Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Háború: Naponta több mint ezer orosz katona veszti életét vagy megsebesül

Hírek2024. máj. 30.MTI, Növekedés.hu

Meghaladta a 465 ezret az ukrajnai háborúban eddig elesett és megsebesült orosz katonák száma - jelentette ki szerdán Ankur Narayan, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) brit delegációjának politikai-katonai tanácsadója.

Narayan, akinek nyilatkozatát a londoni külügyminisztérium ismertette, kijelentette: a brit kormány számításai szerint 2024 januárja és áprilisa között naponta átlagosan 980 orosz katona halt meg vagy szenvedett sérüléseket az ukrajnai hadszíntéren, de májusban ez a szám valószínűleg ezer fölé - vagyis egy hónapra számolva hozzávetőleg 30 ezerre - emelkedett.

A brit EBESZ-küldöttség szakértője hangsúlyozta, hogy a 825 napja tartó háború kezdete óta nem volt ilyen magas az orosz katonaáldozatok és sérültek száma.

Szerdai nyilatkozatában Ankur Narayan kiemelte azt is, hogy a katonai ráfordítások az orosz költségvetési kiadások 40 százalékát emésztik fel; ez az orosz hazai össztermék (GDP) hat százalékának felel meg.A brit EBESZ-tanácsadó szerint ugyanakkor Ukrajna az Oroszország által 2022-ben elfoglalt ukrán területekből már 183 ezer négyzetkilométernyit felszabadított, emellett megsemmisítette vagy megrongálta az orosz fekete-tengeri flotta hajóállományának negyedét.

Ennek következtében Oroszországnak már nincs ellenőrzése a Fekete-tenger nyugati térsége felett, és hadiflottájának jelentős része a Krím térségéből is kiszorult - áll a londoni külügyminisztérium által ismertetett szerdai beszámolóban.

A brit EBESZ-küldöttség szaktanácsadója szerint mindezek eredményeként Ukrajna sikeresen felújította tengeri árukivitelét fekete-tengeri kikötőiből, és az ezen a folyosón lebonyolított ukrán export havi mennyisége elérte a 4,5 millió tonnát, amely a háború kezdete óta nem látott csúcs.

Svédország ASC 890-es felderítő gépeket küldene Ukrajnának az ország védelméhez, melyek azonosítani tudják a drónokat, vadászgépeket - írja a The Guardian.

Orosz rakéták Harkivot lőtték csütörtök reggel: a támadásban négyen megsebesültek.

A Moldovában tartózkodó Anthony Blinken amerikai külügyminiszer szerint az amerikai fegyverek sokat segítettek Ukrajnának a védekezésben. A NATO -tagállamok külügyminiszerei pénteken tanácskoznak az Ukrajnának szánt katonai segítség hosszú távú stratégiájáról - írja a lap.