Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Először szólalt meg a Twitter volt vezérigazgatója Musk hatalomátvétele óta

Hírek2023. jún. 14.Áldott Rebeka

A Twitter eladása óta első interjúját adta Jack Dorsey, a cég volt vezérigazgatója és társalapítója.

A YouTube-ra feltöltött interjúban Dorsey állította, hogy

az olyan országok, mint India és Törökország, számos alkalommal megkerestek minket, hogy töröljük le a szerintük megalapozatlan híreket közlő újságírók fiókjait, és távolítsuk el ezeket a platformról. 

Hozzátette, hogy meglepte a világ kormányainak elkötelezettsége a közösségi oldalon található tartalmak cenzúrázásával kapcsolatban.

Az interjúból kiderült, hogy az indiai kormány a platform letiltásával és az irodáik bezárásával fenyegetőzött a gazdák 2020-as tüntetései idején. Emellett a Twitter alkalmazottai házában razziákat is elrendelt. Ekkor India a tiltakozásokhoz kapcsolódó posztok törlését és a szimpatizáns fiókok eltávolítását kérte a Twittertől. Dorsey állítása szerint a cégét arra is kérték, hogy cenzúrázza a kormányt kritizáló újságírókat, derül ki a BBC tudósításából.

A mezőgazdasági reformtörvényeket ellenző gazdálkodók tiltakozásának tetőpontján a kormány arra kérte a Twittert, hogy távolítsa el a lázító hashtageket tartalmazó posztokat, és az állítólagosan Pakisztán által támogatott szikh szeparatista csoportok által birtokolt fiókokat. A kérelem a többnyire békés tiltakozás, 2021. január 26-án történt erőszakos megzavarása után érkezett, írja a The Guardian beszámolója.

A Twitter először mintegy 250 fiókot blokkolt, köztük egy hírmagazin profilját, valamint a tüntetéseket támogató aktivisták és szervezetek portáljait. De pár órával később a visszaállították a fiókokat, mert nem találtak elegendő bizonyítékot a felfüggesztéshez. Majd megtagadták további 1100 felhasználó eltávolítását, akik a kormány panasza szerint hamis információkat terjesztettek az online térben. Válaszul az indiai kormány pénzbírsággal és akár hét év börtönnel fenyegette meg a Twitter alkalmazottait Indiában.

Narendra Modi kormánya azonban hazugságnak nevezi a közösségi médiacég korábbi vezérigazgatójának vádjait. A Twitteren szólalt fel Rajeev Chandrasekhar, az indiai elektronikai és információtechnológiai miniszter, aki szerint

Senki sem került börtönbe és a Twittert sem állítottak le. Csupán a Twitternek okozott problémát az indiai jog elfogadása Dorsey vezetősége idején.

A Twitter és a Modi-kormány közötti probléma fő oka egy új indiai internetes törvény elfogadása volt. A rendelkezés értelmében a közösségi média platformok a kormány közvetlen felügyelete alá kerülnének.

India állítja, hogy a szabályozások célja a félretájékoztatás és a gyűlöletbeszéd felszámolása, azonban a valóságban ez könnyen a szólásszabadság korlátozását eredményezheti. A Twitter jelentései alapján az indiai cenzúra bizonyítéka, hogy 2014 és 2020 között 48 ezer százalékkal megnőtt a platformon közölt tartalmak eltávolítására vonatkozó indiai jogi követeléseinek száma, számol be a The Guardian cikke.

A World Press Freedom Index 180 országon átívelő felmérései sem kedveznek Indiának, hiszen Modi hivatalba lépése óta a rangsorának 140. helyéről a 161.-re csúszott az állam.

Látszólag a Twitter és az indiai kormány közötti viszály enyhült, mióta Elon Musk tavaly megvásárolta a platformot. Annak ellenére, hogy nyilatkozatai szerint Musk a Twitterben látta a szólásszabadság fellegvárát, vezetése alatt a közösségi háló készségesen eleget tett az indiai kormány kéréseinek.

Chandrasekhar is megerősítette, hogy a közösségi média szolgáltató 2022 júniusa óta betartja a szabályozásokat, írja az NBC beszámolója. Ez többek között magában foglalja Modi és a kormányát kritizáló politikusok és közszereplők fiókjainak felfüggesztését, és a vezetést negatívan feltüntető posztok cenzúráját.