Minden harmadik babaváró ügyfél friss házas

Hírek2020. márc. 11.Növekedés.hu

Harminc éve nem látott szintre ugrott tavaly a házasságkötések száma Magyarországon. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb jelentése szerint 2019-ben 65 300 pár lépett frigyre, ami 28 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A házasságkötések számának növekedésével a Babaváró kölcsönre jogosultak köre is folyamatosan bővül. Az OTP Bankhoz a konstrukció tavaly júliusi indulása óta több mint 35 ezer igénylés érkezett.

Tavaly csaknem 14 és fél ezerrel több pár kötött házasságot, mint 2018-ban, ez a szám 1990-ben volt utoljára ilyen magas. Azt gondolnánk, hogy a november nem a legnépszerűbb hónap a házasságot tervezők körében, a KSH adatai azonban rácáfolnak erre a vélekedésre. Tavaly novemberben, csaknem fél évvel a Babaváró kölcsön bevezetése után ugyanis több mint kétszer annyi házasságkötést regisztráltak, mint az előző év azonos hónapjában. 2019-ben 89 200 gyermek jött világra, ami valamelyest elmaradt a 2018-as adattól. Tavaly decemberben viszont már több mint 8 százalékkal több gyermek született, mint 2018 utolsó hónapjában.

OTP Bank: robbanásszerű indulás után konszolidáció a Babaváró kölcsönnél

A csaknem minden második Babaváró kölcsönt folyósító OTP Bank tapasztalatai alapján a tavaly júliusi indulást követő nagy roham után a várakozásoknak megfelelően a kereslet beállt egy stabil szintre, ami a hitelintézet szerint idén is tartható lesz. Ez részben annak köszönhető, hogy a házasságok számának növekedésével a támogatásra jogosultak köre is folyamatosan bővül a jövőben.

A konstrukció bevezetése óta eltelt bő nyolc hónapban több mint 35 ezer házaspár igényelt Babaváró kölcsönt az OTP Banknál. A megkötött szerződések után 247 milliárd forintot folyósított a bank a kérelmezőknek. Az egy igénylésre megítélt átlagos összeg 9,5 millió forint volt. 

A hitelintézet saját statisztikáiból az is kiderül, hogy a „babaváró” párok mennyi ideje élnek házasságban.

„A rendelkezésünkre álló adatok szerint az igénylők csaknem harmada az igénylést megelőző egy évben kötött házasságot, és a párok átlagosan 3,3 házasságban eltöltött év után fordultak hozzánk, hogy Babaváró kölcsönnel segítsük a család következő lépését. Bármilyen élethelyzetben is vannak ügyfeleink, számíthatnak tapasztalt kollégáink segítségére az OTP Bank több száz fiókjában” -

mondta dr. Rajmonné Veres Ibolya, az OTP Bank hitelezési folyamatokért felelős vezetője.


Az OTP Bank tanácsai a Babaváró kölcsön igénylés előtt állóknak:

  • Már kiállított TB igazolással érkezzenek a bankfiókokba.
  • Ha a terhesség 12. hetén túl van, akkor hozza magával a lepecsételt terhes-gondozási kiskönyvét (C.3341-39/2016. r. sz. azonosító számú). Fontos, hogy a kiskönyv 7. oldala tartalmazza a szülés várható időpontját, valamint a várandóság gondozásban közreműködő szülész-nőgyógyász szakorvos/védőnő aláírását és bélyegzőjét. 
  • A következő azonosító dokumentumokat se hagyják otthon:
      • érvényes magyar személyazonosító igazolvány, vagy útlevél, vagy kártya formátumú jogosítvány,

  • lakcímkártya magyarországi állandó lakcímmel és személyi azonosító számmal,

    • adókártya, mely tartalmazza az adóazonosító jelet,
    • ha az elmúlt 3 hónapban nem az OTP Banknál vezetett bankszámlára érkezett a jövedelmük, akkor 30 napnál nem régebbi munkáltatói jövedelemigazolás, vagy utolsó 3 havi bankszámlakivonat.
  • Tájékozódjanak előzetesen az OTP Bank honlapján, a jogosultságról, szükséges dokumentumokról.
  • Kalkulálják ki előzetesen a törlesztő részletet az OTP Bank kalkulátorával.
  • Ha kérdésük van, keressék fel az OTP Bank honlapját, vagy hívják a Contact Centert, ahol külön menüponton kaphatnak tájékoztatást a Babaváró támogatással kapcsolatban.

*Jogi figyelmeztetés:

THM1: 0,4% 

THM2: 5,4%

A hirdetésben szereplő kölcsönt a Magyarország Kormánya által biztosított babaváró támogatással nyújtják. A feltüntetett THM a 10 millió Ft hitelösszegű és 20 éves futamidejű Babaváró kölcsön vonatkozik.