a megfelelő módon valósuljanak meg a fejlesztések, hogy nekik és az országnak egyaránt hasznot hozzanak. Blaskovich Ákos, a Noah House ökoház projekt vezetője egy olyan házat talált fel, ahol egy család karbonlábnyom nélkül képes élni, minden komfort élvezete mellett. Ez egy bárhol felépíthető ház, ami több energiát termel, mint amennyit használ, akár elektromos autó töltésére is alkalmas. Ő is kiemelte a kapcsolatok fontosságát. Elmondta, hogy Petrovszki Krisztiánnal a sajtótájékoztató előtt tíz perccel találkozott először, de ezzel a rövid beszélgetéssel többet haladt előre, mint az elmúlt egy hónapban összesen – ezért fontos ilyen kiadványokkal és rendezvényekkel összehozni az innovátorokat. Kiss Attila kérdésre válaszolva elmondta, hogy már most is sok száz innovációról rendelkeznek információval, és folyamatban van egy interaktív adatbázis létrehozása, amely segíti ezek létrejöttét. Ma a nemzetközi gazdaságban az innováció jelenti a legfontosabb hívószót. A technológiai fejlődés hihetetlen méreteket öltött, az élet minden területét átszövi, és nemcsak az ipar, hanem még olyan területek (például a mezőgazdaság) jövőjét is meghatározza, amit néhány éve még nem is gondoltunk volna. Új gazdasági centrumok jöttek létre, Európa számára pedig különösen fontos, hogy megőrizze, lehetőség szerint javítsa helyzetét az új technológiák fejlesztésében. A magyar kormány is deklaráltan törekszik arra, hogy Magyarország ne váljon összeszerelő üzemmé, hanem a fejlesztésekből is mind nagyobb részt vállaljon.

A 100 legérdekesebb magyar innováció

Ennek az elkötelezettségnek a jegyében indul útjára az évente megjelenő, A 100 legérdekesebb magyar innovációcímű, egyedülálló kiadvány is. Célja, hogy bemutassa a politika, a cégek és a társadalom egyéb szereplői számára, hogy rengeteg újszerű és kiváló találmány születik Magyarországon, ezzel hidat képezzen az innovátorok, a kormány és a végfelhasználók között. A kiadvány fővédnöke Palkovics László innovációs és technológiai miniszter. A szerkesztők ötleteket, inspirációkat kívánnak adni kreatív honfitársainknak, emellett összehozni az érintett feleket is, segítve, hogy ne csak jó ötletek szülessenek, hanem azok meg is valósuljanak, és befussák azt a pályát, amire érdemesek, hasznot hajtva az innovátornak és Magyarországnak egyaránt. A neves személyekből álló zsűri segítségével igyekeztek nagy nemzetgazdasági jelentőségű, akár nemzetközi figyelemre is számot tartó kezdeményezéseket felkutatni és bemutatni. Emellett ügyeltek arra is, hogy az olyan találmányok se maradjanak ki, amelyek a mindennapi élet különböző területein hozhatnak újat, segítségünkre lehetnek a hétköznapokban is. A zsűri tagjai: - Bernáth Tamás, a Magyar Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatója - Csiba Péter, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. elnök-vezérigazgatója - Dr. Csuhaj V. Imre, a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. elnök-vezérigazgatója - Prof. Dr. Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója - Ligetfalvi Gábor, a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgatója - Dr. Grasselli Norbert, a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. igazgatója - Osztovits Ádám, a PwC Magyarország üzleti tanácsadás üzletágának vezető partnere - ifj. Chikán Attila, az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. vezérigazgatója - Dr. Váncza József, az MTA SZTAKI kandidátusa - Dr. Deák Csaba, a Miskolci Egyetem kancellárja Egy-egy innovációról többek között olyan információkat tudhatunk meg, mint a társadalmi hasznossága, a fejlesztés jelenlegi stádiuma, illetve hogy mire van szükségük a fejlesztőknek a továbblépéshez. A képekkel is gazdagon illusztrált oldalakon a már nagyobb sajtónyilvánosságot kapott kezdeményezések mellett számos kevésbé ismert újdonsággal is találkozhatunk. A 232 oldalas színes kiadvány már megvásárolható az újságárusoknál.

TOP10 magyar innováció díjátadó gála

A kiadványban szereplő százból a zsűri tagjai minden évben titkos szavazással választják ki a TOP10 magyar innovációt. Ezt követően egy jótékonysági gálarendezvény keretében kerülnek átadásra a TOP10 Magyar Innováció Díjak a kormány és a szakma képviselőinek jelenlétében, neves művészek közreműködésével. A szervezők hisznek abban, hogy az innovációnak jobbá kell tudnia tenni az emberek életét, emellett alapvető fontosságúnak tartják a társadalmi felelősségvállalást is, ezért az esemény bevételeiből támogatásban részesítik a súlyosan beteg gyermekeket és családjaikat segítő Gyermekhospice Alapítványt. A TOP10 magyar innováció 2018 díjátadó gála helye és időpontja:
  1. január 15. 17 óra, Stefánia Palota és Honvéd Kulturális Központ, Budapest
Belépőjegyek vásárolhatók a www.innoexpo.hu/rendezvenyekoldalon, 20 VIP belépőjegyre pedig külön is lehet licitálni.

INNOEXPO 2019 Innovációs Kiállítás és Vásár Budapest

A hagyományteremtő innovációs eseménysorozat következő állomásaként kerül sor az első budapesti InnoExpo kiállítás és vásárra a Hungexpo területén 2019. március 1–3. között. A kiállítás három napja alatt a nagyközönség és a szakma résztvevői személyesen is megismerkedhetnek a legfontosabb hazai és nemzetközi innovációkkal. A szervezők a második évtől a rendezvényt nemzetközi jellegűvé szeretnék fejleszteni, mint a V4 országok legjelentősebb innovációs seregszemléjét.