Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Brit kormányfő: Pusztító lenne, ha Irán és Izrael közvetlen háborúba lépne

Hírek2024. okt. 6.MTI

A brit miniszterelnök szerint a közel-keleti konfliktus egyetlen életképes rendezési módja a kétállami megoldás, mert csak ez törheti meg az erőszak ördögi körét.

Sir Keir Starmer a Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet tavaly októberi izraeli támadásának első évfordulója alkalmából írt cikkében - amely a The Sunday Times című konzervatív vasárnapi brit lapban jelent meg - leszögezi: a kétállami megoldásra azért is szükség van, mert ez teremtheti meg a lehetőséget arra, hogy Izrael végre biztonságban élhessen a "régóta ígérgetett palesztin állam" szomszédságában.A Hamász tavaly október 7-én Izrael déli térségében példátlan terrortámadást hajtott végre, amelyben 1200 ember meghalt, háromezren megsérültek. A csoport fegyveresei Gázába hurcoltak 240 túszt, akik közül sokan még mindig fogságban vannak.

Izrael ezután átfogó hadműveleteket kezdett a Gázai övezetben azzal a meghirdetett céllal, hogy felszámolja a Hamász politikai és katonai gépezetét.

Vasárnap megjelent évfordulós írásában Starmer ugyanakkor úgy fogalmazott, hogy a helyzet még nagyobb mértékű destabilizációjától nem remélhető a biztonság megteremtése.

A jövőt nem egy újabb nemzedék lelki megnyomorításával, árvává és hajléktalanná tételével lehet jobbá tenni

- fogalmazott a munkáspárti brit miniszterelnök.

Starmer szerint csak Gázában több mint 40 ezer ember - köztük sok nő és gyerek - halt meg, nagyon sokan maradtak árván, a térségben éhezés és a higiénia hiánya miatt betegségek is pusztítanak.

A brit kormányfő szerint az Izrael ellen minap végrehajtott iráni rakétatámadás veszélyes fordulópontot jelent. Irán hosszú ideje fenyegeti az egész Közel-Keletet a terrorizmus és különböző fegyveres csoportok támogatásával, és ki kell állni Izrael mellett az iráni agresszió nyomán.

Ha azonban Izrael és Irán közvetlen konfrontációba keveredik egymással, annak pusztító következményei lennének a közel-keleti népek és az egész világ számára, éppen ezért az összes érintettnek minden tőle telhetőt meg kell tennie ennek megakadályozásáért

- írta a brit miniszterelnök.

London a múlt hónap végén 700 fős brit katonai kontingenst vezényelt a brit királyi légierő (RAF) ciprusi támaszpontjára. A brit külügyminisztérium akkori tájékoztatásának megfogalmazása szerint a kontingens parancsnoksága készenléti terveket állít össze "lehetséges forgatókönyvek egész sorának megvalósulása esetére".