Pekingi képzőművész alkotásai az Ybl Budai Kreatív Házban

Hírek2018. okt. 23.Növekedés.hu

Dunai tükröződések címmel nyílt meg Li Qiang pekingi képzőművész tárlata a kortárs kiállításoknak helyet adó Ybl Budai Kreatív Házban. A művész több alkotása kifejezetten a budapesti kiállításra készült, illusztrálva a hazai közönségnek azt, hogy az alkotó sajátos stílusa és mesteri készsége a könyvtépés terén milyen újdonságokkal gazdagodott. Az 1966-ban született Li Qiang a pekingi művésztársadalom ismert alkotója. A ’90-es évek elején készített nyomataiban különösen nagy hangsúlyt kapott a vidék kultúrájának egyszerű mintázata. A 2000-es évek elejétől kezdi el kiszélesíteni művészi eszköztárát a képek, installációk, mozdulatok és más médiumok felhasználásával, hogy a vidék művészetét még tartalmasabban fejezze ki. 2009-től a könyvek és magazinok jelennek meg közvetítő eszközként és egyedülálló módon a „tépés” módszere válik az alkotás útjává.  Művészetében a mainstream tömegtermékeknek – melyekre mindennapjaink fontos részeként tekintünk – egy határozott gesztussal fordít hátat és bagatellizálja: a magazinok lapjait, melyeken ezek hirdetéseiért milliókat fizetnek a nagy cégek, darabokra szakítja és a tudatos tépéseknek, darabolásoknak eredményeképpen új értelmezési réteg bontakozik ki. Újságok, azaz hirdetőfelületek sokasága alakul át így békésen morajló tengerré, tudást szimbolizáló könyvkupaccá vagy éppen filozófusok portréjává. Su Dan, a Tsinghua Egyetem Múzeumának igazgatóhelyettese, a kiállítás kurátora így jellemzi Li Qiang művészetét:

„A könyvtépés extrém cselekedet, különböző célokért vívott forradalmak előestéjén történik meg, deviáns állapottól való végleges elszakadást jelképez.
Li Qiang könyvtépése már hosszú múltra tekint vissza, hét éves ismeretségünk is ezen alapul. Akkoriban magazinok megszaggatásával hozott létre karakterportrékat vagy könyvhalmazt ábrázoló képet. Ami még érdekesebbé tette ezeket az alkotásokat, hogy a portrék mögött lévő személyek és ügyeik pontosan azok, amiket a felhasznált „irodalom” megpróbált elfedni vagy épp besározni. LiQiang révén a tépéssel előkerülnek ezek az emberalakok. Elnagyoltan ugyan, mégis pont megfelelő módon. A könyvek formája mintha metaforaként ábrázolná a klasszikus és a populáris közötti kapcsolatot, amely mélyen elgondolkodtató.  Ezen művészi alkotások bár kritikus szemléletet tükröznek, ugyanakkor valamiféle ismeretlen vonzerő is rejtezik bennük, mely újként hat érzékszerveinkre. A korábbi művészi megjelenítési módokban aligha találunk ehhez fogható képi ábrázolást. A művek a nyomdai technológia és kézi iparművészet közös eredményei, megjelenik bennük egyfajta mechanikus ügyetlenség és az emberi kéz határozatlansága, mely egyszerre stílusos és mélyreható.” A Pekingben élő és alkotó képzőművész számos egyéni tárlaton mutatkozott be Kína-szerte. Munkái nemzetközi kiállításokon is megfordultak. Önálló kiállítással jelentkezett például a New York-i Eli Klein Galleryben és többekkel szerepelt a neves Voice of the Unseen tárlaton Velencében, a 2013-as Biennálé kísérő rendezvényén. Li Qiang kiállítása november 4-ig lesz látható az Ybl Budai Kreatív Házban.