Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

ITM: A NATO európai innovációs központjává válna Magyarország

Hírek2022. jan. 27.Növekedés.hu

A NATO szövetséges államai civil együttműködésekre alapozva, kettős felhasználású termékek előállítására képes start-upok bevonzásával válaszolnának az innovatív és forradalmi technológiák területén jelentkező új kihívásokra. A tavaly meghirdetett DIANA kezdeményezésben egy regionális hivatalból, négy-öt innovációs központból és számos tesztközpontból álló hálózat épülhet ki Európában. A magyar felajánlások mindhárom szinten tartalmaznak hazai helyszíneket Budapesten és Zalaegerszegen – összegezte Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a David van Weellel, a NATO főtitkárhelyettesével folytatott mai megbeszélése fő témáját.

A civil innováció a biotechnológiától a mesterséges intelligencián át az autonóm eszközökig számos területen utcahosszal előzi a védelmi szférát. A vállalkozások újító gondolkodásmódja és tudásbázisa technológiai áttörést hozó polgári és védelmi megoldások kidolgozásában hasznosulhatna. A DIANA az Amerikai Egyesült Államokban hatvan éve eredményesen működő DARPA mintájára teremtene az egyetemi, kutatóintézeti és kormányzati partnereket is bevonó innovációs ökoszisztémát.

A tervek szerint Észak-Amerikában és Európában is létrehoznak egy-egy alapvetően koordinációs szerepet betöltő regionális központot, amelyek meghatároznák a DIANA éves munkatervét a térségekben.

Az innovációs serkentő helyszínek egyfajta inkubátorházként képzési lehetőséget, irodai férőhelyet kínálnak a kiválasztott start-upok számára. A tesztközpontok színvonalas tesztlehetőséget biztosítanak az önerőből ahhoz hozzájutni nem tudó vállalatoknak. Egy regionális központ és az első tesztközpont akár már 2022 nyaráig felállhat, a teljes hálózat a jövő évtől működhet.

A NATO új típusú biztonsági kihívásokért felelős vezetője, David van Weel főtitkárhelyettes személyesen tájékozódik a felajánlásokról, körútja során az elsők között kereste fel Magyarországot. Kétnapos programja részeként a miniszteri találkozó mellett meglátogatja az  Európai Innovációs és Technológiai Intézet budapesti székhelyét és a ZalaZONE járműipari tesztpályát.

David van Weel a találkozón elmondta:

A DIANA egy ambiciózus kezdeményezés, amelyet a szövetséges állam- és kormányfők a tavalyi NATO-csúcstalálkozón indítottak el. A Szövetség technológiai előnyének megőrzése érdekében létrehozzuk a civil innovátorokkal való hatékony együttműködéshez szükséges mechanizmusokat. Látogatásom során lehetőségem nyílik megismerni a kiváló innovációs ökoszisztémát Magyarországon. Szeretnék köszönetet mondani a magyar kormánynak a DIANA erőteljes támogatásáért és a nagylelkű felajánlásokért, beleértve egy regionális irodát, tesztközpontokat és egy gyorsító telephelyet. A DIANA helyszíneivel kapcsolatos döntések az idei év során fognak megszületni.

Palkovics László kifejtette:

A magyar javaslatok mellett számos érv szól: az innovációt fókuszba helyező gazdaságfejlesztés mellett ilyen a védelmi ipar gyors ütemben zajló újjáépítése is. Zalaegerszegen a jövő évtől termelő Lynx-harcjárműgyár szomszédságának köszönhetően már most készülnek az ágazathoz kapcsolódó tesztkapacitások. A tavaly életre hívott Védelmi Innovációs Kutatóintézet és felsőoktatási partnerként a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tudása, képességei szintén a közös ügy szolgálatába állíthatók. Magyarország már elkötelezte magát amellett is, hogy csatlakozik az előzetes koncepció szerint egymilliárd eurós tőkeösszeggel kockázati tőkealapként létrejövő NATO Innovációs Alaphoz. A sikeres hazai vállalatok gyarapodása a gazdasági növekedésben, munkahelyekben, adóbevételekben számszerűsíthető hasznokkal jár, az állam befektetőként kedvező feltételekkel juthatna a legkorszerűbb eszközökhöz és technológiákhoz.