Az adatok időállapota: késleltetett. | Jogi nyilatkozat

Megbilincselték és fogdába vitték a volt román államfőjelöltet: nagyértékű csalással gyanúsítják

Hírek26 perceMTI

Többórás házkutatás és kihallgatás után a román ügyészség elrendelte a volt román államfőjelölt őrizetbe vételét. A vádhatóság szerint a házkutatás során hamis személyazonossági iratokat és elektronikus zavaró készülékeket találtak Calin Georgescunál, akit nagyértékű csalással gyanúsítanak.

Újabb ügyben indult eljárás a fasiszta propaganda, illetve az alkotmányos rend elleni szervezkedés miatt már bíróság elé állított Calin Georgescu volt román államfőjelölt és feltételezett bűntársai ügyében - közölte hétfőn a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT).

A politikust hétfő reggel az utcán állították elő a rendőrök, majd hazakísérték, hogy házkutatást tartsanak nála. A vádhatóság szerint Georgescut egy román és egy olasz állampolgárságú bűntársával együtt bűnszövetkezetben elkövetett nagy értékű csalással gyanúsítják. A sértett feljelentése 2024-ből származik, de a nyomozás a DIICOT szerint már 2021-ben megkezdődött.

Gerogescu és feltételezett bűntársai állítólag 1,1 millió euróval károsítottak meg egy Buzau megyei üzletembert, akinek 6 millió eurós, egy svájci bank által nyújtandó kedvezményes hitel ígéretével vettek rá a "biztosítéknak" nevezett 1,1 millió eurós összeg letétbe helyezésére. Az Agerpres hírügynökség úgy tudja: az összeggel a 2024-es elnökválasztáson függetlenként induló Georgescu választási kampányát finanszírozták. A vádhatóság szerint Georgescu és társai jelentős vagyonnal és jól menő külföldi cégekkel rendelkező üzletembereknek adták ki magukat, akik romániai vállalkozásokba akarnak befektetni. Az ügyészek szerint a Georgescu által vezetett bűnszövetkezet 2021-től kezdődően főként Romániában és Nagy Britanniában működött.

Georgescu ismételt előállítására elsőként George Simion, a szélsőjobboldali, a közvélemény-kutatások szerint a parlamenti mandátumok 40 százalékának megszerzésére esélyes Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke reagált, aki Facebook-bejegyzésében úgy értékelte: "Románia egy diktatúra", és azt üzente híveinek, hogy véget kell vetni a visszaéléseknek.

A román államfő által kormányalakítással megbízott Siegfried Muresan néppárti EP-képviselő az RFI román adásában azt mondta: minden törvénysértést a hatályos btk. szerint meg kell büntetni. Megjegyezte: ne várják tőle, hogy egy olyan "Európa-ellenes, oroszbarát, felforgató, az embereket megtévesztő" közéleti személyiség miatt sajnálkozzon, mint Georgescu, aki szerinte nem méltó a választók támogatására.

A DIICOT többórás házkutatás, illetve kihallgatás után elrendelte Georgescu 24 órás őrizetbe vételét. A vádhatóság közleménye szerint a házkutatás során hamis személyazonossági iratokat és elektronikus zavaró készülékeket találtak nála. A vádhatóság Georgescu és az ügy másik gyanúsítottjának előzetes letartóztatásba helyezését kéri bukaresti törvényszéktől.

Georgescut megbilincselve hozták ki a DIICOT épületéből, és a fővárosi fogdába szállították. A vádhatóság épülete előtt televíziós stábok tucatjai és Georgescu mellett tüntető szimpatizánsok százai gyűltek össze. A gyanúsítottat kommandósok hozták, illetve vitték el, a helyszínen jelentős csendőri erők tartották távol a tüntetőket az épülettől.

A képviselőház hétfő délutáni ülésén az AUR törvényhozói Állítsátok le a politikai rendőrséget! feliratú táblákkal gyűltek össze a szónoki emelvény előtt. Dan Tanasa képviselő az Agerpres által időzett felszólalásában azt állította, hogy Calin Georgescut bizonyítékok és megalapozott vádak nélkül hurcolják meg, és büntetőügyeket kreálnak ellene. Szerinte Georgescu azért vált a hatóságok célpontjává, mert feltárta "a rendszer visszataszító arcát" és megnyert egy választást. 

George Simion később a Facebookon közölte, hogy pártja a "nyomásgyakorlások ellenére" sem szavazza meg a Muresan-kabinet beiktatását, és továbbra is kiáll Georgescu mellett.

Az utólag érvénytelenített 2024-es elnökválasztás első fordulójában a legtöbb voksot megszerző Georgescu ellen az első, fasiszta eszmék terjesztése miatt elindított per februárban kezdődött el, augusztusban pedig az alkotmányos rend elleni szervezkedés és hamis adatközlés vádjával indult ügyben is elrendelte ellene az érdemi tárgyalás lefolytatását a legfelsőbb bíróság.