Hollywood beleszeretett Magyarországba - özönlenek a hazai stúdiókba
HírekMagyarország London után a második számú európai filmgyártó központtá vált - mondta a Made in Hungary címmel megrendezett londoni magyar filmfesztivál megnyitóján a magyar nemzeti mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
Káel Csaba a londoni Magyar Házban szervezett rendezvényen a közmédiának nyilatkozva elmondta: a fejlődés mértékét jelzi, hogy az elmúlt húsz évben ötszáznál több nagy nemzetközi produkció készült Magyarországon.
Az, hogy a világ minden tájáról érkeznek stábok Magyarországra filmforgatás céljából, nem csupán az Európában egyébként jórészt egységes adóvisszatérítésnek köszönhető, hanem annak is, hogy Magyarország nagyon biztonságos helyszín, és kiváló a stúdióellátottság - mondta a kormánybiztos a csütörtök éjszakába nyúló ünnepi rendezvényen.
Káel Csaba felidézte, hogy Budapest környékén öt stúdiókomplexum áll a produkciós stábok rendelkezésére.
Hozzátette: a magyar szakemberek is kiválóak, hiszen a magyar filmgyártás 123 éves, és a felhalmozott tudást folyamatosan átvették az új filmes nemzedékek. Káel Csaba elmondta: az idei év végére elkészül a Nemzeti Filmintézet fóti stúdiójának bővítése, és ez önmagában a magyarországi stúdiókapacitás 22 százalékos bővülését jelenti.
A londoni magyar filmnapok céljai között is szerepel, hogy a rendezvényre ellátogató brit producerek és produkciós cégek figyelmét felhívják erre a fejlődésre - mondta a kormánybiztos. Hozzátette: kiemelt cél a koprodukciós filmgyártás is, mivel az így készülő alkotások sokkal nagyobb piacokra jutnak el.
A rendezvény megnyitóján tartott előadásában Káel Csaba elmondta: Budapest a kontinentális Európa első számú filmgyártó és tévéprodukciós központja, és a Magyarországon dolgozó produkciós stábok tavaly 910 millió dollárt költöttek, négyszer annyit, mint 2018-ban.
Ezen belül a nagy, 1,5 millió dollárt meghaladó költségvetéssel készülő alkotások száma kétszeresére nőtt - hangsúlyozta a kormánybiztos.
Elmondta azt is, hogy a magyar szakemberek egyre nagyobb arányban töltenek be kulcspozíciókat a Magyarországon készülő nemzetközi produkciók gyártása során. Ez a folyamat már odáig jutott, hogy a gyártó stábokon belül immár 80 százalék a magyar szakértők aránya. Az előadáson elhangzott az is, hogy 1934 óta 27 Oscar-díjjal jutalmazták a magyar filmkészítők munkáit.