Az adatok időállapota: késleltetett. | Jogi nyilatkozat

Százezer új hallgató az induló tanévben: így rendeződik át a diákmunkapiac

Hírek44 perceNövekedés

Több mint százezer új hallgató kezdheti meg tanulmányait szeptemberben a magyar felsőoktatásban, miközben a már dolgozó egyetemisták számára is új időszámítás kezdődik: az órarend ismét meghatározza, mennyi időt tudnak munkára fordítani. A tanévkezdés ugyanakkor nem feltétlenül jelenti a diákmunka visszaesését.

A nyári, magasabb óraszámú és szezonális munkák jelentős része kifutott, a hosszú távú gyakornoki pozíciókban azonban a cégek ősszel is számítanak a már bevált fiatalokra. 

A 2026-os általános felsőoktatási felvételi eredmények szerint 101 572 hallgató kezdheti meg tanulmányait szeptemberben, közülük 62 659-en nappali képzésben. Ez több tízezer olyan új hallgatót jelent, aki tanulmányai mellett megjelenhet a munkaerőpiacon, és iskolaszövetkezeten keresztül támogathatja a vállalatok működését - hívja fel a figyelmet a Mind-Diák Szövetkezet.

A tanévkezdés ezért egyszerre jelent létszámtervezési kihívást és utánpótlási lehetőséget a munkáltatóknak:miközben a hallgatók elérhetősége szűkül, a frissen belépő egyetemisták új jelentkezői bázist is hozhatnak a gyakornoki programok számára. 

Nyáron sok hallgató heti 30-40 órás munkavégzéssel tervez, míg a szemeszter kezdetével inkább 20-30 órát szeretnének vállalni.  A szeptemberi átállás ezért a cégek számára is új munkaerő-tervezést igényel, ez egyes területeken új részmunkaidős gyakornoki pozíciókat is teremthet. 

A gyakornokok 80-90 százaléka ősszel is marad 

Jelentős különbség van a szezonális diákmunkák és a hosszú távú gyakornoki pozíciók között. A vendéglátásban, turizmusban, valamint egyes kereskedelmi és fizikai munkakörökben a nyári többletigény augusztus végével számottevően visszaesik. A pénzügyi, IT-, mérnöki, HR-, marketing-, sales-, jogi és adminisztratív gyakornoki munkákban azonban a cégek a tanév során is számítanak a hallgatókra. 

A Mind-Diák gyakornoki munkaköröket lefedő partneri állományaiban a nyáron dolgozó hallgatók akár 80-90 százaléka is folytatja a munkát az őszi szemeszterben. Ez is azt mutatja, hogy a vállalatok a gyakornoki programokra egyre inkább hosszabb távú utánpótlási lehetőségként tekintenek, és a már bevált hallgatókat később főállású munkatársként is igyekeznek megtartani. 

A diplomaszerzés nem jelenti a diákfoglalkoztatás végét: a tavaszi félévben végzett hallgatók diákigazolványa október 31-ig, az őszi félévben végzetteké pedig a következő év március 31-ig érvényes. Ez alatt az időszak alatt a 25 év alatti fiatalok iskolaszövetkezeten keresztül továbbra is gyakorlatilag adómentesen foglalkoztathatók: az így szerzett jövedelem után járulékot nem kell fizetniük, a 25 év alattiak SZJA-kedvezményének köszönhetően pedig 2026-ban havi 715 765 forintos értékhatárig személyi jövedelemadó sem terheli a keresetüket. 

Ősszel beindul a verseny a legjobb gyakornokokért 

A tanév kezdetével a jelentkezők összetétele is változik, ezért az őszi átállásban az előretervezés és a gyors reagálás a kulcs. Azok a cégek, amelyek időben felmérik a várható kapacitásigényüket, és ehhez igazítják a szükséges gyakornoki létszámot és a beosztásokat, nagyobb eséllyel érhetik el a legjobb jelölteket még a szeptember-októberi jelentkezési hullám elején. A hallgatók közül pedig azok kerülhetnek előnybe, akik minél előbb kialakítják az órarendjüket és felmérik, milyen időkeretben tudnak munkát vállalni, így időben pályázhatnak a legvonzóbb gyakornoki lehetőségekre. 

diákszövetkezeti foglalkoztatás egyik fontos előnye, hogy jól tud alkalmazkodni a hallgatók változó kapacitásához: a diákok az aktuális tanulmányi elfoglaltságaikhoz igazodó óraszámban és beosztásban dolgozhatnak, a vállalat számára pedig csak a ténylegesen ledolgozott órák kerülnek elszámolásra. A szövetkezet emellett a munkaügyi adminisztráció jelentős részét is átvállalja, ami a változó létszám és munkaidő mellett is egyszerűbbé teszi a szervezést.