Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Kiábrándító gazdasági adat érkezett: nagyot estek a beruházások

Hírek2024. aug. 22.Növekedés.hu

A beruházások éves alapon 16,8 százalékkal, negyedéves összehasonlításban 7 százalékkal zuhantak. Az uniós források késése, az állami beruházások elhalasztása, illetve törlése, az óvatos fogyasztás és a magas kamatkörnyezet egyaránt hatott a vártnál rosszabb beruházási adatokra.

2022 közepe óta csökken a beruházások volumene, de az idei második negyedéves visszaesés az eddigeknél is nagyobb mértékű volt.

A beruházások volumene idén a második negyedévében a nyers adatok szerint 16,8%-kal elmaradt az előző év azonos időszakitól - írja a Központi Statisztikai Hivatal.

Az előző negyedévhez képest – a szezonálisan kiigazított adatok alapján – a beruházások értéke összehasonlító áron 7,0%-kal csökkent.

  • A nemzetgazdasági beruházások teljesítménye a szezonálisan kiigazított adatok szerint 14,5%-kal visszaesett az előző év azonos időszakához viszonyítva.
  • A beruházások csökkenéséhez a legnagyobb mértékben a feldolgozóipar, a szállítás, raktározás, valamint a kereskedelem járult hozzá.
  • A visszaesést a közigazgatás, az energiaipar, illetve az ingatlanügyletek növekvő beruházási aktivitása mérsékelte.

A visszaesés hátterében többek között

  • az uniós források késése áll,
  • a cégek visszafogják a beruházásaikat a lakossági fogyasztás óvatossága miatt
  • még magas a kamatkörnyezet 
  • sok állami beruházást elhalasztottak, vagy töröltek.

Javulást az uniós források egyelőre bizonytalan folyósítása, a fogyasztás helyreállása és a hitelkamatok mérséklődése hozhat.A beruházások idén valószínűséggel lefelé húzzák a GDP-t.

Kivárás a jellemző

A mai adatok alapján a következő időszakban a beruházások éves alapon várhatóan továbbra is visszaesést mutatnak majd, ez pedig kockázatot jelent a növekedés szempontjából rövid és középtávon is.

A jelek szerint a vállalkozások nem ítélik elég jónak a gazdasági környezetet a beruházásokhoz, inkább kivárnák, illetve várják a pályázati forrásokat. 

A monetáris kondíciók mérséklése önmagában tehát alig tudott csak segíteni a beruházások fellendítésén - véli Regős Gábor, a Gránit Alapkezelő vezető elemzője.

Bizonytalanság, gyenge számok

Egyre nagyobb tempóban esnek vissza a magyarországi beruházások a legfrissebb adatok szerint. A kormányzati kiadások visszafogása, a magánszektorban látható bizonytalanság visszafogja a beruházási kedvet, ez pedig már a középtávú GDP-kilátásokra is rossz hatással van - olvasható a K&H Bank elemzői kommentárjában.

Jelentős visszaesés történt a beruházásoknál az idei második negyedévben. A nyers adatok szerint majdnem 17 százalékkal csökkent a beruházások volumene éves szinten, a korrigált adatok szerint pedig 14,5 százalékos volt a visszaesés.

Önmagában is nagyon gyengék a friss adatok, ráadásul azt mutatják, hogy egyre rosszabb a helyzet. Hiszen az első negyedévben a nyers adatok 9,6, a tisztított számok pedig 9 százalékos visszaesést mutattak éves összevetésben. Ráadásul az első negyedévhez képest 7 százalékos volt a csökkenés, ez pedig gyorsuló hanyatlást jelent, hiszen az idei első negyedévben 2023 utolsó három hónapjához viszonyítva 5,4 százalékos volt a visszaesés. A nemrég megjelent GDP-adatok alapján számítani lehetett a gyenge beruházási számokra, ám a most megjelent tényadatok egyértelműen kedvezőtlen képet festenek a gazdaság helyzetéről

- értékelte a friss adatokat Németh Dávid, a K&H vezető elemzője.

Németh Dávid közölte, hogy a beruházások csökkenésében szerepe van a kormányzati költések visszafogásának. Emellett az is látszik, hogy a magánszektor is bizonytalan a kilátásokat illetően, ezért kevesebb új fejlesztésre szánja el magát. Ezt mutatja egyebek mellett az is, hogy a hosszú távú, fixbázisú beruházási index a hat évvel ezelőtti szinten van.

Ez a folyamat a középtávú GDP-kilátásokat is rontja, mivel a beruházások hiánya visszafogja a hozzáadott érték növekedését” - tette hozzá a szakember. Szerinte éles fordulat egyelőre nem látszik a bizalmi indexekben, így a trendszerű fejlődés a beruházásoknál nem várható. “Ugyanakkor némi lendületet kaphatnak a beruházások a tervezett külföldi befektetéseknek köszönhetően. Illetve, a konjunktúra élénkülése is támaszt adhat a növekedésnek

- fogalmazott Németh Dávid.