LEHETSÉGES A REÁLBÉREK MEGKÉTSZEREZÉSE?

Hírek2018. ápr. 2.Növekedés.hu

A reálbérek megkétszerezésére szükség van, sőt, a célt lehetséges elérni a gazdaság fehérítésével és az egyensúly megteremtésével - jelentette ki Parragh László a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a Széchenyi kártya programot működtető Kavosz Zrt. kis- és középvállalkozások (kkv) számára tartott rendezvényén. 

A rendezvényen Krisán László, a Kavosz Zrt. vezérigazgatója kiemelte, hogy a kkv-szektorban különösen fontos a

  • hatékonyság
  • a munkahely teremtés
  • az innováció
  • a hosszú távú gazdasági stratégiák

2017-ben a Széchenyi Kártya Program meghaladta a 200 milliárd forintot, pontosan 206 milliárd forint hitelfedezetet tudtak nyújtani a kkv-szektornak. A Széchenyi kártya már 6 termékkel rendelkezik, az Agrárkártya például nagyon népszerű. A kkv-k gondjai között továbbá kiemelte, hogy a szektor kitettsége nagyobb a nagyvállalatokénál, nehezebben tudnak forráshoz, képzett munkaerőhöz jutni, gondot okoz a bürokrácia túlburjánzása, és az adóterhelés. Parragh László a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a gazdaságpolitika összefüggéseire igyekezett rávilágítani. Elmondása szerint számos vállalkozást kérdeztek meg arról, hogy mit látnak optimálisnak.

A legnagyobb kihívásnak a fenntartható fejlődés bizonyul.

A fenntartható fejlődés társadalmi kategória, amibe ugyanúgy beletartoznak a diákok, a munkanélküliek, a nyugdíjasok, az egész társadalom. Az ország akkor tud előre menni, ha az ország minden egyes polgárát érinti a fejlődés. A fenntartható növekedés gazdasági, a fenntartható fejlődés társadalmi kategória.

Mire épül a kamara?
  • 600 ezer cég szerepel a nyilvántartásukban
  • 25 ezer aktív tagja van
  • 9 ezer önkéntes tisztségviselője
  • 900 jól képzett munkatársa
  • Közel 100 irodája
  • Erős kamarai hálózata
  • Szakmai kollégiuma
  • Kutatói, elemzői kapacitásra
Mit nyújtott a kamara a gazdasági szereplőknek az elmúlt időszakban?
  • Meghatározó szerepe volt a gazdaságpolitikában
  • Gazdaságfejlesztésben
  • Üzleti bizalom erősítésében
  • Közteherviselés segítésében (pl: elektromos pénztárgép)
  • Vállalkozások finanszírozásában (Széchenyi kártya)
  • A gazdaság fehérítésében
  • Közbeszerzésben
  • Uniós források elosztásában
  • Jégtörő szerepet vállaltak a felsőoktatás átalakításában, szakképzésben, felnőttképzésben is
  • Segítették a digitalizáció bevezetését a gazdaságban (Modern vállalkozások program)
  • Kata, kiva bevezetésében, és életszerűvé tételében
  • NAV átalakításában (pl kétszintű legyen, ne pedig három.)
  • E-útdíj az iparűzési adó levonásából
  • Cafeteria egyszerűsítésében
  • Adminisztrációs terhek csökkentésében

A fehér gazdaság egyenlő gazdasági feltételeket teremt. Ilyen törekvés volt például az online pénztárgép, elektronikus számlázás bevezetése. A Széchenyi kártya pedig egy nagyon fontos eszköz az üzleti bizalom kialakításában. Az elnök kiemelte a tudás alapú gazdaság fontosságát. A szakképzésben 2010-ben 48 ezer tanulói szerződést kezeltek, 2017-ben 54 ezret, annak ellenére, hogy csökkent a diákok száma. 2010-ben 385 mestervizsgát tettek, 2017-ben a dupláját, 712. 1017-ben 17.846 szintvizsgázó szerepelt náluk, közel 14 ezren szakmai záróvizsgát végeztek és 149.535 vizsgázó vizsgáztatásában vettek részt. Idén tavasszal kerül megrendezésre a Szakma Sztár, az Euroskills pedig szeptemberben, a Hungexpoban. Elmondása szerint Magyarország az első olyan rendszerváltó ország, akik egy ilyen kaliberű eseményt megrendeznek. 100 ezer gyereket várnak.

A Széchenyi-kártya a kormányzati és kereskedelmi bank együttműködésének egyik sikeres terméke, amely legsikeresebb évét tavaly zárta, ugyanis 206 milliárd forint került kihelyezésre tavaly. Ez naponta 800 millió forint, óránként pedig 100 millió.  

2002-től kumulálva ez 260 ezer hitelt jelent és 2000 milliárd forintot. Véleménye szerint az ország mára elérte a megcélzott növekedési szintet. A fenntartható növekedés feltétele a politikai stabilitás, a jelenlegi gazdaságpolitika folytatása, a költségvetési fegyelem, a termelékenység és a hatékonyság javítása és a bérfelzárkóztatási program folytatása. A fenntarthatóság szempontjából szükség van

  • Szakképzett munkaerőre
  • Munkaerőpiaci termékek újragondolására
  • A gazdaság további fehérítésére, az egyensúlyra, az egyforma feltételekre
  • EU forrásokra 2020 után
  • A digitális tudásra, nyelvtudásra
  • Felkészülni az Ipar 4.0-ra
  • Hatékonyságra, versenyképességre

7 év alatt 736 ezer munkahely jött létre. Hozzátette, hogy a reálbérek megkétszerezésére is szükség van. A gazdaság fehérítésével és az egyensúly megteremtésével mindez pedig lehetséges. Fontos a nemzeti értékek felismerése, az együttműködés a kormányzattal, az exportképes cégek erősítése, a kutatás és innováció rendbetétele. Az elnök szerint kihívás lesz a jövőben... ... az információs rendszerek összekötése ... a külgazdasági szerepvállalás erősítése ... a felnőttképzés talpra állítása ... a gyakorlati képzőhelyek felügyelete ... a beragadt EU források gazdasági célra fordítása

Csepreghy Nándor miniszterhelyettes elmondta, hogy a sikeres gazdaságpolitika szempontjából nagyon fontos a párbeszéd.

Felidézte, hogy 2010-ben a kormány egyik legfontosabb feladata volt, hogy a 2007-2013-as európai uniós források felhasználásában "mentse a menthetőt", végül Magyarország a teljes rendelkezésre álló forrást fel tudta használni. Kihangsúlyozta, van értelme az európai kohéziós politikának, Nyugat-Európának ugyanis szüksége van a kelet-európai növekedésre, ezért 2020 után is marad a közös fejlesztéspolitika.

Balog Ádám az MKB Bank Zrt. Vezérigazgatója megosztott pár gondolatot az MKB bankszektorról, miszerint 2010-től az állami hitelösztönző programok elérték a hatásukat, 2016-tól a Piaci Hitelprogrammal a bankok jelentős KKV- hitelállomány növekedést biztosítottak, 2017 márciusától az NHP lezárása pedig nem okozott érdemi visszaesést.

Az évi 4 százalékos gazdasági növekedésben szerepet játszik a

  • Politikai stabilitás
  • Ipar 4.0
  • Fiskális politika
  • Növekvő minimálbér
  • EU források
  • Költségvetés hiánya 3 százalék alatt van tartósan

2017-ben az MKB bank 10 év alatt a legjobb az éves teljesítményt tudta nyújtani.  Bővült a hitelezés, növekedett a forrásvonzó képesség, erősödött a tőkehelyzet. A vezérigazgató kiemelte a 35 MFB pont sikerességét. A jövőbeni terveik szerint 2021-re 40-50 százalékos hitelállomány bővítést terveznek. Szó esett az MKB Consultingról, amely rengeteg uniós pályázatot készít elő, és valósít meg. 11.8 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást, továbbá 0,7 milliárd Ft visszatérítendő támogatást nyújtottak ügyfeleiknek.