Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Megnyílt Bullás József Fényrétegek című kiállítása

Hírek2020. júl. 29.Növekedés.hu

Bullás József Munkácsy-díjas festőművész, a Pécsi Egyetem Művészeti Kara mesterének kiállítása augusztus 30-áig látogatható az Ybl Budai Kreatív Házban. A tárlat olyan válogatást mutat be az életműből, amelynek különleges nézőpontját maga az alkotó határozta meg.

A tikkasztó kánikula ellenére mind a szakma, mind a közönség képviselői szép számmal megjelentek a július 28-i megnyitón. A jó hangulatú eseményen Kaiser Vizi Kata, az Ybl Budai Kreatív Ház művészeti vezetője úgy jellemezte az alkotásokat, mint amelyek

“több évtizedes pályát reprezentálnak, és folyamatában szemléltetik, hogy a művész különböző alkotói korszakaiban milyen szerepet játszott a fény érzékeltetése az absztrakt festészetében. A fénnyel, színnel átitatott képek látszólag játékosak, de minden rétegük tudatosan került fel a vászonra, és nemcsak mély gondolati rétegeket rejtenek, hanem évtizedek festészettechnikai kísérleteinek összegzései is.”

Bullás József arról beszélt, hogy minden egyes kiállítás a művész szembesülése önmagával.  Számára is felfedezés, hogy az Ybl Budai Kreatív Ház kiállítási tereiben egészen másképpen működnek a képek, mint a műteremben. Megtisztelő lehetőségnek, és egyben fontos visszajelzésnek tartja a tárlatot, hogy évtizedeket végigkövetve, egészen a legfrissebb művekig rátekinthet a művészi praxisára.

“Így egyben látva a falakon a festményeimet, ebben a különleges atmoszférájú térben, nemcsak a közönségnek újdonság, nekem is örömteli meglepetéseket szerzett.”

A kiállítás kurátora, Petrányi Zsolt művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria Jelenkori Gyűjteményének vezetője közel harminc éve követi figyelemmel Bullás József festészetét.

“Technikája és felületkezése nagyon logikusan, lépésről lépésre fejlődött, változott. Minden egyes kor, amiben élünk, leképezhető absztrahálható színeinek és formáinak megragadásával. Ami megjelenik a divatban, a designban, a lemezborítókon, a tipográfiában, az építészetben egy korszakban, annak az esszenciája megragadható, és a festészet nyelvére átültethető. Bullás József ebben nagyon érzékeny művész.  Nagyon következetesen képezi le azokat az évtizedeket, amelyeken keresztül megyünk, és minden mögöttünk álló évtized vizuális kultúrájának lényegi összegzése fellelhető a képeiben”

– emelte ki a művészettörténész.

Bullás József 1984-ben szerezte meg diplomáját a Képzőművészeti Egyetemen. Pályáját a nyolcvanas években az „új festészet” hatása alatt kezdte, munkáival először a Hegyi Lóránd szervezte “új szenzibilitás” kiállításokon mutatkozott be, a hazai és a nemzetközi színtéren szinte egyszerre.  Az 1985-ös Sao Pauló-i Biennálé magyar csoportos kiállításán még figuratív képeket állított ki, ám ettől kezdve az absztrakció lehetőségei foglalkoztatták. Képei akkor szimbolikus alakzatokat mutattak, amelyeken megfigyelhető volt a non-figurativitás új útjainak keresése. Kezdetektől fontos számára az ismétlés, a motívumok variálása, gyakran  sorozatokban és ciklusokban gondolkodik, műveinek nem címet, hanem sorszámot ad. Munkásságára jellemző a különböző történelmi, népi vagy populáris kultúrák motívumai közötti összefüggések keresése és átalakítása. Festményei mintázatokat jelenítenek meg, amelyek sokszor a térben végtelenül kiterjeszthetők, vagy egy-egy gesztussal kiegészítve kompozíciót alkotnak, de rétegzettségükben mindig szerepet játszott a világosabb tónusokkal a fény, a színintenzitással a sugárzás hatásának megmutatása.

A kiállítás augusztus 30-ig  ingyenesen látogatható.