A románok 13 százaléka dolgozik külföldön, de hazamennének

Hírek2017. nov. 28.Növekedés.hu

Romániában megfordulni látszik a kivándorlási tendencia, ami annak is köszönhető, hogy a kormány különböző ösztönzőkkel igyekszik hazacsábítani a külföldön dolgozókat. Felmérések szerint a külföldön dolgozók 70 százaléka hazatelepedne a következő öt évben, ha otthon is megfelelőek lennének a körülmények. A hazatérési szándék erősödését mutatja az a felmérés is, amit korábban a Világbank készített: eszerint most már több mint kétszer annyian inkább belföldön keresnének jobb megélhetést, mint külföldön, a legvonzóbb városok pedig Kolozsvár, Bukarest és Temesvár. A felmérésből kiderül, az 19 milliós Romániában mintegy 3,6 millióan tervezik, hogy a következő öt évben más településre költöznek: közülük mintegy 1,1 millióan készülnek külföldre, 2,5 millióan pedig az országon belül akarnak városukból, községükből elköltözni. E migrációs késztetés elsősorban a fiataloknál erős: a távozni készülők átlagéletkora 35 év, háromnegyedüknek nincs gyereke, többségük az átlagnál képzettebb, nagyobb jövedelemmel rendelkezik, és többnyire a magánszférában dolgozik, az ország kevésbé fejlett déli és északkeleti térségeiben él – állapította meg a felmérés. Az ország nyugati részén élők inkább külföldön, a Bukarest közelében élők inkább belföldön keresnének jobb érvényesülési lehetőségeket. Sok más európai országhoz hasonlóan Románia is demográfiai problémákkal küzd: a román nemzeti bank elnökhelyettese egy interjúban azt állította, hogy a munkaerő mintegy 30 százaléka, Románia lakosságának 13 százaléka külföldön dolgozik. Elmondta: ha 1 százalékkal nő a 65 év fölötti lakosság aránya, az a várható GDP 1,3 százalékos csökkenéséhez vezethet.