Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Álmukban ölték meg a négy egyetemistát az USA-ban - Még nincs gyanúsított

Hírek2022. nov. 20.MTI - Náray Balázs, Washington

Álmukban érte a támadás az Idaho államban egy héttel ezelőtt meggyilkolt amerikai egyetemistákat, a brutális bűnügy körülményeinek felderítésén több mint száz rendőrből és szakértőből álló hatósági csoport dolgozik - derül ki a rendőrség friss helyzetjelentéséből.

Egyelőre nem neveztek meg gyanúsítottat a múlt vasárnapi négyes gyilkosság ügyében.

Moscow város rendőrsége közölte, hogy nem kezelik gyanúsítottként a négy áldozattal egy házban élő másik két diákot, akik saját vallomásuk szerint a háromszintes épületben aludtak a késes támadás idején a 26 ezres lakosú egyetemi kisvárosban.

Azt is nyilvánosságra hozták, hogy a minden bizonnyal álmukban megtámadott áldozatokon védekezésből eredő sérüléseket találtak. Sajtójelentések szerint mind a négy áldozatot ugyanazzal a fegyverrel ölték meg. A NewsNationnek nyilatkozó halottkém úgy fogalmazott, hogy egy "meglehetősen nagy kés" volt a gyilkos fegyver, a FoxNews tudósítása szerint a rendőrök egy "Rambo-típusú" kést keresnek.

A hatóságok változatlanul várják a lakosság segítségét, az elmúlt egy hétben mintegy 500 bejelentést kaptak és 38 embert hallgattak ki - közölték.

A négy egyetemista, aki egyben jó barát is volt, egy háromszintes bérelt házban lakott az egyetemtől nem messze. Az eddigi vizsgálatok szerint szombaton éjszaka kikapcsolódni voltak, hajnali 1-2 között értek vissza otthonukba, hajnali 3 és 4 óra között gyilkolták meg őket.

A rendőrség múlt vasárnap a késő délelőtti órákban kapott bejelentést, hogy az épületnél egy eszméletlennek látszó emberi test van, a rendőrök ez alapján találtak rá a brutálisan meggyilkolt áldozatokra.