Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Háború: Fordulatot jelentett be Zelenszkij - készek tárgyalni Moszkvával

Hírek2024. júl. 16.Növekedés.hu

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bejelentette, hogy a következő,, novemberben megrendezésre kerülő békekonferencián Oroszország képviselőjének is jelen kell lennie.

A júniusi, Svájcban összehívott békekonferenciára Moszkvát nem hívták meg, és eddig mindkét fél kerülte a közvetlen, kétoldalú tárgyalásokat - írja a Guardian.

A NATO csúcstalálkozó után azonban Zelenszkij nyitott az orosz diplomatákkal kezdeményezett tárgyalásokra.Mint mondta, a második csúcstalálkozón Oroszország képviselői is részt vesznek.

Zelenszkij arról is beszélt tegnapi sajtótájékoztatóján, hogy Ukrajnának 25 Patriot típusú légvédelmi rendszerre van szüksége, és arra kérte a nyugati szövetségeseket, hogy küldjenek több F-16-os vadászgépet.

Az ukrán elnök szerint sokat számított, hogy az Egyesült Államok fél évet késlekedett a katonai szállítmányokkal, így az ukrán fél elvesztették a kezdeményezést a fronton.Az EU képviselői bojkottálhatják a soros magyar elnökség informális találkozót decemberig, a magyar elnökség végéig – írja a lap Eric Mamer, a Bizottság szóvivőjének X-en közzétett bejegyzése alapján.

Az indoklás szerint a magyar kormányfő pekingi és moszkvai látogatása váltott ki nemtetszést, mert a rotációs rendszerben az Unió soros elnöki ideje alatt ezek a látogatások meglehetősen szokatlanok.

Masha Gessen amerikai újságírót Moszkvában nyolc év börtönre ítélték. A Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szemben több kritikát is megfogalmazó újságíró Moszkvában született, és az Egyesült Államokban él, a a The New Yorker újságnál dolgozik.

Az oroszországi Kurszk megyében ukrán drónok egy elektronikai alkatrészeket gyártó vállalatra csaptak le, egyetlen dolgozó sem sérült meg a megyei kormányzó Telegram bejegyzése szerint.