Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Izrael óriási pusztítást vihetett végbe

Hírek2024. okt. 2.Növekedés.hu

Izrael azt állítja, hogy „több mint 150 terroristákhoz köthető” infrastruktúrát semmisített meg a Libanonon belüli szárazföldi művelet során. Nyolc izraeli katona már életét vesztette a szárazföldi művelet során.

Az izraeli hadsereg műveleti frissítést adott ki a Libanonon belüli hadjáratáról. Ebben az izraeli hadsereg (IDF) azt állítja, hogy „több mint 150 terroristákhoz köthető” infrastruktúrát semmisített meg, amelyek között a Hezbollah főhadiszállásai, fegyverraktárak és rakétaindító állomások is szerepelnek – írja a Guardian.

Az izraeli hadsereg olyan fényképeket adott ki, amelyeken - állítása szerint - a helyszíneken lévő csapatai láthatók, valamint rakétavetők és más fegyverek,

amelyeket állítólag Dél-Libanonban találtak.

Az izraeli hadsereg szerint ma 12 óra után egy óra alatt mintegy 40 rakétát lőttek ki Libanonból Izraelre, amelyek közül néhányat sikerült elfogni – erről már az izraeli Haaretz számolt be.

Az izraeli hadsereg kedden hajnalban indított katonai műveleteket Libanonban. Ezért este Irán több száz rakétával támadta Izraelt, amelyre válaszul Bejrútra legalább öt csapást mértek az izraeli erők.

A látszatnál bonyolultabb az izraeli-libanoni konfliktus

Úgy egy évvel ezelőtt mintegy 60 ezer lakosnak kellett evakuálnia a házát, amikor az Irán által támogatott libanoni Hezbollah milícia elkezdte bombázni az észak-izraeli határvidéket.

Sanam Vakil, a brit székhelyű Chatham House (Királyi Nemzetközi Ügyek Hálózata) közel-keleti és észak-afrikai programjának igazgatója szerint a jelenlegi katonai akció elsősorban

„Izrael azon törekvését igazolja, amellyel igyekszik visszaküldeni északra a lakóhelyét elhagyni kényszerült állampolgárait".

Vakil emellett kulcsfontosságú tényezőként Izrael állandó, a Hezbollah részéről fennálló libanoni, biztonsági fenyegetettségét említi.

2006-ban a Hezbollah és Izrael közötti egy hónapos háború egy ENSZ-határozattal ért véget. A feltételek a következők voltak: azonnali tűzszünet, libanoni csapatok és ENSZ-békefenntartók telepítése Dél-Libanonba, az izraeli védelmi erők és a Hezbollah kivonása ugyanarról a területről, valamint a Hezbollah lefegyverzése.

A Hezbollah azonban nem vonult vissza a libanoni Litani folyóhoz és a síita milícia sem adta fel fegyvereit.

Az azóta eltelt években Irán támogatásával a Hezbollah katonai felszerelése és kiképzett harcosainak száma megsokszorozódott.

Ez táplálja azt a félelmet is, hogy a Hezbollah harcosai a jövőben izraeli állampolgárokat rabolhatnak el a területükre.