FONTOS ADATOK A HÉTEN: KEDDEN DÖNT A KAMATOKRÓL AZ MNB

Hírek2018. jún. 16.Növekedés.hu

A jövő héten egyértelműen az MNB kamatdöntésére kell odafigyelni a legjobban. A forint volatilitása megnőtt az utóbbi időben, jobban, mint a többi kelet-európai valutáé.

  • Június 19-én dönt a kamatokról az MNB
Az ülést már a Fed és az ECB kamatdöntő ülésének és üzeneteinek ismeretében tartják idehaza, így már figyelembe tudják venni a főbb jegybankok friss prognózisait, jelzéseit is. Ahogyan májusban, most sem számítunk arra, hogy az elmúlt időszak devizapiaci folyamataira reagálna a jegybank. A jegybank stábja frissíti előrejelzéseit is a negyedéves Inflációs jelentésben, a fő mutatókkal kapcsolatos várakozásokat már kedden megismerhetjük. A GDP tekintetében nem számítunk érdemi változásra, míg az idei évre vonatkozó inflációs prognózist a márciusi 2,5 százalékról felfelé módosíthatják. Várakozásunk szerint 2018. negyedik negyedévében az infláció átmenetileg elérheti a 3 százalékos célt itthon, de tartósan csak 2019 második felében számítunk 3 százalék körüli inflációra.
  • Hosszabb távú kilátások
A forint volatilitása megnőtt az elmúlt hetekben, a közép-európai devizák között is a legnagyobb mozgást a hazai fizetőeszköz esetében láthattuk, ebben a globális hatások mellett hazai tényezők is szerepet játszhattak. A jelenlegi gyengébb forint számításaink szerint még nem okozna érdemi infláció-emelkedést. 2018-ban 0,1 százalékponttal, míg 2019-ben 0,2 százalékponttal lenne magasabb az éves átlagos infláció, ha fennmaradna a jelenlegi árfolyamszint. Így kizárólag emiatt nem várnánk szigorúbb jegybanki politikát idehaza. A nemzetközi folyamatokat tekintve a Fed várhatóan folytatja a 2015-ben megkezdett kamatemelési ciklusát, és 2019-ben le is zárhatja azt. Azonban az Európai Központi Bank csak 2019 második felében emelhet először kamatot. Így még jövőre velünk maradhat az alacsony európai hozamkörnyezet, ami egyelőre teret biztosítathat az MNB-nek a laza monetáris kondíciók fenntartására.   A rövid állampapírok elmúlt hónapokban tapasztalt hozamemelkedése várhatóan nem folytatódik a közeljövőben. Ez leginkább abból fakadt, hogy az ÁKK az államháztartás magasabb finanszírozási szükséglete miatt a korábban tervezettnél nagyobb állampapír kibocsátást tartott április-május során, ami szűkítette a bankközi likviditást. Ez pedig rövidtávon magasabb hozamokat eredményezhetett, de az EU-s források második félévben várható intenzívebb érkezése ellensúlyozza majd ezt a hatást. MKB Elemzési Központ