Jobboldali győzelem az EP választásokon Németországban

Keserédes Unió győzelem, bezuhanó kormánykoalíció, várakozásoktól elmaradó AfD

Az előzetes várakozásoknak megfelelően az Unió-pártok magabiztos győzelmet arattak a mintegy 64,8%-os részvétel mellett (2019-ben, 61,4%) megtartott választásokon - írja a cikk.

A szavazatok 30,0%-át elérő CDU/CSU páros (2019-ben 28,9%) újfent 29 képviselőt delegálhatnak,

azonban az első hely ellenére a szavazatok kevesebb mint egy harmadának birtokában az Unió-pártok öröme korántsem lehet teljesen őszinte. A várt eredménytől elmaradó, azonban ennek ellenére 15,9%-al (2019-ben 11%) a második helyet (15 képviselői hely) megszerző AfD szereplése újabb intő jel az Unió számára, különösen a párt kelet-németországi előretörése fényében – a keleti szövetségi tartományokban első alkalommal mindenhol az AfD végzett az élen.

A kormánypártok várt mélyrepülése ellenben nem maradt el.

Újabb történelmi mélypontot elérve az SPD mindössze 13,9%-ot ért el ezzel 14 képviselői helyet szerezve (2019-ben 15,8%),

megelőzve az előzetes negatív méréseket is alulmúló Zöldeket, akik az öt évvel ezelőtti rekordértéküket szinte megfelezve 11,9%-ot kaptak (2019-ban, 20,5%) – 12 képviselői helyet elnyerve. Az FDP végül legfontosabb célját teljesítette – 5,2%-al (2019.ben 5,4%) a párt meghaladta az ezúttal nem számító, de máskülönben oly szimbolikus 5%-os küszöbtől – 5 képviselői helyet szerezve.

A választás talán egyetlen tényleges győztese a BSW, amely mindössze hat hónappal párttá alakulását követően magabiztosan hozott 6,2%-ot és 6 képviselői helyet – mindez komoly bizakodásra okot adó eredmény másfél évvel a szövetségi választásokat megelőzően. Ezzel szemben Wagenknech ex-pártja nagyot bukott, a Baloldal 2,7%-ot ért el mindössze (2019-ben 5,5%) és csak három képviselőt delegálhat Strasbourgba.

A német választási rendszernek köszönhetően az EP 2024-2029-es ciklusában is képviselve lesznek, a különösen Bajorországban erős, Szabad Választók (2,7%, 3 képviselő), a liberális Volt (2,6%, 3 képviselő), a Die Partei viccpárt (1,9%, 2 képviselő), az Állatvédő Párt (1,4%, 1 képviselő), az Ökológiai Demokrata Párt (0,6%, 1 képviselő), a Családpárt (0,6%. 1 képviselő), a Haladás Pártja (0,6%, 1 képviselő), illetve a Kalózpárt (0,6%, 1 képviselő). Sokszínűségben így nem lesz hiány.

A kampány során az ECR-frakció egyes pártjaival való együttműködést kérdését nyitva hagyó von der Leyen már a választás estéjén bejelentette, hogy tárgyalásokat kezdeményez a szociáldemokrata és a liberális frakciókkal egy lehetséges együttműködésről.

A három pártcsalád a hivatalos eredmények alapján akár 400 képviselővel is rendelkezhet a következő ciklusban, amely a 720 fős EP-ben bőven elég lenne a kellő többséghez. Mindez jó kiindulási alap lehet von der Leyen második hivatali ciklusához. Ez azonban az állam- és kormányfők támogatásától is, csak egy minősített többség birtokában kezdheti meg munkáját a Bizottság új elnöke.

A német 96 – az Unió legnagyobb képviselőcsoportja

Az idei választások során az EP 720 képviselője került megválasztásra. Az EU legnépesebb országaként

Németország ezen helyek több mint hetedét töltheti be, összesen 96 képviselőt delegálva.

Idén előszőr Németországban – több EU-s tagállamhoz hasonlóan – a fiatalkorú állampolgárok is szavazhattak

a választói korhatár 16 évre való csökkentését követően.

Itt érdemes megjegyezni, hogy a német tartományok többségében a 16 évesek már eddig is szavazhattak a helyi választásokon, míg Baden-Württembergben, Brandenburgban, Brémában, Hamburgban, Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Schleswig-Holsteinben a tartományi választásokra is vonatkozott mindez.

Németországban – a Bundestag-választásokkal ellentétben – 2014 óta nincs minimális bejutási küszöb a pártok EP-be való megválasztásához. A korábbi 5%-os, majd rövid ideig érvényben lévő 3%-os bejutási küszöböt a Szövetségi Alkotmánybíróság döntésének hatására eltörölték, ennek megfelelően a nagyobb pártok mellett számos kisebb politikai tömörülés is sikerrel pályázhat egy-egy EP-mandátumra. Így volt ez 2019-ben is amikor számos kis német párt jutott be az EP-be egyetlen képviselővel, mint például az Ökológiai Demokrata Párt, vagy Martin Sonneborn viccpártja a Die PARTEI. A bejutási küszöb eltörlése miatt a legutóbbi EP-választások során már a szavazatok mindössze 0,7%-a elegendőnek bizonyult egy képviselői mandátum megszerzéshez.

Ennek eredményeként a 2019-2024-es ciklusra 14 különböző német párt küldött képviselőt az EP-be – a legtöbbet a CDU (23), majd a Zöldek (21), illetve az SPD (16). Az idei választások során a Szövetségi Választási Bizottság 35 párt és politikai szövetség indulását hagyta jóvá – 33 országosan mérettette meg magát, míg a CDU Bajorország kivételével minden tartományban, a CSU pedig csak Bajorországban indult.

Középpontban a béke és a migráció kérdése

A június 9-i EP-választások előtti utolsó meghatározó közvélemény-kutatást (ARD-Deutschlandtrend) a választások előtt mintegy 10 nappal publikálták.

A felmérés szerint a szavazatra jogosult megkérdezettek 62%-a érdeklődött a választások iránt – ez az érték nagyságrendileg megegyezett a 2019-es választások előtti értékekkel, amikor végül a választópolgárok 61,4%-a járult az urnákhoz. Öt év alatt azonban jól érzékelhetően átalakult a német közvélemény percepciója is, ami az Európa és az Unió előtt álló kihívásokat illeti. Mindez pedig visszatükröződött a felmérés válaszeredményeiből is – a megkérdezettek legfontosabb megoldandó kérdésekként leginkább a béke biztosítását (26%, +4% 2019-hez képest), a szociális biztonságot (23%, +3% 2019-hez képest) és a migrációt (17%, +5% 2019-hez képest) látták. Jelentősen visszaesett ezzel szemben a klíma és környezetvédelem priorizálása – míg 2019-ben ez a téma az első helyen szerepelt a válaszadók között, addig most már csak a negyedik helyen szerepelt (14%, -9% 2019-hez képest).

Hasonlóan változó trend volt előzetesen megfigyelhető az EU jövőjével kapcsolatos kérdéskör esetében is.

A választásokat megelőzően a megkérdezettek 48%-a szerette volna, ha a tagállamok a következő években fokoznák együttműködésüket, és több feladatot adnának át az EU-nak – öt évvel ezelőtt ez az arány még 55% volt. Minden hetedik német (14%) továbbra is az integráció jelenlegi szintjének fenntartását szeretné, míg 30% támogatja a hatáskörök visszaadását a tagállamoknak – 2019-ben ez az arány még 26% volt. A válaszadók előzetesen szintén erősen megosztottak voltak Ursula von der Leyen (CDU) EU bizottsági elnökként végzett munkáját illetően – 42% támogatna egy újabb elnöki ciklust, míg szinte ugyanannyi megkérdezett – 41% – elutasítja azt.

Huzavona von der Leyen személye körül

Bármennyire is presztízskérdés az EB elnökének nemzeti hovatartozása, a pártpolitikai szempontok előtérbe helyezése miatt

Ursula von der Leyen európai politikai jövője korántsem vehető biztosra.

Von der Leyen elmúlt öt évben végzett munkájának értékelése nem csak a szavazókat, de a német pártokat is megosztja. Mindez különösen igaz Sahra Wagenknecht baloldali politikus új pártjának, a BSW-nek és AfD-nek a szavazóira – e két párt szimpatizánsainak többsége – a mérések szerint – közel egyöntetűen utasítja el a jelenlegi elnök újrázását.

Ezzel szemben kevéssé számít meglepetésnek, hogy az Unió-pártok már jó pár hónappal ezelőtt biztosították támogatásukról von der Leyent. Ugyanezen időszakban a jelzőlámpa-koalíció (SPD-Zöldek-FDP) pártjai egy sor ellentétes előjelű üzenetet fogalmaztak meg a regnáló bizottsági elnök munkájával és jövőbeni esetleges támogatásával kapcsolatban.

Ezen a helyen válik fontos kiindulási ponttá a koalíciós szerződés egyik utolsó, kevéssé ismert pontja, amely a hatáskörök előzetes szétosztásával kapcsolatban kimondja, hogy az európai biztos jelölésének joga a Zöldeket illeti, feltéve, hogy a Bizottság elnöke nem Németországból érkezik. Mindez azt jelenti, hogy a mostani felállásban a von der Leyen esetleges támogatásával kapcsolatos kormányzati álláspont kialakításakor, de facto, az SPD szava lesz a meghatározó.

A szociáldemokraták pedig már most komoly követeléseket fogalmaztak meg a leendő EB elnökkel szemben. A pártvezetés által megfogalmazott nyilatkozat egyértelműen állást foglal az Európai Néppárt (EPP) és Európai Konzervatívok és Reformisták (ECR) frakcióinak esetleges jövőbeni együttműködésével kapcsolatban, utóbbi pártcsaládra utalva a dokumentum leszögezi, hogy: „Az Európai Bizottság olyan elnökét, aki a demokrácia és a jogállamiság ellenségeinek támogatására támaszkodik, az európai szociáldemokrácia nem fogja támogatni.” Mindez azonban csak egy követelés a számos, biztonság-, klíma- és a gazdaságpolitikával kapcsolatosan megfogalmazott követelés közül.

Olaf Scholz-kancellár látszólag már jóval a tényleges döntéshozatal előtt megpróbált nyomást gyakorolni az EPP-re, ami értelemszerűen kiváltotta az Unió-pártok nemtetszését. Martin Huber CSU-főtitkár a hétvégi voksolást megelőzően egyenesen arról beszélt, hogy a német nemzeti célokat a kormány kész egyéni pártpolitikai érdekek mentén feláldozni annak érdekében, hogy von der Leyen helyett egy zöld bizottsági elnök kerüljön megválasztásra.

Meglepően pontos előzetes várakozások

A Bundestagban helyet foglaló pártok számára a mostani választások alapvető belpolitikai vetülettel is bírtak. Igazából a magát első alkalommal országos választások keretében megmérettető BSW-n kívül az összes párt számára volt min aggódni.

Igaz volt ez az ellenzék fő erejét adó, hosszú ideje a legnagyobb támogatottságot magának tudó CDU/CSU esetében is. Ugyanis hiába vezetnek minden felmérésben magabiztosan az Unió-pártok, népszerűségi mutatójuk mértéke hosszú idő óta stagnál 30-35% között a kormánypártok soha nem látott mélyrepülése és széleskörű elutasítottsága ellenére. Mindez pedig komoly kritikája a Merkel-korszak után a pártot egykori konzervatívabb énjének irányba megreformálni szándékozó, Friedrich Merz pártelnök munkásságának.

Ezzel szemben a kormánypártok számára előzetesen talán már az is jó eredménynek tűnhetett, amennyiben csak csekély mértékben veszítenek képviselői helyeket. Az FDP számára az ezúttal nem számító, de szimbolikus okokból túlontúl fontos 5%-os küszöb meghaladása volt a cél, míg az SPD és a Zöldek a koalíció legerősebb pártjának kétes címéért szállhattak versenybe – előzetesen 14-15% körül mért támogatottság tudatában. Bár az EP választásokat sokszor jellemzően a regnáló kormányok megbüntetése és az országos politikában nem feltétlenül támogatott politikai entitásokra való átszavazás szokta jellemezni, most mindenképpen egy fokkal komolyabb volt a tétje a szavazásnak Németországban.

A voksolás egyben német belpolitikai térkép potenciális átrendeződéséről, ezáltal pedig az elkövetkező 15 hónap szövetségi politizálásának az irányáról is szólt. Hiszen ha az AfD – a példa nélküli politikai össztűz és az önmaga által előidézett krízis ellenére – meggyőző eredményt lenne képes felmutatni, illetve a számos elemében szintén rendszerkritikus BSW is sikerrel venné első országos megmérettetését, úgy az egy ignorálhatatlan intő jel lenne az összes „hagyományos” német párt számára.

Másfél évvel a szövetségi választásokat megelőzően a politikai erőtér ilyenfajta elmozdulása drasztikus újraértékelésre ösztönözhetné a merkeli-politika örökségeként sok kérdésben túlontúl is egymás felé közeledő pártokat. Ez mindenekelőtt az önön konzervatív énjéhez az elmúlt időszakban egyes kérdésekben már lassan visszataláló CDU-ra lehetne igaz, amely tartományi szinten legutóbb a megismételt berlini választások során is megtapasztalhatta, hogy markánsabban konzervatívabb álláspontot képviselve olyan kérdésekben, mint a közbiztonság, vagy a migráció nagyobb sikerrel szólíthatja meg újra a párttól korábban elpártolt szavazókat.

Esélylatolgatás – mennyire határozza meg az AfD politikai jövőjét a mostani időszak

A választásokat megelőzően az ARD-Deutschlandtrend külön-külön is megmérte – mint ahogy az ma már látszik meglehetősen pontosan – a meghatározó német pártok országos (úgynevezett „vasárnapi kérdés” – Hogyan szavazna Ön amennyiben most vasárnap lennének a Bundestag választások?) és európai politikai színtéren való támogatottságát. Különösen érdekes volt a két kérdésre adott eltérő válaszarány az AfD esetében, amely egyúttal lenyomatát is adta a párt katasztrofális EP-kampányának. A felmérés – meglepő módon – az AfD-re zúduló politikai össztűz és nyomásgyakorlás ellenére 18%-on mérte a pártot a 31%-kal vezető CDU/CSU mögött.

Azonban az AfD EP-listájának első két helyezettjével, Maximilian Krah és Petr Bystron képviselőkkel, kapcsolatban az elmúlt hetekben napvilágot látott, külföldi befolyásszerzéssel, esetleges korrupcióval és a szélsőjobboldali nézetekkel kapcsolatos ügyek láthatólag számos potenciális szavazót eltántorítottak a párttól az európai színtéren. A választások előtt egy héttel a válaszadók mindössze 14%-a kívánta voksát a Krah-vezette listára leadni. 

A kormánypártok népszerűsége a vasárnapi voksolást megelőzően az elmúlt hónapokban tapasztalt szinten stagnált

mindkét kérdéskör esetében – a három párt támogatottsága együttesen (SPD 15%, Zöldek 14%, FDP 4%) is csak néhány százalékponttal haladta meg a Friedrich Merz vezette Unió-pártok népszerűségét. Fentiek, illetve a Wagenknecht-párt látszólag 5-6% körül beálló támogatottságának fényében az AfD pártvezetés számára látszólag a lehető legrosszabbkor jött – a kármentés jegyében még a nyilvános fellépésektől is eltiltott – listavezetőjének legújabb botránya, melynek hatására néhány héttel a vasárnapi választásokat megelőzően még az Identitás és Demokrácia (ID) frakcióból is kizárták a pártot.

A feladat így adott volt a párt számára – amennyiben az AfD mindezek ellenére tudta volna hozni az előzetesen mért számokat, úgy az mindenképpen erős jelzés lett volna a soron következő három, kelet-németországi tartományban megrendezésre kerülő tartományi parlamenti választásokat megelőzően.

Ezeket követően Türingiában, Szászországban és Brandenburgan is új tartományi kormány áll majd fel. Néhány hónappal korábban – a közvélemény-kutatások alapján – még az is elképzelhető volt, hogy az AfD éppen ezen tartományi választások hatására tud potenciálisan kitörni a többi hagyományos német párt által köré épített politikai tűzfal (Brandmauer) szorításából. Az AfD számára egy jó szereplés nagyban meghatározza a párt európai színtéren való mozgásterét is az elkövetkező öt évben.

Az ID-frakcióból való kizárását követően a jelenleg pártcsalád nélküli képviselőcsoport tagjai független képviselőkként jóval kevesebb lehetőséggel rendelkeznének, mint egy frakció tagjaiként, ezért az AfD számára a választások régi-új potenciális partnerek felé való nyitás feltételeinek a megteremtéséről is szóltak.