Még az is lehet, hogy a trófea-vadászat menti meg Afrika állatait?

A fekete kontinensen a legtöbb vadat az orvvadászok és a terményüket védő helyi farmerek ölik meg. A szavannákon sok faj mára a kipusztulás szélére került. Bár bizarrul hangzik, az állatok megmentésében épp a nyugati vadászoké lehet a kulcsszerep. Jared Whitworth egy vagyonos amerikai üzletember idén átváltva mintegy 21 millió forintot fizetett ki csak azért, hogy Dél-Afrikában kilőhessen egy öreg oroszlánt az ország legnagyobb természetvédelmi övezetében a Kruger Nemzeti Parkban. Ám miután hazatért kellemetlen meglepetés várta. Ahogy fény derült rá, hogy kilőtt egy vadat, feltörték a személyes adatait. Publikussá tették a telefonszámát és az e-mail címét is. A fenyegetőző üzenetek mindkettőre csőstül dőltek. A közösségi médiában hamar elterjedt az a pletyka is, hogy valójában Jared nem is egy idős példányt lőtt ki, hanem egy fiatal hímet. Bár erre semmiféle bizonyíték nem utalt, az értesülés hamar elterjedt a neten. Ehhez hasonló történetekből akad egy pár. A legemlékezetesebb talán az a 2015-ös eset, amikor egy Minnesota-i fogász Walter Palmer lelőtte a Hwange Nemzeti Park egyik helyi látványosságát, Cecilt az oroszlánt. A kipattant botrány miatt a fogász víkend házát még meg is rongálták. Az indulatokat meg lehet érteni. Egy szervezett vadászaton kilőni egy védtelen állatot, aminek a faja lassan a kihalás felé közelít, nem túl nagy dicsőség. Azt viszont kevesen tudják, hogy a nyugatiaknak szervezett trófea-vadászatok – tetszik vagy sem – épp, hogy segítenek a vadállomány megőrzésében. „Az elmúlt húsz évben Afrikában a felére csökkent az oroszlán populáció. Számuk 24 ezernél tarthat. Napjainkban már olyan ritkák. mint az orrszarvúak” – magyarázza Amy Dickman, aki immáron két évtizede küzd a vadállomány megtartásáért a fekete kontinensen. A szakértő azonban hozzáteszi: az igazi pusztítást az orvvadászat és a helyi lakosság végzi. Ugyanis egyre több területet igyekeznek mezőgazdasági termelés alá vetni. Azokat a vadakat pedig, amelyek a háziállatokra vagy az emberekre támadnak kilövik. A ragadozókat és a nagytestű növényevőket általában puskával, méreggel vagy lándzsákkal terítik le. Ahhoz, hogy az elkerített vad területek ne kerüljenek lassú felszámolás alá, az üzemeltetésüknél egy működő üzleti modellre van szükség. Dickman elmondása szerint a trófea-vadászat ezen a téren sikeresnek bizonyult. Ha betiltanák, az néhány faj számára akár a kipusztulást is jelentheti. Persze érdemes elgondolkodni az alternatívákon. Például szafarik szervezésén. De ez utóbbi sajnos messze nem termel elég pénzt ahhoz, hogy a trófea-vadászatot helyettesíteni tudja. Persze abban sok vita van, hogy a kilövésekért fizetett borsos összegek pontosan hova kerülnek, de az eddigi példák alapján az látható, hogy ahol engedélyezik az állatok leterítését, ott a vadterületek kevésbé vannak veszélyben. Hasonló konklúzióra jutott a Természetvédelmi Világszövetség is. „Nálunk az elefántpopuláció egyedszáma épp a vadászatok miatt folyamatosan nő” – ezt már Tinashe Farawo jegyzi meg, aki Zimbabweban dolgozik a nemzeti parkokat üzemeltető állami vállalatnál, amely az ország területének 13 százalékát felügyeli. De milyen számokról is van szó? Zimbabweban mintegy húsz év alatt az elefántok száma 13 ezerről 17 ezerre nőtt, a ritka sivatagi elefánt egyedszáma pedig 150-ről felugrott 750-re. Persze ha az afrikai állatok védelméről van szó, akkor a trófea-vadászat se tökéletes megoldás – elvégre több helyen is korrupció lengi be. Viszont egyelőre ennél jobbal még senki nem rukkolt elő.