A Boeing nyer a legtöbbet az USA-Kína egyezséggel

Miközben az USA átmeneti tűzszünetet kötött Pekinggel, az Európai Unióban nemrég éles kritikával illették a kínai Új Selyemút, vagyis az Egy övezet egy út kezdeményezést – hangzott el a Trend fm rádióban Eszterhai Viktor, a Pallas Athéné Innovációs és Geopolitikai Alapítvány kutatója és Dr. Vasa László, a Külügyi és Külgazdasági Intézet (KKI) igazgatóhelyettesének beszélgetése során. A szakértők szerint pont az amerikai példa mutatja, hogy a pragmatikus megközelítésnek több nyertese lenne.

Az Európai Uniónak (EU) és Kínának számos közös érdeke van egymás kiemelt kezdeményezéseiben, így a kínai elnök Egy övezet, egy út stratégiájában is. Az utóbbi időben azonban némi váltás figyelhető meg a két gazdasági és világkereskedelmi központ kapcsolatában. Ennek egyik jele, hogy kiszivárgott hírek szerint

az EU-s országok pekingi nagykövetei – a magyarok kivételével – áprilisban közös jelentésben tiltakoztak az Egy övezet, egy út, más néven Új Selyemút külpolitikai-gazdasági projekt ellen.

Miután a közös állásfoglalás végül nem készült el, nem lehet tudni, pontosan miről volt benne szó, de a kínai térfoglalással szembeni növekvő ellenérzés már hosszabb ideje érzékelhető. Kína irgalmatlan gazdasági fölénye kihasználásával nagyon erős politikai befolyást szerzett az elmúlt években az európai térségben is, s ez sokakat aggaszt. Ugyanakkor nem egyértelmű, hogy ezt a befolyásszerzést épp az Új Selyemút testesítené meg. A szakértők szerint ez a kezdeményezés inkább gazdasági jellegű, politikai fontossága Kínán belül van. Az is tény, hogy Kína szeretné eggyel magasabb fokozatba kapcsolni az együttműködést. E téren egyébként egyes uniós tagállamok meglehetősen képmutató hozzáállást tanúsítanak.

Így például Németország vagy Franciaország a háttérben boldogan üzletel Pekinggel, s eközben nem nagyon teszik szóvá az emberi jogok helyzetét Kínában. Ám rossz szemmel nézik, ha egy közép-kelet-európai ország kezd erősebb gazdasági-kereskedelmi kapcsolatokat kiépíteni a távol-keleti országgal.

Persze Kínával kapcsolatban azért jogos az a félelem, hogy visszaél a hatalmával. Gondoljunk csak arra, hogy ott másodrendű az Európából jövő vállalkozás, és kőkeményen csak a saját érdekeik számítanak. Ám eddig ez talán kevésbé volt fájó, mert

Peking az elmúlt évtizedekben alacsony aktivitású külpolitikát folytatott, míg gazdaságilag egyre aktívabb és nyitottabb lett.

Ebből azt a téves következtetést vonták le a nyugat-európai államok, hogy az ázsiai ország gazdasági felemelkedése politikai átalakulást von maga után, és integrálódik a nemzetközi liberális rendbe. Ez nem következett be, így más szemmel tekintenek most már az Egy övezet, egy út stratégiára is az uniós vezetők. Kína már szuperhatalomnak megfelelő külpolitikát folytat, és a nyugati gyökerű normák helyett saját gondolkodásának, történelmi hagyományainak és ideológiai hátterének megfelelő új szabályokat kíván bevezetni a nemzetközi életbe is. Kultúrák közötti konfliktusról van szó, ez az alapja a mostani szembenállásnak is.

Kulcskérdés tehát, hogyan reagál az Európai Unió arra a helyzetre, hogy ma már nem az Egyesült Államok az egyetlen jelentős nagyhatalom, és Kína megpróbálja átformálni a világrendet.

Úgy tűnik, az unió döntéshozói most azt a stratégiát választották, hogy megpróbálnak keményen fellépni a pekingi vezetéssel szemben. Ezt azonban tévesnek látják a szakértők, inkább egy alternatív, konstruktívabb megközelítést ajánlanak. Már csak azért is több rugalmasságra lenne szükség, mert Kína lényegében bekerítette az EU-t: a jelentősebb európai kikötők mintegy tíz százaléka kínai tulajdonban van, s ez részben annak is tulajdonítható, hogy az európai cégek hagyták kicsúszni a kezeik közül például a görögországi Pireusz kikötőjét. A kínai tőke azért tud szabadon áramlani a stratégiai német iparágakba is, mert ezt eddig nem akadályozta meg senki sem. De a kelet-közép-európai országokban is térfoglalásra törekszik Peking, ami teljesen érthető törekvés. Mint ahogyan azon sem lehet csodálkozni, ha a nyugat-európai felzárkózás lehetőségében csalódott kelet-közép-európai államok egy másik fejlesztési modellben kezdenek gondolkodni. Lehet most tiltani és keménykedni, de sokak szerint a konfliktusokat pragmatikusabban kellene megoldani.

Az igazság kedvéért azt is hozzá kell tenni, hogy a kínai cégek óriási állami hátszéllel hódítanak Európában, vagyis nem „fair” módon versenyeznek.

A Peking okozta piaci torzítások tehát kétségtelen károkat okoznak az európai országok gazdaságának is. Ráadásul Kínában akár az egyén szintjén is képesek távlatosan gondolkodni. Ez azt jelenti, hogy ők befektetnek oda is, ahová a nyugati értékelési szempontok szerint működő multi nem tenné.

Az első körben tehát nem a profitmaximalizálás a cél a kínai cégek számára, hanem az erőforrásokhoz, a tudáshoz és a technológiához való hozzájutás.

Minderre az EU eddig nem volt képes reális választ adni, ezért talán természetes is a mostani reakció, hogy zárjuk be a kapukat, és korlátozzuk a kínai versenytársakat. Rövid távú politikai eszközökkel azonban nem lehet nyerni, ezért a szakértők szerint

a valódi megoldás az lenne, ha Európa jobban segítené saját cégeit versenyképességük növelésében, és többet áldozna a kutatásra és fejlesztésre.

Eközben gesztust is mutathatna Peking irányába az Egy övezet, egy út kezdeményezés kapcsán, és – elfogadva Kína megváltozott szerepét – vele együttműködve próbálhatja megváltoztatni az új világrend szabályait. Bár számszerűleg még nem tudni, mennyit, de ebből az európai cégek is profitálnának. Tanulságos lehet, hogy az USA és Kína között kialakult kereskedelmi konfliktus (átmeneti) enyhülése után több nagy amerikai vállalat tőzsdei árfolyama kezdett el szárnyalni azt követően, hogy az Egyesült Államok és Kína békülékenyebb húrokat kezdett el pengetni.