Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Minden idők legnehezebb évét zárta a Budapest Airport Zrt. tavaly

Hírek2021. máj. 28.MTI

Minden idők legnehezebb évét zárta 2020-ban a Budapest Airport Zrt., de a finanszírozása stabil, likviditása folyamatosan biztosított - közölte a Liszt Ferenc Repülőteret működtető társaság

A vállalat a 2020-as pénzügyi évet 110 millió euró veszteséggel fejezte be, az utasszámcsökkenés és a kapcsolódó szolgáltatások leállása nyomán a vállalat nettó árbevétele 118 millió euró volt, 65 százalékkal kevesebb, mint 2019-ben - közölték.

A nyilvánosan elérhető céginformációk alapján 2019-ben közel 333 millió euró árbevétel mellett 88 millió euró adózott profitot, 2018-ban 297 millió eurós árbevétel mellett 76 millió euró nyereséget ért el a Budapest Airport Zrt.

A repülőtér tőkeerős és hosszú távon elkötelezett tulajdonosai a 2019-ben realizált eredményt a Budapest Airport Zrt. válságkezelésére fordították, aminek köszönhetően a vállalat nagyrészt saját, illetve kisebb részben piaci alapú forrásokból finanszírozta a működését, miközben a drasztikusan lecsökkent árbevétel ellenére 81 millió euró értékben valósított meg fejlesztéseket 2020-ban - írták.

Egy olyan év után, amikor világszerte számos légitársaság és repülőtér kapott jelentős állami támogatást a túléléshez, a Budapest Airportnak sikerült kizárólag saját forrásokkal átvészelnie a 2020-as esztendőt, és pénzügyileg jelenleg is rendkívül stabil. A járvány visszaszorulásával optimistán tekintünk a jövőbe; a fellendülés megindult, és megkezdtük az ehhez szükséges munkaerő toborzását. A repülőtér felkészült az idén nyáron várható mérsékelt forgalomra, és arra számítunk, hogy 2022 ismét mozgalmas, jelentős utasforgalmat hozó év lesz

idézte a közlemény Chris Dinsdale-t, a Budapest Airport vezérigazgatóját.

A közlemény kiemeli: a légiközlekedési iparágat története legnagyobb kihívása elé állította a 2020-as év. A koronavírus-járvány olyan nem várt nehézségeket hozott a rekordokat döntögető 2019-es év után, amelyek minden, a szektorban működő vállalat pénzügyi beszámolóján súlyosan meglátszanak.

A Budapest Airport Zrt.-nél a Budapestről elérhető desztinációk száma 2019 végére elérte a 153-at, ami az eddigi legmagasabb szám volt, ez rekord utasszámot eredményezett, a Liszt Ferenc repülőteret 2019-ben 16,2 millióan használták.

Tavaly két hónapig folytatódott a növekedés, márciusban azonban az utasforgalom a koronavírus miatt több mint a felével csökkent, áprilisban pedig már 99,3 százalékos volt a visszaesés, éves szinten az utasforgalom a 2019-es szint 24 százalékát érte el.

Az utasszámcsökkenés hatását csökkentette a rekord cargo és bizonyos ingatlanhasznosítási bevételek, ami a repülőtér diverzifikációs stratégiájának erejét és jelentőségét mutatta - ismertették a közleményben.

Közölték azt is, hogy az üzemeltető az elmúlt két évben 167 millió euró értékben hajtott végre repülőtér-fejlesztést.