Leigázzák az öreg kontinenst – gombamód szaporodhatnak a kínai autógyárak Európában
HírekA kínai autógyártók európai térnyerése új szakaszba lépett: az export mellett egyre nagyobb szerepet kap a helyi gyártás.
A 2026-os Párizsi Autószalonon húsz kínai márka mutatkozik be, köztük az Omoda & Jaecoo, amelyek már spanyolországi gyártási kapacitásra is építenek. Shawn Xu, a két márka globális vezérigazgatója szerint Európában drágább termelni, de a hosszú távú jelenléthez elengedhetetlen a kontinensen kiépített ipari háttér.
Húsz kínai márka vesz részt az idei Párizsi Autószalonon, kétszer annyi, mint 2024-ben. A teljes rendezvényen több mint 60 autógyártó mutatkozik be, öt csarnokban, mintegy 70 ezer négyzetméternyi fedett kiállítótéren.
A kínai autógyártók európai stratégiájának egyik kulcskérdése, hogy a kontinensre érkező autók mekkora részét állítják elő helyben. Az Omoda & Jaecoo már működő spanyolországi gyártási kapacitásra épít, a barcelonai üzemben pedig a tervek szerint még az év végéig megkezdődhet az első tisztán elektromos modell előállítása. Shawn Xu, az ikermárkák globális vezérigazgatója a Párizsi Autószalonon tartott háttérbeszélgetésen arról beszélt, hogy a helyi gyártás nem egyszerűen logisztikai vagy vámkérdés, hanem a hosszú távú európai jelenlét egyik feltétele.
Európában magasabbak a gyártási költségek, mint Kínában, ahol a termelés hatékonysága és sebessége is jelentős előnyt jelent. Ugyanakkor nem elegendő egyszerűen autókat szállítani a kontinensre: helyi kutatás-fejlesztésre, tesztelésre és gyártásra is szükség van. Az európai szabályozási környezetet adottságnak tekintjük, és ehhez alkalmazkodunk
– mondta Shawn Xu. Hozzátette, hogy a spanyolországi termelés során is a vállalat központi minőségi és ellenőrzési követelményeit alkalmazzák.
A vállalat egyelőre nem hozott döntést arról, hol és mikor létesülhet újabb európai gyár. A lehetséges helyszínek kiválasztásakor a kiszolgálandó piac méretét, az exportlehetőségeket és az adott ország ipari adottságait is mérlegelik. A beruházási modell is változhat: saját gyár, vegyesvállalat vagy helyi partnerrel kialakított együttműködés egyaránt szóba jöhet.
Lendületben a kínai gyártás és export is
A kínai és az európai autóipar közötti különbséget a termelési adatok is érzékeltetik. A Nemzetközi Gépjárműgyártók Szervezete (OICA) adatai szerint Kínában 2025-ben mintegy 34,5 millió jármű készült, miközben Európa termelése 17,2 millió körül alakult. A kínai gyártók exportja szintén gyorsan bővül, az európai piac pedig egyre fontosabb célponttá vált számukra. Az uniós piacra lépést ugyanakkor kereskedelmi és szabályozási akadályok is nehezítik: az Európai Unió 2024 őszén kiegyenlítő vámokat vezetett be a Kínából importált tisztán elektromos autókra, az egyes gyártókra eltérő mértékben.
Shawn Xu vitatja azt az értelmezést, hogy a kínai márkák kizárólag alacsony árakkal próbálnának teret nyerni, és kiszorítani az európai gyártókat. Szerinte a vásárlókért folytatott versenyben a technológia, a formaterv, a vezetési élmény és a minőség egyaránt meghatározó.