Magyar-izraeli tudóscsoport dolgozhat a kvantumszámítógépen

Hírek2019. dec. 17.MTI - Shiri Zsuzsa, Jeruzsálem

A kvantumszámítógépek területén lehetséges közös munkáról, valamint a Nyugat-Dunántúl és Izrael közötti együttműködésről tárgyaltak az Izraeli-Magyar Tudósklub éves közgyűlésénTel-Avivban.

A rendezvényt megnyitó Benkő Levente nagykövet emlékeztetett arra, hogy mindkét ország a világelsők között található a Nobel-díjasok arányában a lakossághoz képest, és felidézte a 20. század magyar zsidó tudósainak világraszóló újításait, és hozzájárulásukat Izrael kulturális és tudományos életéhez. Hangsúlyozta, hogy a kétoldalú kutatás-fejlesztési alap keretösszegének évi hatmillió euróra emelésével egy időben egyre többen jelentkeztek a tudósklubba, elsősorban az alkalmazott tudományok és az üzleti célú projektek képviselői közül.

A tudomány nem az elefántcsonttoronyba tartozik, noha sokszor úgy tűnik, hogy eltávolodik a valóságtól

- hangoztatta előadásában a Magyar Érdemrend tiszti keresztjével 2017-ben kitüntetett Daniel Herskowitz professzor, a tudóstársaság tiszteletbeli elnöke.

Herskowitz hangsúlyozta a multidiszciplináris, szakterületek közötti együttműködés fontosságát, valamint a tudomány és technológia, illetve a közszféra és a társadalom közötti kooperáció jelentőségét. Előadásában méltatta a két ország tehetséges szakembereit és kiváló tudósait, és konkrét javaslatokat tett a kapcsolatok továbbfejlesztésére, elmélyítésére.

Zimborás Zoltán, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont csoportvezetője és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem professzora a kvantumtudomány perspektíváit járta körül.

Szolnoki Szabolcs, a Tel-Aviv-i Magyar Nagykövetség tudományos és technológiai ügyekért felelős szakdiplomatája a közös pályázati lehetőségeket, a rendelkezésre álló ösztöndíjakat, a pályázatok részvételi szabályait mutatta be. Lukács Eszter, a Széchenyi István Egyetem oktatási rektorhelyettese és Hanula Barna, az Audi Hungaria Járműmérnöki Kar dékánja ismertették Győr térsége és a Nyugat-Dunántúl gazdasági potenciálját, az ország bruttó hazai termékének 8 százalékát előállító ipari központ beruházási lehetőségeit, és tájékoztatták egyetemük nemzetközi együttműködéseiről az egybegyűlteket.

A 2014-ben alapított Izraeli-Magyar Tudósklub célja a két ország kutatói és intézményei közötti együttműködések támogatása, csereprogramok, tudástranszfer és közös pályázati lehetőségek kiaknázása, valamint a Magyarországhoz való kötődés erősítése.