Ön mit gondol az eutanáziáról? - Engedélyezné?
ElemzésekVajon fáj a halál? Vajon könnyebb, ha a halálba segítik az embert? Sokan vitatják, mi a humánum. Tovább élni hagyni, vagy megrövidíteni a szenvedést? Az eutanázia helyzete más és más a világban, de kétségkívül egyre több helyen engedélyezik. A legutolsó európai hír az eutanázia törvényi szabályozásával kapcsolatban Lisszabonból érkezett, ahol a parlament kicsi többséggel, de június elején elutasította az aktív eutanázia engedélyezésére irányuló törvényjavaslatot.
Aktív eutanáziának azt nevezik, amikor valaki (többnyire orvos, vagy más egészségügyi szakember) saját kezűleg, többnyire méreginjekcióval idézi elő egy másik ember halálát annak, vagy gondviselőjének kívánságára. Ilyen lehetőség Európában jelenleg csak a Benelux országokban van.
Ám az is aktív eutanáziának számít, ha az orvos csak a végzetes beavatkozás lehetőségét teremti meg, de a halálra készülő maga veszi be, vagy adja be magának a mérget. Svájcban ez a lehetőség áll fenn, ahogy Németországban, Ausztriában, és Finnországban is. A svájci parlament máig nem foglalt állást a pontos irányelvekkel kapcsolatban, ám a némileg ex-lex állapot nem akadályozza meg az alpesi országba irányuló eutanáziaturizmust, mindenesetre csak Ausztráliából az utóbbi másfél évtizedben 44-en utaztak ide, hogy véget vessenek az életüknek. Ausztrália egyik államában, Victoriában engedélyezték csak az eutanáziát, ám a lehetőség csupán jövő júniusban lép életbe és csak olyanoknak, akik legfeljebb fél évig élnének még és természetesen tudatában vannak döntésüknek.
Kanadában nemrég Québec állam engedélyezte az eutanáziát, ahogy az Egyesült Államokban Hawaii.
Látható tehát, hogy ez a fontos kérdés igen sok helyen foglalkoztatja a törvényhozókat. S bár az eutanázia erkölcsi megengedhetősége egészen Szókratészig, Platónig és az ókori sztoikus filozófusokig vezethető vissza, a legalizálására indult első modern kori mozgalom 1935-ben indult Angliában. A fogyatékosok meggyilkolására létrehozott náci eutanázia program és a nürnbergi per óta azonban eutanázia helyett Jellen Judit egészségügyi szakjogász szerint jobb lenne az életvégi döntés kifejezést használni, amely a legutóbbi időben terjedni is kezdett a szakirodalomban. Általában is mind több fejlett országban engednek egyre nagyobb teret a beteg döntéseinek és aktív részvételének saját kezelésében, s ennek keretében változik az eutanázia helyzete is.
Magyarországon - Spanyolországgal, Nagy-Britanniával, Olaszországgal és Norvégiával együtt - bizonyos, szigorúan meghatározott körülmények esetén egy 1997-es törvény alapján arra van lehetőség, hogy ha a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő 18 éven felüli páciens úgy dönt, hogy elutasítja az életét meghosszabbító beavatkozásokat, ennek helyt adhatnak. Ez tulajdonképpen a passzív eutanázia.
Erre a magzat védelme miatt terhesek esetében nincs mód. Jellen Judit rámutat, hogy az amúgy nem jogszabálynak minősülő orvosi etikai kódex ezzel kapcsolatban igen érdekesen fogalmaz. A gyógyíthatatlan és végső állapotban lévő betegek esetében szóba jövő palliatív terminális medicina esetében nincs szó gyógyításról, csak a testi és lelki szenvedés csökkentése a cél. A kódex miközben leszögezi, hogy ez nem eutanázia, a szenvedést csökkentő kábító hatású anyagok adagolásánál leírja, hogy először kis adagokkal kell kezdeni, majd a szenvedés fokozódásával az orvos akár olyan adaggal is élhet, amely a szenvedés csökkentésével együtt vélhetően a halál bekövetkezésének lehetőségét is előbbre hozza.
Ennek az egyes szakértők szerint ugyan nem szándékolt, de mégiscsak közvetlen és aktív eutanázia módszernek a mikéntjét persze nagyon nehéz mérlegelni, hiszen az ilyenkor adagolt kábítószerhez a beteg hozzászokik és ugyanazon hatás eléréséért ezért is muszáj növelni az adagokat. A csökkentés viszont elvonási tünetekkel is járhat. A különösen érzékeny húzd meg, ereszd meg helyzetben rendkívül fontos az orvos felelőssége, aki ilyenkor természetesen a szenvedést akarja enyhíteni és nem a beteg halálát előidézni.
Gyerekek esetében különösen tragikus az eutanázia. Negyedszázada nagy port vert fel hazánkban egy eset, amikor gyógyíthatatlan immunbetegséggel élő, végső állapotban lévő és a kórházból hazaengedett kislányát a vízbe fojtotta egy anya, mert már nem bírta elviselni a is gyerek csillapíthatatlan fájdalmait. Az ügy széles nyilvánosságot kapott, az anyát elítélték, másodfokon kétéves börtönbüntetést kapott, de végül a köztársasági elnök kegyelmet adott neki.
Persze sokan vitatják, mi a humánum? Tovább élni hagyni, vagy megrövidíteni a szenvedést. Kutyák, macskák esetében nem sokat teketóriázunk. Ha nem lehet meggyógyítani, elvisszük szeretett kedvencünket az állatorvoshoz, hogy altassa el. Embereknél azonban más a helyzet, az emberölés nemcsak vallási alapon, hanem a modern társadalmak mindegyikében morálisan és jogilag is totálisan tilos. A dilemma jól érzékelhető Vekerdy Tamás véleményében, mely a Beszélgetések az elmúlásról - című könyvben olvasható: „Az eutanázia egyértelműen pártolandó. Természetesen arra vigyázni kell, hogy ne öldössék az embereket ezzel az ürüggyel!” A fő kérdés természetesen, hogy az embernek nemcsak az életéhez van joga, hanem az emberhez méltó halálhoz is. A keresztény hitelvek persze ezzel szemben állnak, hiszen a vallás a szenvedést az élet természetes részének tartja, melyhez még lelki megtisztulás is járul.
Sokan felvetik, vajon az eutanázia valóban nem fáj?
Ez igazából aneszteziológiai kérdés, mondja Jellen Judit. Ki indítja el az adagolást és hányfajta szerrel.Természetesen nincs ember, aki megmondhatná, fáj-e a halál, de azt is csak kutatják, hogy a műtéti altatásnál mit éreznek az emberek.
Ezzel kapcsolatban érdekes viszont, hogy a múlt század hatvanas éveiben a csecsemőknél bizonyos műtéti beavatkozásokat sok helyen még altatás nélkül végeztek, mert azt hitték, hogy annyira kezdetlegesek az idegi kapcsolataik, hogy nem éreznek fájdalmat. Később aztán kiderült, hogy ezek az emberek felnőttként poszttraumás szindrómáktól szenvedtek.
Az eutanázia támogatói eközben a legújabb módszerekkel rukkolnak elő. A fájdalom nélküli életvégi döntés ügyének egyik legismertebb képviselője, az Exit International nevű nonprofit szervezet vezetője, dr. Philip Nitscke idén tavasszal egy pislogással működtethető gépet mutatott be, melyet ő ilyen esetekre ésszerű megoldásnak tart. Az ötletet egy brit férfi, Tony Nicklinson adta, aki egy agyvérzés következtében teljesen megbénult, sem mozdulni, sem beszélni nem tudott. A testébe bezárt férfi évekig folytatott eredménytelen küzdelmet azért, hogy orvosai segítsenek neki meghalni. Végül egy héttel azután halt meg, hogy a brit jogrendszer elutasította kérvényét. Nitsckét az ő esete inspirálta a masina tervezésénél, amely szerinte hatásos és méltóságteljes halált kínál azoknak, akik ezt segítség nélkül nem tudnák megtenni. A kapszula formájú eszköz a pislogásra nitrogénnel tölti fel az eszközt és a bent fekvő voltaképp megfullad. Persze Nicklinson sem tudott volna a kapszulába egyedül befeküdni, de a vegyes fogadtatás fő oka épp a gázzal történő eutanázia, mely a Holokauszt gázkamrái miatt bajosan válhat elfogadottá. A Sarco nevű kapszula kissé morbid módon végül leválasztható a gépről, hogy futurisztikus koporsóként funkcionáljon. Az első működő prototípus az év második felében készül el Hollandiában, majd Svájcba szállítják s készül az eutanázia 21. századi megoldása, az első háromdimenziós nyomtatással előállított verzió is.
Palugyai István