Nem lesz gond az anyák napi csokorral - Korlátozás nélkül nyitva lehetnek a virágboltok a hosszú hétvégén

Hírek2020. ápr. 30.Növekedés.hu

Az Agrárminisztérium kezdeményezésére, az anyák napja miatt a hosszú hétvégére feloldják a virágboltok nyitva tartására vonatkozó korlátozásokat - közölte Nagy István tárcavezető. Az üzletek így pénteken, szombaton és vasárnap is korlátozás nélkül fogadhatnak majd vásárlókat.

Az agrárminiszter közleményében arra emlékeztetett, hogy virágvásárlással számos munkahely megmenthető, a környezet pedig otthonosabbá varázsolható a koronavírus-járvány idején.

Nagy István arra hívta fel a figyelmet, hogy a multinacionális üzletláncokra nem vonatkoznak a korábban bevezetett korlátozások, ezért egyenlőtlen versenyfeltételek alakultak ki a virágpiacon. Emiatt a virágboltoknak már eddig is jelentős bevételről kellett lemondaniuk, a járvány miatt ráadásul a ballagás is elmarad, holott ez az alkalom minden évben nagyon komoly forgalmat jelentett az ágazatnak - tette hozzá.

Hangsúlyozta: a teljes nyitva tartás ideiglenes visszaállítása a virágárusoknak és a vásárlóknak is nagy segítséget jelent, hiszen az első májusi vasárnapon több idő marad, hogy mindenki megvegye a szeretteinek szánt csokrokat.

A járvány a lehető legrosszabbkor, a legfontosabb értékesítési időszakában hozta nehéz helyzetbe az ágazat szereplőit. Ezért a kormány döntésének megfelelően a dísznövényekkel foglalkozó munkáltatók június végéig mentesülnek a munkavállalóik munkabérei utáni közterhek megfizetése alól. Továbbá a munkavállalóknak a járulékok közül csak a 4 százalékos természetbeni egészségbiztosítási járulékot kell megfizetniük, de annak mértéke nem haladhatja meg a 7710 forintot - emelte ki az agrárminiszter.