Izrael befejezi a háború kemény szakaszát, sok katona hazatér

Hírek2024. jan. 1.F. T. P.

A Hamász terrorszervezet elleni háború indenzív szakasza véget ért, most egy fél éves időszak jön, amikor a még bújkáló ellenséges erőket felderírik és kifüstölik. Ehhez már nem kell az eddig hadsereg, a gazdaságnak viszont szüksége van a munkaerőre, ezért sok tartalékos hazatérhet.

Izrael bejelentette, hogy a tavalyi évvel együtt lezárult a az október 7-i terrortámadások után indított háború második szakasza, amely a Gázai övezet megszállását, és a Hamász nagy részének felszámolását jelentette.

A Reuters által közzétett bejelentés szerint a szervezet és az eddig ott lévő más terrorszervezetek teljes felszámolása a cél, de ehhez most már elég egy kevésbé intenzív, alapvetően egy-egy rajtaütésből álló, nagyjából fél éves szakasz, ami már sokkal kevésbé megterhelő a civil lakosság számára.

Ez lehetővé teszi, hogy a 300 ezer tartalékos behívásával felduzzasztott, a háborút eddig vívó hadsereg egy részét kivonják Gázából, a katonák egy része átkerül a libanoni határra, ahol a Hezbollah támadásait kell visszaverniük, a többiek pedig leszerelhetnek.

Az izraeli munkaerő 10-15 százalékát érintette a mozgósítás, és most már szükség van rájuk a gazdaság élénkítéséhez, az intenzív háborús állapot utáni újraindításához.

Ciszjordániában 2023 volt a "legerőszakosabb év" a telepesek erőszakos támadásai miatt - közölte a Jes Din (Van Törvény) nevű emberi jogi csoport Izraelben, írja az MTI.

A palesztin egészségügyi minisztérium szerint 2023-ban több mint ötszázhúsz palesztint öltek meg Ciszjordániában, s ezzel ez volt a "legerőszakosabb" év. Izraeli telepesek számos támadást követettek el palesztinok ellen, s a jelentés szerint az erőszak növekedett az Hamász iszlamista terrorszervezet október 7-i, Izrael elleni támadása után.

A telepesek 2023-ban több tucat házat gyújtottak fel az 1967-ben Jordániától elfoglalt Ciszjordániában. "Legkevesebb tíz palesztint öltek meg a telepesek, és több tucat házat és járművet gyújtottak fel" - közölte a Jes Din.

Ciszjordániát az 1967-es hatnapos háborúban foglalta el Izrael. Azóta izraeli katonai ellenőrzés alatt áll, s a feszültség a gázai háború következtében fokozódott.

Mintegy 490 ezer telepes él Ciszjordániában a körülbelül 3 millió palesztin között, a nemzetközi jog szerint illegálisnak minősülő településeken, ugyanis a nemzetközi jog tiltja civilek betelepítését háborúban elfoglalt, megszállt területekre. A Jes Din 2006-ban kezdte nyomon követni a telepesek palesztinok elleni erőszakos tetteit.

A Jes Din cáfolta a katonaság és a rendőrség azon állításait, amelyek szerint az elmúlt hónapokban csökkent volna a telepes erőszak, mondván, hogy ezek a számok csak az izraeli hatóságokhoz benyújtott panaszok számának csökkenését jelzik.

Múlt hónapban az Egyesült Államok bejelentette, hogy megtagadja a vízumot a palesztinokat megtámadó szélsőséges izraeli telepesektől, hogy ezzel fokozza a nyomást a ciszjordániai erőszakhullám megfékezésére.