Megjelent a Hitelintézeti Szemle 2021. évi kínai nyelvű válogatáskötete

Hírek2021. feb. 10.Növekedés.hu

A Hitelintézeti Szemle tudományos folyóirat legújabb kínai nyelvű válogatáskötetét jelentette meg a Magyar Nemzeti Bank, a kínai Holdújév ünnepköréhez igazodva, azt két nappal megelőzően. A kiadvány az előző év legkiemelkedőbb írásait foglalja egy kötetbe.

A Szerkesztőbizottság a korábbi évek pozitív tapasztalata alapján döntött úgy, hogy folytatja a 2018-ban megkezdett folyamatot és újabb kínai nyelvű válogatáskötetet jelentet meg. A Magyar Nemzeti Bank, a folyóirat kiadójaként a kínai nyelvű publikációval elsősorban a tudományos ismeretterjesztéshez, valamint a kínai-magyar gazdaságdiplomáciai kapcsolatok további fejlesztéséhez kíván hozzájárulni - olvasható a Magyar Nemzeti Bank legújabb sajtóközleményében.

A kiadványokat övező érdeklődés igazolja, hogy a kínai nyelvű tudományos ismeretterjesztő folyóirat hiánypótló és jelentős eredményt hozó kezdeményezés, amelynek köszönhetően szélesebb körű olvasótáborhoz jut el a válogatáskötet, amely gazdaságdiplomáciai szempontból is értékes.

A válogatáskötetben szereplő írások az infláció mérésével, a geopolitikai irányváltásokkal, az államadósság csökkentésével, a gazdaságpolitikai ágak közötti koordinációval és a fiskális stabilizációs politikával, valamint a Budapest Eurasia Forum 2020. évi konferenciájával foglalkoznak.

A kínai nyelvű kiadvány írásai elérhetők a Hitelintézeti Szemle honlapján.