Kreml: Zelenszkij már nem tárgyalópartner Putyin számára

Hírek2023. jan. 26.MTI

Az Egyesült Államok és a kollektív Nyugat országai egyre inkább részeseivé válnak az ukrajnai konfliktusnak azzal, hogy Kijev harckocsikkal történő támogatása mellett döntöttek - közölte Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő csütörtökön újságírókkal.

"Az európai fővárosokból és Washingtonból folyamatosan olyan nyilatkozatok érkeznek, melyek szerint a különböző fegyverrendszerek, köztük harckocsik Ukrajnába küldése semmiképpen sem jelenti azt, hogy ezek az országok vagy a szövetség (a NATO) részt vesznek az Ukrajnában zajló harci cselekményekben.

Ezzel kategorikusan nem értünk egyet. Moszkva mindent, amit a szövetség és az általam említett fővárosok tesznek, a konfliktusban való közvetlen részvételnek tekint. Úgy látjuk, hogy ez fokozódik" - mondta Peszkov.

Korábban Joe Biden amerikai elnök azt mondta, hogy Washington nem az Oroszország elleni, hanem a szabadságáért folytatott harcához szállít tankokat Ukrajnának, ami szerinte nem jelentett fenyegetést Oroszországra nézve. Az azt a tisztázó kérdésre, hogy a Kreml őszintének tartja-e Biden szavait, a Kreml szóvivője kijelentette:

"Igazodjanak ahhoz, amit fentebb mondtam".

Közölte, hogy a Kreml a tankszállítások bejelentése után sem kíván változtatni a "különleges hadművelet" státusán.Konsztantyin Gavrilov, a katonai biztonságról és fegyverzetellenőrzésről szóló bécsi tárgyalásokon részt vevő orosz delegáció vezetője a Rosszija 24 hírcsatornának nyilatkozva azt hangoztatta, hogy az Ukrajnába juttatandó nyugati tankok nem fognak változtatni az ukrajnai font helyzetén.

A diplomata szerint a lépés mögött Európa alárendelésének szándéka áll, az, hogy az amerikaiak a lehető legkevésbé keveredjenek bele a konfliktusba, Európát pedig szembefordítsák Oroszországgal.

Minél jobban bővül az Ukrajnának nyújtott segítség, annál szélesebbé válnak a különleges művelet határai

- mondta a diplomata.

Gavrilov szerint a nyugati országok az Oroszországgal való konfrontáció új szintjére lépnek azzal, hogy tankokkal szerelik fel az ukrán fegyveres erőket.

"Korábban a tárgyalások során a kézifegyverekkel kapcsolatos kérdésekkel foglalkoztunk itt (Bécsben) - vagyis azzal, hogy megakadályozzuk az ilyen fegyvereknek a konfliktusövezetekbe kerülését -, valamint a hordozható légvédelmi rakétarendszerek feletti ellenőrzéssel.

Dokumentumokat dolgoztunk ki, de mostanra ezek gyakorlatilag mind félre lettek téve, mert a Nyugat egyszerűen nem tartja be őket, sőt, új szintre lép

- mondta Gavrilov.

Nyikolaj Patrusev, az orosz biztonsági tanács titkára a testület sajtószolgálatának közleménye szerint kijelentette, hogy az ukrajnai helyzet a hibrid háborúra való többéves amerikai előkészületek következménye, valamint a többpólusú világ kialakulásának megakadályozására tett kísérlet.

Peszkov egyébként kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök már régóta megszűnt potenciális tárgyalópartnernek lenni Vlagyimir Putyin orosz államfő számára. Emlékeztetett arra, hogy Zelenszkij a béke ígéretével nyerte meg a választásokat, ám, mint kiderült, nem is állt szándékában teljesíteni a rendezés alapjának tekintett minszki megállapodásokat, hanem a háborúra készült.

A szóvivő így kommentálta Zelenszkijnek a Sky News brit tévécsatornán tett kijelentését, miszerint "nem érdekelt" a Putyinnal folytatandó tárgyalásokban, aki, mint az ukrán elnök fogalmazott, számára egy "senkivé" vált a háború kirobbantásával.