Minimális ütemben nőtt a brit gazdaság teljesítménye az első negyedévben

Hírek2023. máj. 12.MTI - Kertész Róbert - London

Minimális ütemű, a várakozásoknál lassabb növekedéssel kezdte a brit gazdaság az idei évet.

A brit statisztikai hivatal (ONS) pénteken ismertetett előzetes becslése szerint a hazai össztermék (GDP) értéke 0,1 százalékkal bővült 2023 első negyedévében a tavalyi utolsó három hónappal összevetve.

Az elemzői várakozások átlaga 0,3 százalékos negyedéves összevetésű GDP-növekedést valószínűsített a január és március közötti időszakra.

Az ONS által ismertetett havi összevetésű adatok szerint januárban 0,5 százalékkal nőtt, februárban stagnált, márciusban 0,3 százalékkal csökkent a brit hazai össztermék.

A januárra szóló növekedési becslést az ONS javította, eddig ugyanis 0,4 százalékra taksálta az idei első hónap GDP-növekedési ütemét.

A statisztikai hivatal szerint mindez azt is jelenti, hogy a brit GDP-érték az idei első negyedévben 0,5 százalékkal elmaradt a koronavírus-járvány elhatalmasodása előtti utolsó teljes negyedévben, vagyis 2019 negyedik negyedében elért szinttől.

Az ONS hangsúlyozza pénteki elemzésében, hogy a koronavírus-járvány a világ hét vezető ipari hatalmának csoportján (G7) belül Nagy-Britanniában okozta a legsúlyosabb gazdasági visszaesést.

A brit kormány 2020 márciusának végén rendelt el országos zárlatot, és ezt szabadesésszerű zuhanás követte a brit gazdaság teljesítményében: a 2020-as év egészében átlagosan 11 százalékkal esett reálértéken a brit hazai össztermék, amely a 2013-as szintre zuhant vissza, vagyis a koronavírus-járvány sokkja egyetlen év alatt hétévi növekedést emésztett fel.

A 2020-ban mért éves GDP-zuhanás példátlan volt a modern brit gazdaságtörténetben.

Az idei évre szóló hivatalos előrejelzések ugyanakkor már nem számolnak recesszióval a brit gazdaságban, jóllehet az ukrajnai háború kezdete óta végbement meredek energia- és élelmiszer-áremelkedések miatt korábban voltak recessziós várakozások.

 A Bank of England a tavalyi utolsó pénzügypolitikai jelentésében még azt jósolta, hogy Nagy-Britannia a következő két évet recesszióban tölti: a jegybank akkori prognózisa szerint 2023 egészében a brit hazai össztermék 1,5 százalékkal, 2024-ben 1 százalékkal csökkent volna.

Ez lett volna a leghosszabb recesszió azóta, hogy a brit gazdaság teljesítményének mérése a jelenlegivel összehasonlítható módszertannal elkezdődött az 1920-as években.

A brit jegybank új, idei második negyedévi pénzügypolitikai jelentése azonban "mérsékelt, de pozitív tartományban maradó" növekedést valószínűsít 2023 egészére, elsősorban a tavaly szeptember óta folyamatosan 10 százalék felett járó infláció várható jelentős lassulásának hatására.

A Bank of England felülvizsgált prognózisa szerint a tizenkét havi inflációs ütemek már áprilistól meredeken csökkentek, főleg az energiaárak visszaesése miatt.

Az új jegybanki előrejelzés szerint az éves brit infláció 2023 végén 5 százalék körül jár majd, vagyis a jelenlegi ütem felére lassul, és 2024 kései szakaszában visszatér a Bank of England 2 százalékos célszintjére.