Honvédelmi miniszter: komoly hazai haderőfejlesztés zajlik, keressük az izraeli kapcsolatokat

Hírek2022. nov. 17.MTI

Az elmúlt néhány nap történései is bizonyítják, hogy a védelmi képességek erősítése most minden nemzetközi szövetség kiemelt célja - idézte a honvédelmi minisztert a Honvédelmi Minisztérium közleménye.

A tárca közlése szerint Szalay-Bobrovniczky Kristóf azt követően beszélt erről, hogy Jeruzsálemben tárgyalt Benny Gantz izraeli védelmi miniszterrel.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf azt mondta, hatékony, rendszerbe foglalható védelmi erő kiépítésére van szükség.Kiemelte: a magyar kormány ezt a folyamatot már 2017-ben megkezdte a több évre tervezett haderőreform részeként, így a beszerzések és a védelmi ipar fejlesztésének köszönhetően nemcsak Magyarországot és a magyar embereket tudják megvédeni, de nemzetközi kötelezettségeinek is magas szinten tudnak eleget tenni. 

Emlékeztetett arra, hogy Magyarország és Izrael kapcsolata a történelmi tanulságok, a közös értékek és érdekek alapján működik.

Kifejtette, a két ország régóta "szoros és kiváló kapcsolatban" áll a védelemben is. A magyar haderőfejlesztési programban "a magyar gazdaság motorjának legújabb hengereként" számon tartott és új lendületet kapott védelmi iparágban "már jelentős izraeli szálak fonódtak": 2023-tól érkeznek annak a radarrendszernek az elemei, amelybe 2025-tól magyar gyártású komponenseket is beépítenek.

Hangsúlyozta, hogy Magyarország 21. századi technológián alapuló haderőt fejleszt, ezért keresi a magas technológiai színvonalú izraeli védelmi iparral a lehetséges együttműködési területeket.

A HM tájékoztatása szerint a megbeszélésen a miniszterek egyeztettek az ukrajnai háborúról is. Szalay-Bobrovniczky Kristóf kijelentette: kezdetektől a magyar kormány álláspontja, hogy a háborúra és az annak következtében kialakult európai energiaválságra csak a tűzszünet és a béketárgyalások azonnali megkezdése jelenthet megoldást. Hozzátette: Izrael is több módon segíti Ukrajnát, halált okozó fegyvereket azonban nem szállít.