Indul a buszstratégia, jönnek az elektromos buszok a helyi közlekedésben

Hírek2019. júl 8.F. T.

Új stratégiát hirdetett a kormány a helyi közösségi buszközlekedésben, ennek lányege egyrészt a hazai gyártás és beszállítás növelése, másrészt az elektromos buszokra való átállás elősegítése.

Hazai gyártás

Az Innovációs és Technológiai Mimisztérium által tartott sajtótájékoztatón György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár, valamint Kaderják Péter energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkár elmondták, hogy korábban a magyar buszgyártás virágzott, a 80-as években 10 ezer buszt gyártott az Ikarus (igaz, akkor még alig volt környezetvédelmi szerep, a buszok okádták a füstöt). A buszstratégia célja, hogy a közösségi közlekedésben jelenleg használt 7500 busz fele itthon készüljön, vagy legalábbis a felhasznált alkatrészek aránya ez legyen, mégpedig a megfelelő környezetvédelmi és klímavédelmi szempontoknak megfelelően.

10 éves program

A kormány döntött a zöld busz stratégiáról, melynek lényege a hazai gyártás arányának növelése mellett a klímapolitikai célok messzemenő figyelembe vétele, ennek során megindul a helyi közlekedésben a környezetszennyező régi buszok cseréje. A 25 ezer fő feletti településeken 2900 szennyező busz közlekedik, ezek cseréje indul a meghirdetett 10 éves programban. Ez 160 milliárdos beruházási költséget jelent, ennyibe kerül a buszállomány lecserélése, ebből a kormány 36 milliárdos támogatást szán, 10 évre elosztva. A becslések szerint a buszok bő felét, 1290 darabot cserélnének le.

Elektromos buszok

A 36 milliárd forint ösztönző támogatást jelent, ami a busz beszerzési összegének 20 százalékát nem haladja meg. Első körben elektromos buszokat szereznek be, majd felmérik ezek tapasztalatait (hogy működnek, hogy tudják tölteni őket), három év átmeneti időszak után viszont 2022. januártól már csak elektromos meghajtűsú buszokat lehet beszerezni a támogatással a 25 ezer fölötti városokban (addig még EURO 6-os illetve gázmeghajtású buszokat is beszerezhetnek).

Budapest

A Növekedés.hu kérdésére, hogy Budapesten mennyire érzékelhetjük majd a változást, azt a választ kaptuk, hogy a kísérletek elsősorban vidéken zajlanak, Budapestről később döntenek. Meghatározzák a kereslet és kínálat összehangolásának lehetőségét, ezzel már az adott gyártóknak és a városoknak kell élni, így Budapestnek is. Budapest annyi, mint a többi együttvéve, ezért ez egy sokkal komolyabb feladat, de azért reménykednek abban, hogy 3-5 éven belül a fővárosban is megindulhat ez a változás.