Az év műemléképülete lett a Bölcs Vár

Hírek2019. dec. 19.Növekedés.hu

Az ICOMOS-díj, a Budapest Építészeti Nívódíj és a Pro Architectura díj után ismét rangos elismerésben részesült az egykori budai városháza gyönyörűen felújított épülete. Ezúttal a 2019-ben már tizenkilencedik alkalommal meghirdetett Építőipari Nívódíj pályázatán, műemlék helyreállítás, építmény rehabilitáció kategóriában nyert el kitüntetést a Bölcs Vár, illetve a felújítással megbízott építész és tervező csapat.

Az Építőipari Nívódíj alapítói az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) és a fennállásának idén 70 éves jubileumát ünneplő Építéstudományi Egyesület voltak. Pályázatot nyújthattak be a minimálisan 100 millió Ft nettó végszámla értékű, legalább egy évvel korábban használatbavételi engedélyt kapott létesítményeket megvalósító szervezetek. A díj kuratóriumának tájékoztatása szerint 2019-ben a megadott határidőig 23 pályázat érkezett be, amelyből a Bíráló Bizottság összesen 13 építményt részesített Építőipari Nívódíjban és 6 pályázó részére adott ki elismerő Oklevelet.

Az Építőipari Nívódíjat a létesítményen elhelyezett, az alkotók megnevezésével ellátott bronztábla is megtestesíti.

Ezeknek a tábláknak az ünnepélyes felavatására 2020 tavaszán kerül sor.

A benyújtott pályázatokban szereplő létesítmények tervezési és kivitelezési szempontból egyaránt magas színvonalat képviseltek. A pályázatot kiírók delegáltjaiból álló 18 tagú Bíráló Bizottság a benyújtott dokumentációk, illetve a helyszíni bejárások alapján értékelte a pályázatokat. A bírálat fő szempontjai a következők voltak: az adott építmény általános építészeti-műszaki értékelése, a kivitelezés műszaki–technikai színvonala, szakszerűsége, a beruházás gazdaságossága, fenntartható üzemeltethetősége, valamint a létesítményt létrehozók – különösen a beruházók, a tervezők és kivitelezők közötti – együttműködés. A Bölcs Vár rekonstrukciója mellett olyan kimagasló jelentőségű és színvonalú projektek részesültek idén Építőipari Nívódíjban, mint pl. a felcsúti Sport és Szabadidőközpont, a soproni Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium és Általános Iskola Óvodája, Telekom és T-Systems közös székháza, a budapesti Ecodome Irodaház, vagy a Szépművészeti Múzeum Román Csarnokának felújítása.

A 800 éves múltra visszatekintő budai Óvárosháza egy valóban emblematikus épület, rekonstrukciójára több ütemben, a műemléki elvek tiszteletben tartásával került sor.

A felújítás során a Szabó Levente vezette tervezőcsapat (Hetedik Műterem Kft.) két fő célt tűzött ki: egyrészt a barokk, ugyanakkor középkori elemeket is tartalmazó, számtalan átépítésen átesett, azok összes nyomát magán viselő épület építészeti értékeinek megőrzését, másrészt annak olyan minőségű átalakítását, hogy az a mai kor technikai igényeihez igazodó színvonalas oktatási létesítményként lehessen a továbbiakban használható. A kivitelezés során e kettős célt sikerült kulturáltan és igen magas színvonalon megvalósítani. A várhegy alatti barlangrendszerig lenyúló pince, a patinás helyiségek, közlekedők, lépcsők korhű rekonstrukciója mellett a vörösfenyő gerendás tetőtér is beépítésre került, a két udvar pedig árnyékolt üvegtetőt kapott. Az épület a Budai Vár egyik új ékköve lett.