Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

GVH: bevált az online árfigyelő

Hírek2023. júl. 21.MTI

A július elsején indult online árfigyelő beváltja a hozzá fűzött reményeket, a versenyre kedvező hatást gyakorol, már az első napokban csökkentette egyes termékek árát, ezért a rendszert továbbfejlesztik - nyilatkozta Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke a Napi.hu-nak adott interjúban, amely pénteken jelent meg az online portálon.

A elnök kiemelte: az árfigyelőnek köszönhetően az üzletláncok napi árazásra tértek át annak érdekében, hogy lépést tudjanak tartani a konkurencia alacsonyabb áraival. Több cég, amint meglátta versenytársa alacsonyabb árait, másnap a saját árait is mérsékelte.

Már az első napokban több termékcsoportban - például tojás, kenyér, sertéshús - csökkentette az árakat a rendszer, mivel az üzletláncok különböző akciókat hirdettek meg.

Volt olyan kiskereskedelmi lánc, amely kimondottan az árfigyelő indulásával összehangolva csökkentette több mint száz terméke árát - fejtette ki. Az árfigyelő már néhány hét után hozzájárult az infláció csökkentéséhez, azzal, hogy a vásárlók számára lehetővé teszi az árak összehasonlítását, a kiskereskedők között pedig élénkíti a versenyt - összegezte.

Az árfigyelő működésének első két hetében több mint félmillió egyedi látogató közel 40 millió interakciót végzett az oldalon - tájékoztatott.

Az árfigyelő hozzájárul ahhoz, hogy a fogyasztók könnyedén megtalálják, hogy az általuk keresett termék hol a legolcsóbb - húzta alá.

Arra is kitért, hogy a rendszer kifejlesztésében együttműködő munkacsoport - amelynek a versenyhivatalon és a Gazdaságfejlesztési Minisztériumon kívül tagja még az Igazságügyi Minisztérium, az Agrárminisztérium, a Miniszterelnöki Kabinetiroda illetve a Központi Statisztikai Hivatal is - a megvalósításba bevonta azokat az üzletláncokat, amelyeknek kötelezően előírta a kormány a csatlakozást.

Részt vettek a munkában a kereskedőket tömörítő szakmai érdekképviseletek is, ennek köszönhetően a rendszer fennakadások nélkül indult július 1-jén. Az elnök felvázolta, hogy a tervek szerint a jövőben egyebek mellett szabadon összeállítható és elmenthető bevásárlólista és kalkulátor is segíti majd a fogyasztókat. A felhasználói igényeknek megfelelően fejlesztik a megjelenítést, illetve a szolgálatás térképes funkcióját is - hangsúlyozta Rigó Csaba Balázs a Napi.hu-nak.