Könyvajánló: Thai művészet - A kortárs érvényessége

Hírek2019. ápr 6.Növekedés.hu

David Teh pontos képet ad a thai művészet, politika és gazdaság viharos kapcsolatáról.

Bár a kortárs művészet alapvetően globális jelenség, az olyan fogalmak, mint a hely, ország vagy nemzet mégis erősen meghatározzák. Szakértők számára úgy tűnhet, hogy az ázsiai művészetek esetében különösen igaz ez az állítás, illetve, hogy nemzeti jelleg hangsúlyozása erősebb, mint a nyugati művészetekében, valójában ugyanakkor inkább a helyi gyökereiből merítve válik nemzeten túlivá.

Thai nyelven a „chat” ma nemzetet jelent, de ezt a jelentést csak a nyugati gyarmatosítással vette fel, korábban csak születést, származást jelentett. A nemzet gondolatát Sziám tehát külföldről importálta és a szerző szerint ezzel született meg a modern thai művészet is. A kortárs thai művészet viszont túlmutat a modernen és visszanyúl a „chat” eredeti jelentéséhez túllépve a nemzeten.

A thai kortárs művészet azért is különleges, mert egy erős monarchista fordulat és a gazdasági krízis szuverenitás válsága után próbálja saját magát újradefinálni.

A thai kortárs művészet új, ködösebb és kritikusabb nemzettudatot keres, amelyben sokkal erőteljesebben érvényesül az individualizmus, posztnacionalizmus, a professzionalizmus és kevésbé hat rá a nemzetpolitika. Ebből alakultak ki a thai kortárs művészet nemzetközi valutái: a mezőgazdaságból nyert szimbolika; a Nirat, vagyis a távolság és az utazás különleges sziámi költészete; és a Baramee, a hindu-buddhista karizmatikus erő.

A mezőgazdasági szimbolika felhasználása a kortársban a thai pénzügyi és gazdasági válságra, illetve a globalizációra adott kritikai válaszként értelmezhető.

Teh szerint az agrár szimbolika, amely a buddhizmus elégedettség érzéséhez nyúl vissza, a thai művészet egy nemzetközileg is elismert értéke, valutája.

A modern közgazdaságtan és a buddhista tanok ugyanakkor nehezen egyeztethetők össze. A buddhizmus fontos eleme a megelégedés azzal, ami van, ez ugyanakkor a thai embereknél azt is jelenti, hogy nem feleselnek vissza azoknak, akik felettünk állnak – ez a feudalizmus rejtett kultúrája. Ebben a gazdasági, politikai és művészeti „elégedettség” kontextusban a thai falu a nyugati neoliberalizmus ellenszere lett és a thai nemzeti oldal szövetségese.

A kortárs thai művészet nagy fordulata az volt, hogy újra felfedezte a vidéket, de máshogy, mint a politika. Olyan művek születtek, mint egy thai földművestől kivásárolt szerződés kortárs műként való újraértelmezése, amely egyszerre jeleníti meg a mikroökonómiát, és a művész kritikai pragmatizmusát, vagy egy, a hiperinflációban elértéktelenedett zimbabwei dollárból készült installáció, amelyhez az „alapanyagot” a feketepiacon teljes keresetét feláldozva szerzett meg a művész.

A Nirat a honvágy térbeli és kulturális értelmezése.

A Nirat versek utazó versek, az utazás pedig mindig narratív folyamat, így a térbeliség értelmezése is szükségszerűen narratív. A Nirat egy szerelmes utazó verse, akit kínoz a távolság és azáltal szubjektív is, a távolság értelmezése saját érzelmeivel keveredik össze és a közlés célja, hogy a szerelme tudtára adja, mennyire hiányzik neki. A Nirat vers nem csak költészeti innováció volt, hanem új korszakot nyitott a (szubjektív) helymeghatározásban is. A Nirat versek arra tanítanak minket, hogy hiába fedezte fel a globális piac a thai művészetet, a helyi, provinciális földrajz különleges erővel rendelkezik. A kortárs újra felfedezte magának a több százéves Nirat formát és újraértelmezte azt, például kortárs szobrokként.

A Baramee rátermettséget, karizmát jelent, David Teh szerint ez a thai kortárs művészek „titkos fegyvere”.

Ez a karizma ugyanakkor nem kedélyességet vagy társadalmi elismerést jelent, hanem az irányítás és meggyőzés képességét. A kortárs előtt ez a nemzeti intézmény a király sajátja volt; a kortárs alkotók viszont képesek a nemzeti szférán túl is alkalmazni. Ez a fajta túllépés ad magyarázatot arra is, hogy számos kortárs művész hogyan lehet sikeres úgy, hogy tartózkodik a politikai állásfoglalástól. Ironikus, hogy a globális áramlatok világában a kortárs thai példaképek a „világról lemondó” elvonult művészek.

David Teh a National University of Singapore angol nyelv és irodalom intézetének adjunktusa, emellett szabadúszó kurátor és kritikus, számos kiállítást szervezett Európában, Ausztráliában és Dél-Kelet-Ázsiában. Kutatásai középpontjában a dél-kelet-ázsiai kortárs művészet, valamint a vizuális kultúra és a kritikai társadalomelmélet áll. Publikált a Third Text, Art Asia Pacific, LEAP Magazine, Art & Australia, Broadsheet, és The Bangkok Post művészeti lapokba. A szingapúri Future Perfect galéria igazgatója.