Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Hogyan kerül Kabos Gyula és Kiss Manyi a fizetőeszközeinkre? Most megtudhatja!

Hírek2024. júl. 22.Sz.A.

Naponta találkozunk munkáival, egy-egy rézmetszete ott lapul a pénztárcánkban, mégsem tudjuk, ki ő. Vagyóczky Károly bankjegy- és bélyegtervező, rézmetsző és grafikusművész harminc évig volt a Pénzjegynyomda vezető tervezője, s most az ő munkáiból nyílt kiállítás Szentendrén a VinczeMill Galériában.

Mint Feledy Balázs művészettörténész a szombati megnyitón emlékeztetett: nincs még egy bankjegytervező, aki ennyi megvalósult munkával rendelkezik.

A sikerhez sok-sok évnyi tanulás és gyakorlás vezetett: a művészeti gimnázium után jött a Képzőművészeti Főiskola, majd öt évig tanulta a rézmetszést ahhoz, hogy végül elkezdhessen bankjegyeket és bélyegeket tervezni a most 83 éves művész.

Számunkra legismertebb alkotása az ezer forintos bankjegy, azon is Hunyadi Mátyás arcképe, a tízezer forintos Szent István arcképével, valamint a húszezer forintos Deák Ferenc portéjával.

A szentendrei kiállításon a Vagyóczky által tervezett helyi pénzeket is megnézhetjük, például a Balatoni korona nevet viselő bankjegyet, amely egy készpénz helyettesítő utalvány.

Vagyóczky euróbankjegyeket is tervezett, ezek közül az ötezer eurósra rajzolt több változatot, most ezek a kreatív alkotások is a kiállítás részét képezik.

Számunkra a legérdekesebbek a filmforgatásoknál használt kellékpénzek voltak: Kiss Manyi, Kabos Gyula és a meseautó is ott szerepel a gyönyörű bankjegyek között, amelyek tényleg úgy néznek ki, mintha eredeti pénzjegyek lennének.

A kiállítás összesen két hónapig látogatható. Érdekessége, hogy ha felkeressük a VinczeMill Galériát, akkor nemcsak a bankjegytervezeket nézhetjük meg, de a papírmerítés rejtelmeit is megismerhetjük.