Gasztro helyzetjelentés: nyilatkoztak a vendéglátósok

Hírek2022. máj. 4.Növekedés.hu

Véleménykörképet készített a Piqniq Budapest a hazai gasztronómia szereplőit leginkább foglalkoztató kihívásokról és problémákról. A kezdeményezés hiánypótló: nem csak a vendéglátó szektor nehézségeire világít rá, hanem megoldási lehetőségeket is felvázol, továbbá a tudásmegosztást, valamint a szakmai párbeszéd elindítását jelöli ki legfontosabb célként. Az adatokból kiderült, hogy a munkavállalói hivatástudat kialakítása, a gyorsabb alkalmazkodási képesség a koronavírus által okozott változásokhoz és a vezetők pénzügyi tudásának fejlesztése tartozik a szektor legsürgetőbb feladatai közé.

A Piqniq Budapest megbízásából 2022 tavaszán készített körkép több, mint száz 18-65+ év közötti, a vendéglátóiparban alkalmazottként vagy tulajdonosként dolgozó szakember megkérdezésével kelt életre. A Piqniq Budapest csapata stratégiai, illetve szakmai partnerségben a Mastercarddal, a Dreher Sörgyárakkal és a Bridge Budapesttel azt elemezte, hogy milyen tényezők okozzák az iparág nehéz helyzetét és melyek lehetnek a megoldási irányok. Az interjúk során fény derült arra, melyik az a három fő terület, ahol a vendéglátósok nehézségekkel szembesülnek a mindennapokban. A legégetőbb problémák a megbízható és képzett munkatársakkal, a koronavírussal és a pénzügyi szaktudás hiányával kapcsolatban jelentkeztek.

A magyar embereket erős kötődés fűzi a gasztronómiához, mindenkinek van egy kedvenc étterme, egy ízletes receptje, egy jó sztorija, így könnyen és szívesen kapcsolódunk ehhez a témakörhöz. Viszont az érem másik oldalát is érdemes megismerni, szélesebb körben beszélgetni erről és érzékeltetni a helyzetet, hiszen komoly és fokozódó kihívások terhelik a szektort

- mondta Bánhalmi Kata, a Piqniq Budapest társalapítója. A pandémia fejre állította az iparágat: sorra jöttek a kijárási korlátozások, szigorodtak a szabályozások és a követelmények, felerősödtek a csúszások a beszállítóknál, az építőipar árai elszálltak. A vállalkozók rákényszerültek egy teljesen más működésre: a racionalizálásra, a szolgáltatásportfólió egyszerűsítésére és a céges folyamatok áttervezésére. Ebben a terhelt időszakban tört ki az orosz-ukrán háború, ami az alapanyagárak fokozódó emelkedését és a turizmus további visszaesését hozta, súlyosbítva így a vállalkozások pénzügyi nehézségeit.

A körképpel az volt a célunk, hogy a mélyére nézzünk azoknak a problémáknak, amelyekkel napi szinten szembesülnek a gasztrovállalkozások és azokból kiindulva javaslatot tegyünk, hogy a változások milyen alapokról indíthatóak el

– tette hozzá a szakember.

A felmérésben résztvevő vendéglátósok úgy érzik, hogy a motivált, megbízható és szakképzett emberek hiánya jelenti a legnagyobb kihívást a mindennapokban. Ez a jelenség már korábban is létezett az iparágban, a koronavírus járvány csak felerősítette azt.

A probléma gyökerét a hozzáállásban látják: a vendéglátásra nem olyan szakmaként tekintenek a fiatalok, amire hosszútávú életpályát építhetnek fel.

Pedig a pozitív változás egyik fontos kritériuma az, hogy motiváltak legyenek a szektor munkavállalói. A jó munkaerő pedig kulcsfontosságú a szektor talpon maradásához és fejlődéséhez. A munkatárs keresés - betanítás - megtartás mesterhármasát azonban különösen nehéz feladatnak tartják. A folyamatok újragondolására, hiteles toborzási tevékenységre, és jó ösztönzők megtalálására lenne szükség. Cél a meglévő munkatársak fejlesztése és a hivatástudat “elültetése” a fejekben. Ezekre a problémákra a tudatos működésen, a vezetők képzésén és a vezetői szerepük erősítésén, valamint a példamutatáson keresztül lehet kiutat találni.

Rendkívül fontos egy agilis és támogató vezető jelenléte. Olyan séf, étteremvezető vagy tulajdonos, aki szakmailag és emberileg támogatja a csapatot, szívvel-lélekkel dolgozik, és ha kell, megoldáscentrikusan, két lábbal beleáll a nehéz helyzetekbe

- mondta el Pistyur Veronika, a Bridge Budapest társalapítója.

A másik fontos elem, ami előre tud vinni egy vállalkozást az a munkahelyi közösségépítés, programokon, csapatépítőkön vagy képzéseken keresztül.

- tette hozzá a szakember. Így a munkatársak tanulhatnak, fejlődhetnek, a vezetők pedig a jól működő módszertanokat és folyamatokat tudnak átadni. Mindezek fontos építő elemei a motivációnak, amelynek építésére most igazán szükség van. 

Ezt példázzák többek között - a Piqniq Budapest gasztrovállalkozásokat edukáló közösség szervezésében - a Piqniq Patron program keretében indított limitált létszámú, ingyenes szakmai programok és workshopok, ahol a jelentkezők a gasztrovállalkozások legkülönbözőbb területein bővíthetik tudásukat.

A felmérésben résztvevők a második legégetőbb problémaként a koronavírus járvány hatásait jelölték meg.

A pandémia miatt a vendéglátóhelyek egy teljesen más működésre álltak át és új vevői igényekhez - például a gyakoribb házhozszállításhoz - is alkalmazkodtak. A vállalkozók többségének szembe kellett néznie azzal a trenddel, hogy a megnövekedett otthon töltött idő miatt az emberek kevesebbet járnak el étterembe.

A világjárvány megváltoztatta a szokásainkat is. Sokaknál a kényszerű otthonlétet felváltotta az önkéntes otthonlét, kevesebbet mozdulnak ki, mint ahogy azt a covid éra előtt tették. Egyszerűen kiszervezték az éttermeket, bárokat az életükből és új, inkább otthoni rituálékat tettek be a helyükre. A valódi társas kapcsolatok és a mentális egészség érdekében fontos lenne visszaszokni ahhoz, hogy igenis jó élmény eljárni otthonról, közösségben lenni és hagyni, hogy mások gondoskodjanak rólunk

- osztotta meg véleményét Bánhalmi Kata.

A megkérdezettek szerint a harmadik kritikus pont az alapvető vállalkozói kompetenciák és pénzügyi háttérismeretek hiánya a vendéglátó vezetői és tulajdonosi oldalon, amelyek nélkül nehéz helytállni a napi munkában.

A Piqniq Budapest vállalkozás- és kompetenciafejlesztő eseményein szerzett tapasztalatok alapján a vállalkozásoknak legnagyobb szüksége a vezetői kompetenciák, a szervezetfejlesztés, a kommunikáció, a gazdálkodás és a megalapozott üzleti döntéshozatal területein vannak. A szakemberek szerint a pénzügyi képzettség elengedhetetlen a tovább fejlődéshez, ezért is támogatják a vezetők tudásfejlesztését, képzését. A másik oldal pedig, hogy a vezetőknek kell magukban tudatosítani, hogy egy ennyire kritikus időszakban - szigorú iparági szabályozás, adóterhek és mérsékelt állami támogatás mellett - vezetői felelősségük a csapatuk motivációjának és mentális jóllétének szempontként való beépítése a mindennapi működésbe.

A világ történései ellenére tisztán látszik, hogy a vendéglátósok tábora változásra kész. Sok vállalkozás tisztán látja a problémás területeket, fejleszteni akar, élhető megoldásokra vágyik.

A szektoriális fejlődés érdekében a nehézségekre fejlődési pontokként kell nézni, felelősséggel beleállni és közös ügyként tekintve tevékenyen előrelépni. A gasztronómia egy olyan terület, amire a legnagyobb kihívások alatt is szükség van. Az igény állandó az emberiség oldaláról, így ez a terület a nehéz helyzetek ellenére is, a biztos túlélők közé fog mindig is tartozni, de ebben valamennyiünknek szerepe kell, hogy legyen.