Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Mutatjuk mennyivel nőtt a közszférában dolgozók bére az elmúlt években

Hírek2022. okt. 15.MTI

A rendvédelmi és honvédelmi alkalmazottak négy év alatt egységesen 35 százalékos illetményfejlesztésben részesülnek. 21 százalékkal nőtt az ápolók bére, míg az orvosok átlagbére az elmúlt évtizedben két és félszeresére emelkedett. Az idei év elejétől 20 százalékkal többet keresnek a szociális, kulturális és a bölcsődei területen dolgozók is - hangzott el az OKÉT ülésén.

A kormány 2010 óta jelentős lépéseket tett a közszolgálatban dolgozók anyagi megbecsültségéért, életpályaprogramokkal és ágazati bérintézkedésekkel járult hozzá az átlagkeresetek korábban példátlan ütemű növeléséhez; a 2022-es bérrendezésekre fordított 800 milliárd forintnak köszönhetően az idén átlagosan mintegy 20 százalékkal emelkedtek a bérek a közszférában - hangzott el az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) ülésén szombaton - írja az MTI.

A Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) az ülésről beszámoló, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: az egészségügyben 2019-ben elindított, négylépcsős béremelési program alapján az idén januártól 21 százalékkal nőtt az állami, önkormányzati vagy egyházi fenntartású intézményekben a járó-, fekvőbeteg- vagy alapellátásban dolgozó ápolók bére. Az orvosok átlagbére az elmúlt évtizedben két és félszeresére nőtt, a tavaly megkezdett többéves, átfogó bérfejlesztésnek köszönhetően pedig még tovább emelkedik. Az idei év elejétől 20 százalékkal többet keresnek a szociális, kulturális és a bölcsődei területen dolgozók - ismertették.

A rendvédelmi és honvédelmi alkalmazottak négy év alatt egységesen 35 százalékos illetményfejlesztése 2022-ben érkezett el záró üteméhez - írták. A fegyveres és rendvédelmi szervezetek hivatásos tagjai idén februárban hathavi fegyverpénzt kaptak és a kormány döntése alapján szeptemberben megvalósult az újabb béremelésük első lépcsője is, a második pedig 2024. január 1-jén lesz esedékes.

A TIM közleménye szerint a kormány a létfontosságú közszolgáltatásokat végzők munkáját a keresetek lendületes emelésével is elismeri. A folyamatos bérrendezések a költségvetés mindenkori teherviselő képességéhez igazodva javítják a közszférában dolgozók és családjaik anyagi helyzetét, életminőségét - tették hozzá.