Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Meglódíthatja a hazai hadiipart az Európai Védelmi Alap

Hírek2024. márc. 6.Növekedés.hu

Dr. Porkoláb Imre dandártábornok reméli, hogy a jövőben az eddigieknél több és tőkeerősebb magyar vállalat indul majd az Európai Védelmi Alap (EDF) idei pályázatain. A Honvédelmi Minisztérium innovációért felelős miniszteri biztosa a nagyvállalatok képviselői számára szervezett budapesti szakmai workshopon elmondta: bízik benne, hogy a magyar cégek egy-egy pályázó konzorcium vezetését is vállalják majd - írja a Honvédelem.hu.

A Védelmi Innovációs Kutatóintézet Nonprofit Zrt. (VIKI) és a honvédelmi tárca közös rendezvényén dr. Porkoláb Imre dandártábornok megnyitójában emlékeztette a jelenlévőket hazánk geopolitikai kihívásaira, s ebből fakadóan a tervezés és felkészülés fontosságára.

Egyenruhában nem kell azt hangsúlyoznom, hogy igen nehéz időket élünk. A szomszédunkban háború dúl, a Balkánon korántsem nyugodt a helyzet. A migrációs nyomás szintén napjaink problémája, bármikor egy újabb komoly hullám indulhat

– fogalmazott.
A miniszteri biztos közös gondolkodásra, pályázásra, minden résztvevő számára előnyös együttműködésre invitálta a nagyvállalatok képviselőit.

A kihívások nem a hadszíntéren kezdődnek. A mi feladatunk az, hogy biztosítsuk azt a szervezeti, technikai, kiképzési és infrastrukturális környezetet, amivel a védelmi innováció képes lesz olyan technológiákat, olyan alkalmazásokat a katonák kezébe adni, amivel garantálni tudjuk a magyar állampolgárok biztonságát

– jelentette ki.
Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes szintén az európai pályázatokon történő aktív részvételre bíztatta a magyar nagyvállalatok képviselőit. Felhívta a figyelmet arra, hogy a cégek az Európai Unió védelmi alapja mellett számos egyéb uniós pályázati forrásból tudják finanszírozni kutatási és fejlesztési projektjeiket.

Ezek kettős, katonai és civil célú felhasználása alapot adhat arra, hogy több forrásból is pénzt tudjanak lehívni. A kormányzat célja, hogy hazánk az eddigieknél jóval nagyobb mértékben részesüljön az Európai Unió elérhető pénzügyi támogatásaiból, s hogy a magyar szereplők egyre meghatározóbb szerepet játszanak a pályázati folyamatokban – közölte az államtitkár.
Az Európai Védelmi Alapon keresztül a jelenlegi hétéves uniós finanszírozási ciklus során 8 milliárd eurót hívhatnak le a pályázó nemzetközi konzorciumok. A 2022-es 6 millió euróhoz képest 2023-ban már 8 milliónyi eurós forráshoz jutottak a magyar kis és közepes vállalkozások.

Az EDF feladatellátás jogi szabályozását, valamint magyarországi kormányzati szervezeti keretét és mechanizmusát a Honvédelmi Minisztérium részéről dr. Balog András Levente, az EDF magyar nemzeti összekötője, az EDF Programbizottság magyar delegációjának vezetője mutatta be.


A pályázati folyamat részleteivel kapcsolatban, a Honvédelmi Minisztérium részéről Bárány Mihály ezredes EDF szakértő, EDF nemzeti összekötő-helyettes tájékoztatta az érdeklődőket.
A magyar érintettségű pályázatok menedzselésébe a VIKI mellett igény esetén egyéb szervezetek is be tudnak kapcsolódni. Közülük a workshop keretében – többek között – az EuroAtlantic Zrt. képviselői beszéltek az általuk kínált tanácsadói lehetőségről.

Társaságunk egy közel 30 éves múltra visszatekintő magyar tanácsadó cég, amely a magyar piaci alapon működő tanácsadó cégek közül a legnagyobb brüsszeli irodával rendelkezik

– nyilatkozta Fellegi Áron, az EuroAtlantic alelnöke a honvedelem.hu-nak. Brüsszeli jelenlétét kihasználva a cég képes az Európai Védelmi Alap forrásainak lehívásában, illetve mindenekelőtt az ahhoz szükséges nemzetközi kapcsolatrendszer kialakításában is segítséget nyújtani.
A szakmai workshop bizonyította, hogy a VIKI közel egyéves aktív szervező munkájának (is) köszönhetően a feltételek egyre ideálisabbak ahhoz, hogy az Európai Védelmi Alapból egyre nagyobb támogatáshoz jussanak a magyar piaci szereplők. A támogatások elnyerése jóval többről szól, mint a Magyar Honvédség fejlesztési lehetőségeinek javítása, finanszírozott kutatási projekteket biztosít a honi kutatóközpontoknak, munkát ad a magyar munkavállalóknak és lehetőséget a civil felhasználású technológiák fejlesztésére, Magyarország európai uniós integrációját erősítve.