Erőteljes bérnövekedésre számít a német jegybank

Hírek2022. dec. 20.MTI

A bérek jelentős mértékű emelkedésére számíthatnak a munkavállalók Németországban 2023-ban - mondta a szövetségi jegybank (Bundesbank) elnöke egy keddi interjúban.

Joachim Nagel a Stern című hírmagazinban közölt interjúban kiemelte, hogy 2022 az ukrajnai háborúval, az energia sokkhatásszerű drágulásával, az évtizedes magasságokba emelkedő inflációval és az Európai Központi Bank (EKB) kamatemeléseivel rendkívüli év volt, de a jövőbe tekintve van ok reménykedésre.

Elmondta, a munkaerőpiaci stabilitás "igazi reménysugár", és komoly béremelkedést jelez előre. A Bundesbank így arra számít, hogy "a munkavállalók a következő években jó eséllyel erőteljesebb bérnövekedést tudnak elérni, mint az utóbbi években".

Azzal kapcoslatban, hogy számos szakértő az úgynevezett bér-ár spirál kockázatára figyelmeztet, vagyis attól tart, hogy a bértárgyalásokon kiharcolt jelentős emelések még inkább felhajtja az eleve történelmi magasságban lévő inflációt, Joachim Nagel megjegyzte, hogy éppen fordított alaphelyzet figyelhető meg.

Kifejtette, hogy inkább ár-bér spirálról lehet beszélni, hiszen míg a bér-ár spirál azt sugallja, hogy az erős béremelések hajtják fel az árakat, az utóbbi időszakban a költségek jelentős emelkedése volt a drágulás oka.

Az idei bértárgyalásokon sikerült egyensúlyt teremteni a munkavállalók érdeke és a munkát biztosító vállalatok versenyképessége között. A következő években pedig a munkavállalók a demográfiai átalakulás - a német társadalom gyorsuló öregedése - miatt egyre jobb esélyekkel érhetnek el magasabb béremelést, így behozhatják mindazt, amit az idén és jövőre várhatóan elveszítenek a magas infláció miatt - mondta a Bundesbank elnöke.

Hozzátette, hogy 2023-ban még magas, éves átlagban 7 százalékos lehet az infláció, majd 2024-ben meredek csökkenés kezdődhet. Mint mondta, 2023 még nehéz lesz, mert "az infláció makacs", ezért "nekünk még makacsabbnak kell lennünk".

Az EKB legutóbbi - december közepén bejelentett 50 bázispontos - kamatemeléséről elmondta, hogy ez egy "erőteljes kamatlépés volt, és nem az utolsó", mert "mai szemmel nézve további erőteljes lépéseknek kell következniük".