Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Nagy Márton: az elektromos autózás jelenti Európa jövőjét

Hírek2024. máj. 21.MTI

Minden együttműködés újabb siker a magyar gazdaság számára, mert Magyarország szeretné tovább erősíteni szerepét gazdasági találkozási pontként, és szeretné elérni, hogy itt kapcsolódjon össze a keleti és nyugati tőke, illetve a hightech technológia - mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter kedden Budapesten, a kínai NIO Europe járműipari vállalat és a Széchenyi István Egyetem oktatási és innovációs együttműködési megállapodásának aláírásán.

A miniszter hangsúlyozta: az elektromosautó- és járműipar fejlesztése nem véletlen, az elektromos autózás jelenti Európa jövőjét, és meghatározó szerep jut az autóipari innovatív megoldásoknak, valamint a nemzetközi együttműködésnek.

Az elektromos autózás átmenetének felgyorsítása érdekében a magyar kormány uniós szintű akcióterv keretében egyebek mellett autóvásárlás-ösztönző programra tesz javaslatot, amely új és használt járművekre is kiterjed majd - közölte Nagy Márton. Hozzátette, hogy az akciótervet júliusban mutatják be, illetve ismertetik meg az uniós tagállamokkal.

Magyarország erős és versenyképes európai autógyártásban érdekelt, ezért fokozni kell a teljesítményt, fel kell gyorsítani az elektromos autózás európai térnyerését - mutatott rá a nemzetgazdasági miniszter. Nagy Márton úgy fogalmazott: "a protekcionizmus, a büntetővám kérdéskörét butaságnak tartják", amire az együttműködés és a szabad piacgazdaság ellenes lépésként tekintenek.

Kiemelte, hogy az elektromos autózás további térnyerését az akkumulátorok vagy azok egy részének cserélhetősége tovább növeli, és ebben a technológiában a NIO az élen áll.

A miniszter sikerként értékelte, hogy a vállalat és a Széchenyi István Egyetem együttműködése új szintre lép. Az egyetem, a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. és a NIO közötti kutatás-fejlesztési együttműködés az elektromobilitás fejlesztésére irányul - ismertette. Gong Tao, Kína magyarországi nagykövete kifejtette: az éghajlatváltozás elleni küzdelem globális kihívás, ezért az autóipar is jelentős változások előtt áll. Kína jelentős eredményeket ért el a zöld átállás terén, a kínai vállalatok hozzájárulnak a világgazdaság fenntartható fejlődéséhez,

és ebben a Magyarországra települt kínai új járműipari vállalatok is részt vesznek, például a NIO - jelezte.

Huj Csang (Hui Zhang), a NIO Europe alelnöke úgy fogalmazott: a Széchenyi István Egyetem az innováció és a jövőre való felkészítés élvonalában áll, Magyarország innováció iránti elkötelezettsége tette lehetővé ezt az együttműködést. Weingartner Balázs, a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. igazgatósági elnöke hangsúlyozta: a zöldátállás területén tett kormányzati erőfeszítések megalapozottak voltak. Az együttműködés több részterületen hozhat hiánypótló megoldást - jelezte.