Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Gulyás Gergely: Nemsokára érkezhetnek az uniós források - kiderült mennyivel emelkedhet a pedagógusok fizetése

Hírek2022. okt. 13.Dajkó Ferenc Dániel

Tizenhét kérdésben egyeztetett a kormány és az Európai Bizottság. Jelentősen nőhet a pedagógusok bére. Ha egy csepp földgáz sem érkezne, akkor is fél évre elegendő a tárolókban lévő földgáz - hangzott el a Kormányinfón.

Közel lehet a megállapodás

Az Európai Tanács tegnapi döntése alapján úgy tűnik lehetőség van az uniós tárgyalások eredményes lezárására - fogalmazott Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón.

Összesen 17 kérdésben zajlott egyeztetés a kormány és az Európai Bizottság között. A kormány mind a 17 kérdésben vállalta, hogy végrehajtja a szükséges reformokat - ismertette. 

Mint mondta, többek közt, vállalták az egy ajánlatos közbeszerzések számának a csökkentését, elfogadtak egy cselekvési tervet, amivel fokozhatják a közbeszerzési versenyt, átláthatóbbá teszik az elektronikus közbeszerzési rendszert, a mikro, kis és közepes vállalkozásoknak képzést vezetnek be a közbeszerzési gyakorlatról, valamint bevezetnek egy új kockázatértékelési eszközt és az OLAF-al való együttműködést is megerősítik.

Még az idei évben megállapodás születhet az operatív programról és az RRF-ről egyaránt. Az uniós pénzek először idén év végén, jövő év elején érkezhetnek meg az országba - hangzott el. 

Emelkedik a pedagógusok bére

A tárgyalások részét képezi a pedagógusok béremelése is. Gulyás Gergely kiemelte, hogy ezen a téren konstruktívan lépett fel az Európai Bizottság. Menetrend szerint, ha megszületik a megállapodás, akkor jövőre 21 százalékkal, 2024-ben 25 százalékkal, 2025-ben pedig 29-30 százalékkal kell megemelni a pedagógusok fizetését, ami így már 2025-re elérheti a diplomás átlagbér 80 százalékát. A hátrányos helyzetű kistérségekben dolgozó pedagógusok akár a diplomás átlagbér 90 százalékát is megkaphatják. 

Ez számszerűen azt jelenti, hogy az átlagos pedagógusbér 2025-re bruttó 777 ezer forint lesz a Bizottsággal való megegyezés alapján. 

Lesz elegendő földgáz

Jól halad a földgáztárolók töltése, ezt segíti, hogy a lakosság érezhetően spórol az energiafogyasztásán. Jelenleg ha egyetlen csepp földgáz sem érkezne az országba, akkor is fél évre elegendő tartalékunk lenne - hangsúlyozta a tárcavezető. 

Amennyiben sikerül megállapodni az Unióval, akkor az RRF hitel egy jelentős részét a zöld átállásra, illetve az energiahálózat modernizálására fogja fordítani a Kormány - tette hozzá.

Indul a nemzeti konzultáció

A nemzeti konzultáció kérdőíveit október 14-én pénteken kezdik el postázni - válaszolt újságírói kérdésre Gulyás Gergely. 

Miért gyengélkedik a forint?

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a forint helyzetével kapcsolatban elmondta, hogy a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy stabilizálja a forintot. Ez azt jelenti, hogy kiegyensúlyozott a költségvetési politika, tartják a hiánycélt és csökkentik a külkereskedelmi deficitet. Mindemellett az uniós szankciós politika is hatással van a forint árfolyamra. A régiós devizáknál azért gyengül jobban a magyar fizetőeszköz, mert nagyobb Magyarország kitettsége. 

Miniszteri biztos fog tárgyalni a polgármesterekkel

Minden jelentősebb város polgármesterével tárgyalni fog egy ebből a célból újonnan kinvezett miniszteri biztos. Mivel az egyes városok is különböző helyzetben vannak, hiszen egy kis kétezer fős város teljesen más bevételekkel rendelkezik, mint egy több tízezres nagyváros, így a kormányzat is különbözőképpen tud segítséget nyújtani - hangzott el a Kormányinfón. Gulyás Gergely azt is elképzelhetőnek tartja, hogy a kisebb települések esetén lehetséges egy általános megoldást találni, de a nagyobb városok esetén mindenképp egyedi döntésekre van szükség. 

Biztosan nem lesz vasárnapi boltzár

Újságírói kérdésre válaszolva Gulyás Gergely elmondta, hogy biztosan nem lesz vasárnapi boltzár.

Szerbia déli határán kellene megállítani a migrációt

A legjobb az lenne, ha Szerbia déli határánál lehetne megállítani az illegális migrációt. Magyarország kész segíteni a szerb határvédelmet, ha szükség van erre - ismertette a tárcavezető.