Fontos V4 találkozó zajlott egy Pozsony melletti kastélyban
HírekAz országaik közti gazdasági és a politikai együttműködés kiszélesítésének lehetőségeiről, valamint időszerű nemzetközi kérdésekről is tárgyaltak a visegrádi négyek (Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország), valamint Japán külügyminisztereinek találkozóján, amelyet a Pozsonyhoz közeli féli (Tomasov) kastélyban tartottak kedden a szlovák V4-es elnökség keretében.
A találkozóról - amelyre ebben a kibővített formában öt év után került sor újra - Juraj Blanár szlovák külügyminiszter azt mondta, az elsődleges cél az volt, hogy új lendületet adjanak a régió és Japán közti kapcsolatok fejlesztésének.
Kijelentette: a közös értékeket tekintve Japán és a V4-ek természetes partnerek, a mostani találkozón is egyetértettek abban, hogy kiállnak a szabályokra épülő nemzetközi rend fenntartása és a konfliktusok békés rendezése mellett.
Blanár szerint a találkozón nyitott és jelentőségteljes párbeszéd zajlott a régió és Japán közti együttműködés kiszélesítésének lehetőségeiről, amelyben - mint mondta - rendkívül nagy és folyamatosan bővülő lehetőségek vannak.
Kifejtette: az együttműködés bővítésének terén elsődlegesen a tudomány és a kutatás, illetve a fejlett technológiák, a robotika és a mesterséges intelligencia területét érintették.
Elmondta: további témák is terítékre kerültek, köztük az energiabiztonság és az ellátási láncok diverzifikálásának témaköre, illetve az Amerikai Egyesült Államok politikájának stratégiai kilátásai olyan biztonsági kérdések tükrében, mint a Hormuzi-szoros ügye. Hozzátette: szó esett az ukrajnai háborúról is, amelynél egyetértettek abban, hogy a konfliktusnak nem lehet katonai megoldása.
Tosimicu Motegi japán külügyminiszter a találkozót követően felidézte, hogy a visegrádi négyek és Japán között az együttműködés 2003 óta folyamatosan bővül. Rámutatott:a V4-ek országaiban 93 japán cég van jelen, és Japán továbbra is részese akar lenni a fenntartható ipari fejlődésnek a régióban, aminek kapcsán aláhúzta: partnereivel egyetértettek a nyitott piacok és a kiszámíthatóság fontosságában.A japán külügyminiszter a gazdasági együttműködés nagy potenciált hordozó szegmensei közül a modern műszaki megoldásokat és a mesterséges intelligenciát emelte ki.
Tosimicu Motegi az időszerű nemzetközi kérdések témaköre kapcsán azt mondta: együtt akarnak működni a biztonsági kihívásokra adható válaszok terén is, majd leszögezte: az indiai-csendes-óceáni térség biztonsága elválaszthatatlan az Atlanti-óceánt övező térség biztonságától.
Orbán Anita magyar külügyminiszter a találkozót követő sajtónyilatkozatában a megbeszélést hasznosnak és az információcsere tekintetében is jelentősnek értékelte. Rámutatott: vitán felül áll, hogy a visegrádi négyek számára Japán az egyik legfontosabb stratégiai partner Európán kívül. Kiemeltea találkozón megállapodtak abban, hogy kiszélesítik a tudomány és a technológiák szegmensében történő együttműködést, ezen belül elsődlegesen a mesterséges intelligencia terén. Elmondta: egyetértés volt az ukrajnai háború negatív megítélése, illetve a kereskedelmi és ellátási láncok bebiztosításának fontossága terén is.Petr Macinka cseh külügyminiszter azt mondta: megerősítést nyert, hogy Japán szemében a visegrádi négyek továbbra is tiszteletet érdemlő partnernek számítanak, olyan partnernek, amelynek konkrét elképzelései vannak a jövőről, amelyben Japán stratégiai szerepet játszhat.
Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter kijelentette: Japán az egyik legfontosabb partner az Európai Unió számára a Távol-Keleten. Úgy vélte, hogy a tudomány, az energetika és a biztonság terén még biztosan szélesíthető az együttműködés.