Az árfigyelő rendszer miatt a görögöknél már csökkennek az árak 

Elemzések2023. ápr. 18.Sz.A.

Az elmúlt hetekben legalább 5%-kal csökkentette a görög inflációt az online árfigyelő rendszer alkalmazása – jelentette ki Adonisz Georgiadisz görög fejlesztési és beruházási miniszter. A hellén kormány tagja csütörtökön azt mondta: „a kereskedők azért csökkentik a fogyasztói árakat, hogy versenyezni tudjanak az úgynevezett „háztartási kosár” elnevezésű rendszerben látható napi árakkal”. Görögországban tavaly október óta működik online árfigyelő adatbázis. Hasonló, magyar rendszer kialakításán dolgozik jelenleg a Gazdasági Versenyhivatal közösen a Gazdaságfejlesztési- és az Igazságügyi Minisztériummal.

A Gazdasági Versenyhivatal és a Gazdaságfejlesztési Minisztérium március 23-án jelentette be, hogy közös munkacsoportot hoznak létre a lakosság számára is elérhető online árfigyelő adatbázis, illetve ahhoz kapcsolódó webes alkalmazás mielőbbi kifejlesztése, illetve a szükséges jogszabályi környezet kidolgozása érdekében.

A felek azt várják a rendszertől, hogy erősíti az átláthatóságot – a fogyasztók érdekeivel összhangban – hozzájárul a piaci verseny fokozásához, a túlárazás megakadályozásához, így összességében elősegíti, hogy az infláció az év végére egyszámjegyűre mérséklődjön.

Gyorsított ágazati vizsgálatok plusz monitorozás

A Gazdasági Versenyhivatal több gyorsított ágazati vizsgálatot is folytat az élelmiszerágazatban: január 20-án a tej és tejtermékek, február 8-án pedig a tartós élelmiszerek piacán kezdett vizsgálódásba. A GVH vizsgálatai hamarosan lezárulnak, de közgazdász szakértők szerint már önmagában a versenyhivatali eljárások ténye is visszatartó erővel bír az árdrágításokra

A gyorsított ágazati vizsgálatokkal párhuzamosan a GVH azt is felmérte a kapcsolódó nemzetközi kezdeményezéseket. Kiderült, hogy számos európai (pl. az osztrák, finn, görög, holland, portugál, román, svéd) versenyhatóság aktívan foglalkozik az élelmiszer drágulás jelenségével, valamint több uniós tagállam (pl. Görögország, Németország, Románia) kormánya, vagy hatósága alkalmaz, illetve használ különböző árfigyelő, árnyilvántartó alkalmazásokat.

A nemzetközi tapasztalatok rávilágítottak arra, hogy a növekvő ártranszparencia, a fogyasztói árak összehasonlíthatósága fokozhatja a versenyt, ami hosszú távon is mérséklő hatással lehet az árakra, illetve erősítheti a vásárlói tudatosságot. Ezt erősítik meg a legfrissebb, görög tapasztalatok.

Görög miniszter: átlagosan 5 százalékos csökkenés egy hónap alatt

„A háztartási kosár” bevezetésének 24. hetében járunk, és az árak csökkenésnek indultak. Ez már a 4. hét egymás után, amikor átlagosan 1% körüli csökkenést értünk el. Tehát egy hónap alatt átlagosan 5 százalékos csökkenés tapasztalható az adatbázisban látható termékek körében.

Más szóval az árak nem csak stabilak, hanem csökkennek is

jelentette ki a napokban a görög fejlesztési és beruházási miniszter.

A hellén kormány tagja egy nagy szupermarketláncnál tett csütörtöki látogatása során olyan példát is említett, hogy az egyik görög papírgyár az úgynevezett „háztartási kosár” bevezetésének nyomására 55 százalékkal csökkentette az árait, hogy versenyezni tudjon a kosár áraival.

Ez mutat rá a verseny erejére és arra, hogy az árfigyelő rendszer hogyan működik

– hangsúlyozta Adonisz Georgiadisz

Nikosz Papathanaszisz miniszterhelyettes úgy fogalmazott: „Ezen a héten is megismétlődik az, amit az elmúlt 23 hétben láttunk, vagyis az árfigyelő rendszer változatlanul tartja az árakat, vagy csökkenést mutat, néhány terméknél kisebb emelkedéssel, de összességében az alkalmazásban nyomon követhető árak csökkentek.

Úgy tűnik, hogy az árfigyelő úgy támogatta polgártársainkat, hogy olcsóbb termékeket kínált és stabilan tartotta az árakat

– mondta a görög politikus.

Az Igazságügyi Minisztérium és csatlakozott a magyar online árfigyelő adatábázis létrehozásához

Magyarországon a Gazdasági Versenyhivatal és a kormányzati szervek közös, online árfigyelő adatbázissal foglalkozó munkacsoportja jelenleg is dolgozik a rendszer kialakításán, a szükséges jogszabályi környezet megteremtésén.

Ebbe a munkába kapcsolódott be pénteken az Igazságügyi Minisztérium is – állapodott meg Varga Judit miniszter és Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke.