Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Csontos Zoltán lett a Delta Technologies Nyrt. új igazgatósági elnöke

HR2020. júl. 29.Növekedés.hu

A Delta Technologies igazgatósági elnöki pozícióját a mai naptól kezdve Csontos Zoltán tölti be – született meg a döntés a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett cég rendkívüli közgyűlését követően. Csontos Zoltán a Delta csoport négyfős vezetőségének tagja és a vállalat társtulajdonosa. A közgyűlés elfogadta a Delta Technologies Nyrt. igazgatóságának, valamint felügyelő- és auditbizottságának múlt héten előterjesztett további személyi változásait.

Ma délelőtt került sor a Delta Technologies Nyrt. rendkívüli közgyűlésére. Az eseményen fontos személyi változásokról született döntés. Az előterjesztett döntési javaslatokat a közgyűlés elfogadta, így a mai naptól kezdve a tőzsdei társaság új igazgatósági tagja Bodzási Gergely, Németh Attila és Szűcs Norbert is. Az újonnan csatlakozó szakemberek mellett az igazgatóság tagja marad Bártfai Zsolt, Csontos Zoltán és Pércsi Levente, a Delta csoport tulajdonosai és menedzsmentjének tagjai.

A közgyűlést követően sor került a megváltozott összetételű igazgatóság első ülésére is, ahol a tagság megválasztotta a testület új elnökét – miután a közgyűlés elfogadta az erre felhatalmazást adó alapszabály-módosítást.

Az igazgatóság mai napon meghozott döntése értelmében a testület elnöke Csontos Zoltán lett. Csontos Zoltán szakközgazdász, valamint informatikai szervezőmérnöki képzettséggel rendelkezik. A kereskedelem területén több évtizedes tapasztalatot szerzett különböző vállalatoknál, többek között az üzleti folyamatok és a kommunikáció digitalizálásával foglalkozó Kontrax Zrt.-nél.

2001-ben csatlakozott a Delta Informatika Zrt.-hez kereskedelmi vezetőként. 2012-ben kinevezték a Delta Informatika Zrt. kereskedelmi vezérigazgató-helyettesének. 2019 októbere óta tagja a tőzsdei társaság igazgatóságának.

A Delta Technologies Nyrt. felügyelő- és auditbizottságának összetétele is változott a július 29-i közgyűléssel: az új tagok dr. Füzi Viktor, Berki Ferenc, dr. Suha György, valamint Kövesdi Péter.