Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Háború: Közös hadgyakorlatot tervez a NATO

Hírek2023. feb. 27.Sz.A.

Amerikai, német és lengyel közös hadgyakorlatot tartanának Lengyelországban a NATO erők, ami üzenet lenne Putyin számára is - az erről szóló tárgyalásokról beszélt tegnap a német védelmi miniszter.

Több helyen is szóltak a légitámadásokat jelző  sziránák Kijev megyében vasárnap éjjel. A fővároshoz közel iráni Sahed tipusú drónokat semmisített meg a kijevi lég védelem a megye vezetése szerint - olvasható a The Guardian napi háborús összefoglalójában.

- Az amerikai hírszerzés szerint Kína továbbra sem döntötte el, szállítson-e fegyvereket Oroszországnak, de fontolgatja a döntést  - erről számolt be tegnap William Burns, a CIA igazgatója a CBS tévécsatornának adott interjújában.

Mint mondta, eddig nem látják bizonyítottnak, hogy már megtörténtek volna az első kínai fegyverszállítások. Jake Sullivan, az amerikai kormány nemzetbiztonsági szakértője a CNN-nek nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy "Pekingnek nagyon sokba kerülne", ha mégis szállítana fegyvereket az ukrajnai háborúba.

- Vlagyimir Putyin orosz elnök tegnap a Rosszija 1 televíziós csatornának nyilatkozva azzal vádolta a nyugatot, hogy "kis tagállamokká szabdalná szét Oroszországot".Szerinte a NATO szövetségesek stratégiai vereséget mérnének az oroszokra és céljuk, hogy szenvedést okozzanak az orosz népnek.

- Putyin szerint ezért Oroszországnak nem maradt más választása, mint számolni az Oroszország legyőzését célzó NATO nukleáris haderejével.

Mint mondta, az összes vezető NATO tagország célja, hogy Oroszországra stratégiai vereséget mérjenek. A Nyugat ezen kívül az ukrán bűncselekményeknek is részese.

Kizárólag a saját feltételeik mentén szeretnék újraformálni a világot, nem maradt más választásunk, mint reagálni erre

- tette hozzá.

- Ukrán források szerint az orosz Wagner csoportnak nem sikerült elfoglalnia a Bahmut városához közel eső Jahidne falut. Az ukránok szerint az orosz offenzívák sikertelennek bizonyultak, de a régióban folyamatosak a rakétacsapások, és az egész frontvonalon heves harcok zajlanak.

Ukrán források szerint az orosz Wagner csoportnak nem sikerült elfoglalnia a Bahmut városához közel eső Jahidne falut.

- Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tegnap leváltott egy magas rangú katonai vezetőt, Eduard Mostkaljovot, aki a Donbasz régió védelméért felelt. Az elnök nem indokolta a döntését.

- Joe Biden amerikai elnök szerint csak az orosz félnek kedvez a 12 pontos kínai béketerv, amit nem lát "racionálisnak". Ha Kína vezetésével dolgozzák ki a béketervet, a háború kimenetele nem lesz igazságos - tette hozzá az elnök.

- Az Euronews beszámolója szerint Vuledárban mintegy ezer ember maradt élelem, víz és fűtés nélkül, miközben folymatosak az orosz rakétacsapások. A Donyeck régió keleti részén fekvő városban ukrán tengerészgyalogosok harcolnak azért, hogy a terület ne kerüljön orosz kézre

- A szaúdi külügyminiszter tegnap Kijevben tárgyalt Volodimir Zelenszkij elnökkel. Korábban soha nem járt ilyen magas rangú szaúdi kormánytag Ukrajnában.

- Boris Pitorius német védelmi minsizter szerint az Ukrajnának szállított lőszer utánpótlásról március végéig aláírják a szerződést.

A német ARD televíziónak nyilatkozva a miniszter nem mondott részleteket a fegyverek újrarendeléséről zajlanak a jelenlegi tárgyalások. Mint mondta, Kijev döntése, mikor és milyen feltételek mentén kezdi el a béketárgyalásokat Moszkvával, ugyanez vonatkozik a Krím félsziget visszaszerzéséről tett tegnapi Zelenszkij nyilatkozatra. A területet 2014-ben foglalta el és annektálta Oroszország.

- Washinton tárgyalásokat folytat közös lengyelországi hadgyakorlatok lehetőségéről Varsóval és Berlinnel, a cél a NATO keleti határainak védelme. Egy ilyen hadgyakorlat a NATO szövetségeseknek és Putyinnak is egyértelmű üzeet lenne - véli a német miniszter.