Az adatok időállapota: késleltetett. | Jogi nyilatkozat

Ismét lángba borult a Hormuzi-szoros

Hírek17 perceNövekedés.hu

Megint visszaesett a Hormuzi-szoroson át közlekedő hajók forgalma.

Az Egyesült Államok légicsapásokat mért a Hormuzi-szorosnál fekvő, iráni Kesem szigetére, Donald Trump elnök azonban ezeket csak „kisebb csapásoknak” nevezte. Az Iráni Forradalmi Gárda (IRGC) állítása szerint lelőttek egy amerikai gyártású MQ-9 és egy MQ-1 drónt.

A Hormuzi-szorosban jelentősen megnőtt a tengeri támadások száma: egy hét alatt 11 hajót ért támadás, ebből 3 elsüllyedt, és egy tartályhajó tengeri aknára futva kigyulladt. A hajóforgalom a korábbi szint 65 százalékára esett vissza - számol be az Al Dzsazíra arab hírtelevízió.

Az IRGC közölte, hogy feloldotta a ballisztikus rakéták hatótávolságára vonatkozó korábbi, 2000 km-es hatótávolságra vonatkozó önkéntes korlátozását.

Újabb föld alatti „rakétaváros” felavatását tervezik, és kilátásba helyezték az atomdoktrína esetleges módosítását, az atombomba kifejlesztésének előkészítését.

Közvetlen figyelmeztetést küldtek Izraelnek és az USÁ-nak: válaszlépésként az amerikai régiós szövetségeseknél az infrastruktúra - víz, áram, gáz - elleni csapásokat is kilátásba helyezték.Eközben Irán külügyminisztere, Abbasz Aragcsi a héten 12 ország külügyminiszterével tárgyalt: a Hormuzi-szoros újranyitásának hét iráni követelését ismertette, és külső hatalmak jelenléte nélküli regionális biztonsági megállapodást sürgetett. Iráni biztonsági vezetők Moszkvában egyeztettek Vlagyimir Putyinnal a héten.