Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Kifogásolható gyógyszerreklámot vizsgál a nemzeti versenyhatóság

Hírek2022. máj. 4.Növekedés.hu

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított a Venoruton Forte tabletta forgalmazójával szemben, amiért vélhetően a gyógyszerekre vonatkozó ágazati szabályokat megsértve reklámozta termékét.

A nemzeti versenyhatóság vizsgálatot indított a Venoruton Forte 500 mg tablettát forgalmazó STADA Hungary Kft.-vel szemben, mivel a cég valószínűleg a gyógyszerekre vonatkozó ágazati szabályozással ellentétesen hirdette a terméket, többek között országos kereskedelmi televíziókban.

A vizsgált reklámok a tünetek enyhítésére, illetve megszüntetésére kizárólag a fenntartó kezelés javasolt adagját, azaz napi 1 tabletta szedését hangsúlyozták, miközben az alkalmazás kezdetén a gyógyszer alkalmazási előírása napi 2 tablettát javall.

A hirdetések így vélhetően nem a – gyógyszerészeti szakhatóság által jóváhagyott – alkalmazási előírás alapján mutatták be a terméket, amely sértheti a gyógyszerrel kapcsolatos, fogyasztókkal szembeni kereskedelmi gyakorlat hazai szabályait.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható.