Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Az MNB ismét aktív résztvevője volt a világ legrangosabb FinTech eseményének

Hírek2024. nov. 11.Növekedés.hu

A Singapore FinTech Festival (SFF), a világ legnagyobb FinTech rendezvénye idén „Insights that frame 2025” címen került megrendezésre. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kiállítói standdal vett részt az eseményen, amelynek keretében Virág Barnabás, az MNB alelnöke által vezetett delegáció több szakmai beszélgetés és üzleti fórum résztvevője volt.

A Singapore FinTech Festival 2024-ben kilencedik alkalommal, november 6-8. között került megrendezésre. 150 országból több, mint 66 ezer résztvevő jelent meg az eseményen, akik 960 előadót hallhattak, valamint 640 kiállítót tekinthettek meg.

A Magyar Nemzeti Bank immár második alkalommal vett részt a neves fintech eseményen, legutóbb 2022-ben, amikor saját kiállítói pavilonnal képviseltette magát.

Idén 34 nemzetközi pavilon vonultatta fel a pénzügyi szektor legkorszerűbb megoldásait és feltörekvő technológiáit.

Az MNB standja a jegybank fenntarthatósági és digitalizációs, valamint a hazai FinTech ökoszisztéma megerősítését szolgáló kezdeményezéseit mutatta be.

A stand november 6‑i megnyitóján Virág Barnabás Alelnök Pach Judittal, Magyarország szingapúri nagykövetével látogatott el a kiállítói pavilonhoz.

Az SFF-hez kapcsolódóan november 6‑án, Szingapúrban került megrendezésre a Central and Eastern European Fintech Forum, Magyarország Szingapúri Nagykövetségének, a Litván Köztársaság Szingapúri Nagykövetségének, valamint a Central and Eastern European Chamber of Commerce (Singapore) (CEEC) együttműködésében.

A „Connect with Innovators: Central and Eastern European Fintech Forum” „Meet, network & collaborate with fintechs from CEE” című rendezvényén Virág Barnabás alelnök a megnyitó felszólalójaként vett részt. A fintech eseményen a magyar, litván és szingapúri fintech szövetségek, valamint fintech cégek képviseltették magukat. Virág Barnabás mellett Karolis Žemaitis, litván gazdasági- és innovációs miniszter-helyettes is beszédet mondott. A rendezvény platformot biztosított a magyar és litván fintech cégek és képviselőik közötti kapcsolatok kialakítására, üzleti networkingre.

Az SFF egyik kiemelt eseményén, a november 5‑i „Insights Forum” kerekasztal-beszélgetésében szólalt fel Szombati Anikó, az MNB Digitalizációért és FinTech szektor fejlesztésért felelős ügyvezető igazgatója.

A „Scaling sustainable innovation: From research to commercial growth” című panelben az ügyvezető igazgató az MNB innovációs- és a fenntartható gazdasági növekedés érdekében indított kezdeményezéseit ismertette.

Szingapúrban Virág Barnabás jegybankalelnök több szakmai találkozón is részt vett. November 6‑án a Szingapúri Monetáris Hatóság (Monetary Authority of Singapore, MAS) képviseletében Edward Robinson gazdaságpolitikáért felelős vezérigazgató-helyettessel (Deputy Managing Director), majd november 7-én a világ legjobb egyetemei között számontartott Nanyang Technological University (NTU) kutatásintenzív állami egyetem innovációért felelős rektorhelyettesével, Louis Phee-vel, valamint a Nanyang Üzleti Iskola (Nanyang Business School) képviselőivel egyeztetett.

A találkozó a Magyar Nemzeti Bank kiemelt partneregyetemeinek sorában a szingapúri kapcsolatok kiépítését szolgálta. Találkozóra került sor továbbá az SGInnovate szingapúri deeptech startupokat támogató szerv vezérigazgatójával, Jui Lim-mel, amelynek célja volt hozzájárulni a szingapúri deeptech ökoszisztémához való magyar hozzáférés és start-up befektetési lehetőségek előmozdításához.

November 8‑án Virág Barnabás részt vett az SFF

„Advancing inclusive policy frameworks” című panelbeszélgetésében. A panelben a jegybankok pénzügyi inkluzivitás szempontjából fontos kezdeményezéseiről esett szó. Virág Barnabás a beszélgetés során hangsúlyozta, hogy a pénzügyi közvetítő rendszernek a bizalmon és a stabilitáson kell alapulnia.

A csalások minimalizálása érdekében növelni szükséges a pénzügyi tudatosságot, ehhez pedig megfelelő platformot kell találni. Kiemelte az MNB pénzügyi ismeretterjesztő mobilapplikációját, a Diákszéf kezdeményezést, mint az EU első lakossági digitális jegybankpénz pilot projektjét. Hozzátette: kulcsfontosságú a digitális fizetések arányának növelése. Magyarországon 2020 óta működik az azonnali fizetési szolgáltatás, amelynek fejlesztései nyomán idén elindult az új QR-kódos azonnali fizetés.